Saját alkotásaim
Az élet nagy része keserűség, szomorúság és bánat,
kéretlen teher, mindennapi gondok sokasága,
s amíg élünk, számtalan pillanat fájhat.
Persze vannak nyugodtabb napok, s békésebb órák,
szeretetteljes percek, igazi vidámság és öröm,
no meg vágyak, melyek a végtelent róják.
Az élet nagy része keserűség, kötelezettségek sora,
s miközben túlzott elvárások kísérnek minket,
úgy tűnik, ennek nem lesz vége soha.
Állatoknak tartva kezelnek, s bánnak velünk,
elvárják, hogy ugorjunk a parancsszóra,
s önmagunkért semmit ne tegyünk.
Meghatározzák, hogy miről, mit gondoljunk,
mit szabad ennünk, miféléket is ihatunk,
s főleg semmit meg ne fontoljunk.
Eldöntik kit szerethetünk, kikkel kell élnünk,
kiknek kell átadni összegyűjtött javainkat,
s elérik, hogy folyamatosan féljünk.
Felforgatják, s elpusztítják a békés világunk,
megfigyelnek minden lehetséges módon,
és mindig tudják, miket is csinálunk.
Kísérleti patkányként bánnak a gyerekekkel,
s bármikor el is vehetik őket a szüleiktől,
leszámolnak az érzésekkel, szeretettel.
Állatoknak tartva, háziállatoknak, le is ölnek,
hiszen szentül hiszik, hogy ők különbek,
s eme hazug önámításnak be is dőlnek.
Tiltások között élve az élet nem igazi élet,
korlátozottak a jogok, nincs szabadság,
és mindettől szenved a sok lélek.
Ne tedd ezt, vagy nem szabad olyat tenni,
fizesd az adókat rendesen, hűségesen,
s ha parancsolják el kell menni.
Nem vitatkozhatsz, s mindent el kell tűrni,
önfeledten már nem is örülhetsz igazán,
ehhez nemigen van mit hozzáfűzni.
Mossák az agyadat, amíg van benne tudat,
nem lehet önálló gondolatod sohasem,
s az urak mindig mutatják az utat.
Elvárják, hogy magadba szúrasd a mérget,
majd jókat nevetnek az ostobaságodon,
s az életed kínok között érhet véget.
Tiltások között élve, elpusztítod önmagad,
és ha harc nélkül feladod az álmaidat,
mi rád vár, az egy kicsi földdarab.
