Szív nélkül

Szív nélkül és lélek nélkül lehet élni,

a következményektől nem kell félni.

A hazudozás is oly könnyedén megy,

a gyarló köznép számára ez biz kegy.

 

Hisz ők nem is valók sohasem másra,

mint a túlvilágra befizetendő utazásra.

Könnyedén meg kell tőlük szabadulni,

hisz minden a terv szerint fog alakulni.

 

Még azt is elhiszik, ami nem is létezik,

s a megváltás kizárólag fentről érkezik.

Negédes, s mézes méreggel teli szavak,

a sötét, gonosz erőknek átadandó javak.

 

Szív nélkül pihekönnyű ítéletet hozni,

s lélek nélkül kínt, gyötrelmet fokozni.

Rettegést kelteni, az aztán valódi álom,

s ígéreteket tenni, ám úgy, hogy fájjon.

 

Az igaz szeretet ezeket legyőzni képes,

bizony az ármány deleje is igen véges.

Egymást segítve és jó szándékkal telve,

a szívtelen, lelketlen világ le lesz verve.

knight, soldier, warrior

A Halál sötét terve

A Halál sötét terve megvalósulni látszik,

forgatókönyve kíméletlen, s gonosz,

az emberekkel könnyen játszik.

 

Könnyen, hiszen akadályba nem ütközik,

bármit szabadon megtehet, s hiszi,

az akaratát hű segédei tükrözik.

 

Segédei bábként szolgálják a gazdájukat,

kapnak érte jutalmat is igen bőven,

s ezért simán eladják hazájukat.

 

A népüket is gyors pusztulásba taszítják,

hisz számukra ők nem számítanak,

a családokat is szétszakítják.

 

Vélik, hogy őket a gazdájuk megkíméli,

s védettnek érzik becstelen létüket,

ám bűnük súlya mind elkíséri.

 

A Halál sötét terve megmérgezi a világot,

igyekszik örökre kiölni a reményt,

a lelkeket, s minden virágot.

 

Ám dölyfös önhittségében nem néz hátra,

s nem látja az apró Fényt a sötétben,

e csekélység nem hozza lázba.

 

A Fényt táplálja a tiszta, igaz lelkek ereje,

nemsokára beragyogja majd az eget,

s így elbukik a hitványak serege.

magician, forest, wolf

A szeretet lángja

A szeretet lángja oly halovány és sápadt,

gyéren pislákol a sötétben, nagyon fáradt.

Az ereje elhagyta, a gonosz, gyilkos ködben,

s megérezte az ármány erejét mindeközben.

 

Elkedvetlenedett a sok rossztól, amit látott,

s hiába parázslott benne a jó meleg, fázott.

Megdöbbent, hogy ennyire el tudták feledni,

s vele együtt az álmokat, vágyakat is temetni.

 

A szeretet lángja csalódott, reményét vesztette,

hisz a világ ezúttal önmagát koporsóba fektette.

Karácsony . Legyenek a lelkek bezárva bárhol,

a szívük ereje táplálja és ő újfent erősen lángol.

fire, flame, candle

Ébresztő Remény!

Ébresztő Remény! Eleget aludtál!

Sajnos nekünk túl sokat hazudtál.

A sötét erők jócskán megvezettek,

tudván, veled bármit megtehetnek.

 

Szertefoszlattak az ármányaik által,

elaltattak pénzzel, ékszerrel, bájjal.

Eladtad a lelkedet, s eladtad magad,

miközben arannyal tömted a hasad.

 

Persze a dőzsöléstől álmatag lettél,

s az emberekért semmit sem tettél.

Nem érdekeltek, hisz ők szegények,

uraltak a negatív tettek, szeszélyek.

 

Holott arra születtél, hogy jót tegyél,

ne ellenség, hanem támasz, jó legyél.

Mióta szemet hunyva őket elhagytad,

a hazug és áruló jelzőket megkaptad.

 

Ébresztő Remény! Térj észre végre!

A világot hozd ki a sötétből a fényre!

