Mindennap egy új kihívás

Mindennap egy új kihívás, mikor megcsörren a vekker,

s az ember a legszebb álmából kerül ébresztésre,

ennél szörnyűbb perc, pillanat, nem kell.

 

Miközben nagyon nehezen és lassan kinyitja a szemeit,

az agya még fel sem fogja, hogy reggel van újra,

s elkezdi keresni önmagán az ébrenlét jeleit.

 

Rádöbben, sajnos ismét nekivághat egy nehéz napnak,

elképzeli, mennyi problémát is kell megoldania,

s tudja, rajta kívül még sokan ébren vannak.

 

Mindennap egy új kihívás, ez tudvalévő nagyon régen,

egy újabb bizonyítási lehetőség, egy újabb esély,

a szépet, s a jót megálmodja majd az éjben.

istockphoto 1151100872 612x612 1

Eljött az idő

Eljött az idő az összefogásra és egymás segítésére,

a nézetkülönbségek megbeszélésére, de hamar,

s elindulni a család, a barátok megsegítésére.

 

A gyengék támogatására, a gyerekek megvédésére,

s a küzdelemre, együtt minden rendes emberrel,

és a saját, vagy mások hibáinak elnézésére.

 

Ideje vállvetve felsorakozni az igaz ügyek mellett,

s nem hátrálni, mert mindenki élete múlhat rajta,

ilyen módon harcolni még sohasem kellett.

 

Eljött az idő, s talán soha nem lesz már több esély,

hiszen a létünkre törnek a sötétség gonosz erői,

és mindegy, hogy ki mit hisz, óriási a veszély.

istockphoto 1248902667 612x612 1

Félelemben tartva

Félelemben tartva már semmi nem olyan,

másak a színek, s fanyarabbak az ízek,

és az emberek megváltoztak sokan.

 

A rettegés kiöli a lelket, mérgezi az agyat,

elbutít, lealacsonyít és zombivá tehet,

s ki így jár nem láthat több nyarat.

 

Az értelem gyáván kushad, szégyen a léte,

ám az elnyomottak még nem adják fel,

s könyörögnek térjen már észre.

 

Félelemben tartva nincs kiút, sem remény,

csak az összefogás segíthet a helyzeten,

különben nem lesz többé esély.

istockphoto 952526520 612x612 1

Mindig másra várva

Mindig másra várva eltunyul az ember,

s reméli, túlélheti néhány kisebb sebbel.

A lelkében belül érzi, túl sokat hibázik,

s éppen ezért ha lehet, nem igen vitázik.

 

A viták megmutathatnák az igazi énjét,

s felfednék önmagának is valódi lényét.

Örökké kísértene az elvesztegetett múlt,

mely néha a kelleténél hosszabbra nyúlt.

 

Számtalan lelki seb, s rengeteg érzelem,

megbánt tettek, amiket tagad az értelem.

Elszalasztott lehetőségek, forró vágyak,

olyan gyakorta a haladás útjában álltak.

 

Mindig másra várva feladjuk az esélyt,

és nem biztos, hogy túléljük a veszélyt.

Küzdenünk kell, amíg a vérünk folyik,

s végig, míg a levegőnk el nem fogyik.

woman 2003647 340

Válaszút előtt

Válaszút előtt áll oly rengeteg ember,

a zsarnokság elől menekvést nem lel.

Folyamatos a fenyegetés, s a zsarolás,

nem sokat segít az időhúzás, habozás.

 

Hazugság árad a nap minden percében,

nagy törést okozva mindenki lelkében.

Gyötrik az elmét, s felőrlik az idegeket,

semmivé teszik az elért szép sikereket.

 

A gonosz szolgái nem kegyelmeznek,

s minden ellenállót megfegyelmeznek.

Nekik csak a pénz számít, s a hatalom,

általuk senki, sohasem élhet szabadon.

 

Meggyilkolnak nőt, férfit és gyereket,

elveszik tőlük a megmaradt kenyeret.

Igába hajtják, szolgájukká teszik őket,

és kiiktatják hamar a legöregebb főket.

 

Megosztják a népet, egymásra uszítják,

az igazi szépséget ocsmányra csúfítják.

Felperzselik a még megmaradt zöldet,

s ha kell, felrobbantják az egész Földet.

 

Míg uralmuk tart, egy csíra sem marad,

és az egykori élet a végzete felé halad.

Akik kábán és aléltan hiszik szavaikat,

bizony ugyanúgy elveszítik a javaikat.

 

Válaszút előtt áll most az egész világ,

s ím feleslegessé váltak az önző viták.

Harc nélkül elhal a remény és az esély,

és sajnos most igen komoly a veszély.

medical gf0cc365d4 1280

Az összefogás ereje

Az összefogás ereje bizony hatalmas erőt adhat,

aki gyenge, elesett, vagy akár bizonytalan,

mások támogatásával új esélyt kaphat.

 

Az élővilágban számtalan példa akad minderre,

a méhek, a hangyák, a hiénakutyák csapata,

egymást segítve viszi az életét sikerre.

 

Közösen többre képesek és jobbak az esélyeik,

nagyobb biztonságban vannak az utódaik,

s együtt növelik a túlélésük esélyeit.

 

Az összefogás ereje sokat segíthet bajok idején,

és győzelemhez segítheti az embereket is,

amennyiben okulnak az állatok sikerén.

mézelő méhek, méhkas, méz-326334.jpg

Egy új esély

Egy új esély, egy új kezdet, s felcsillan a remény,

talán más lesz, talán jobb lesz, több eséllyel,

az élet egyébként is túlzottan kemény.

 

Gyakorta a váltás jót hozhat, újabb lehetőségeket,

másfajta tennivalókat és másabb szokásokat,

újfajta munkát, komoly felelősségeket.

 

Az újdonság ereje nagy kihívás, s kemény feladat,

próbára teheti a tudást, a kitartást, a türelmet,

és aki megállja a helyét, az fennmarad.

 

Egy új esély teret adhat a fantáziának, a vágynak,

s szárnyalhat az önmegvalósítás, a lélek ereje,

és szebb jövőt ígérve, legyint a mának.

secretary, used, glasses-2199013.jpg

Amit elszalasztottunk

Amit elszalasztottunk, az el is tűnik az időben,

és valószínűleg nem fog visszatérni a jövőben.

Esélyek sokasága illanhat el a tétovázás miatt,

érzések, érzelmek, vágyak vesznek oda emiatt.

 

Összetört szívek, fájó csalódások, halk sóhajok,

lelkek húrjain félénken pengető, újfajta óhajok.

Álmok varázslatos világa adhat újabb reményt,

és aki méltó rá, annak a sors felajánl egy esélyt.

 

Amit elszalasztottunk, az utunkon elkísér végig,

s belülről emészt minket a fájdalom mindvégig.

Ám hiába sajnáljuk magunkat, hibásak vagyunk,

hisz mikor kellett volna, sajna elakadt a szavunk.

woman, girl, sadness-4721937.jpg

A remény sugara

A remény sugara száll a térben,

s bejárja a világ minden pontját,

igyekszik benézni az ablakokon,

s enyhíteni az emberek gondját.

 

Szeretne ismét valami jót tenni,

kellemes álmokat valóra váltani,

s ismét boldog perceket szerezni,

ám semmiképp, sohasem ártani.

 

Tovalibbenni a vágyak szárnyain,

s elhitetni, hogy biza szebb lehet,

felcsillantani egy igazabb esélyt,

ennél jobbat most nem igen tehet.

 

A remény sugara bejárja a teret,

s bearanyozza az érzelmek sorát,

megdobogtatva a rideg szíveket,

elfeledteti a nehézségek nyomát.

sunbeam, landscape, desktop background

Újabb esély

Vihar közeleg, s igen gyorsan.

Emlékek fátylát cibálja a szél,

felszakítva a mély sebeket is,

az érzelmek világa életre kél.



Börtönéből kiszabadulnak ők,

a titkolt, legrejtettebb vágyak,

s végre hosszú rabságuk után,

a széllel újfent táncot járnak.



Felfelé törnek a homályból,

a fény felé tartanak gyorsan,

újabb esélyt kapva, belépnek

az új remény kapuján sorban.

vietnam, landscape, beautiful
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.