Légy a lelkek támasza újfent, ismét,

többen várnak reád, mint azt hinnéd!

hope, nature, forest

A gonoszok hatalma

A gonoszok hatalma mérhetetlen nagy,

nem ismer kíméletet, kegyelmet,

s maga után csak halált hagy.

 

Számokban ki nem fejezhető a pénzük,

s telhetetlenségük oly határtalan,

bár örökké tagadják a létük.

 

Csalárd ármány formájában uralkodnak,

megosztják a Föld összes népét,

ám minddel fukarkodnak.

 

Álmuk, eme világ fölötti totális uralom,

amelyhez nem kell annyi szolga,

s melyben övék a hatalom.

 

Céljukért bevetnek mindenféle fegyvert,

a butítástól kezdve, a biológiaig,

ha kell lecsapolnák a tengert.

 

A gonoszok hatalma behálózza a világot,

felégeti a múltat, a jelent, s a jövőt,

elpusztítja a legapróbb virágot.

 

Ellenük hiábavalónak tűnik a küzdelem,

reménytelennek az élet védelme,

de az élet ösztöne végtelen.

 

Parázslik még a mélyben az igazak tüze,

s ha a sok parázs álmából ébred.

fellángol az igazság dühe.

background, black, dark

Halovány fény

Halovány fény villan a sötét éjszakában,

piciny, parázsló szíve lüktet, villog,

a gonosznak évszakában.

 

Alig látható, de mégis van, mégis létezik,

s bár senki, soha nem hitte volna el,

de a tisztességből érkezik.

 

A tisztesség oly régóta kihunyt fogalom,

már az emléke is fagyosan dereng,

ám kifog az ördögi fogaton.

 

Új erőre kaphatna, ha támogatná a tudat,

s felégethetné a sötétség bugyrait,

mert az igazság után kutat.

 

A homály leplén át halovány fény villan,

a léte maga lehetne majd a remény,

ha táplálnák, s el nem illan.

dark 57e9d64543 1280

Gonosz, sötét világ

Gonosz, sötét világ az, amelyben élünk,

nem számít, kik vagyunk, mitől félünk!

Nem számítanak tetteink, sem a létünk,

mi a cselszövésekből soha nem kérünk!

 

Nincs szükségünk az ármányos időkre,

csak a pozitív tettekre, előbbre vivőkre!

Nem kérünk a szolgaságból semmikor,

akkor sem, ha a hazugság biz megtipor!

 

Nem vágyunk arra, hogy ne is legyünk,

s arra, hogy mások diktáljanak nekünk!

Senki kapcái nem óhajtunk lenni soha,

inkább lepje be a sírunkat a zöld moha!

 

Nem kellenek mézes szavak, ámítások,

csupán a valóság, s hiteles számítások!

Nincs szükségünk elnyomásra senkitől,

s ne fosszanak meg a világon semmitől!

 

Nem szeretnénk szürke homályban élni,

s folytonosan a megsemmisítéstől félni!

Nem kell a testünkbe semmilyen méreg,

maradjanak csak meg a szokásos gének!

 

Gonosz, sötét világ az, amely körbevesz,

s amely minden eddigi szépet tönkretesz!

Ám nem lenne ez így, ha kiderülne az ég,

az igaz fényének tündökölnie kellene rég!

fantasy 54e8d1444d 1280

Bealkonyul

Bealkonyul eme világnak,

nincs többé helye vitáknak.

Leáldozik az ész, s értelem,

a gyilkolászás íme vértelen.

 

Hazugság felhője szárnyal,

leszámol a jóval, s vággyal.

Elhomályosítja a valóságot,

kierőszakolja az adósságot.

 

A butát még butábbá teszi,

az élet lehetőségét elveszi.

Kiritkítja a népek tömegét,

s mindig átírja a szövegét.

 

Folytonosan rettegést tálal,

félelemmel, pánikkal házal.

Szétrombolhatja a családot,

elriaszt biz minden barátot.

 

Sajnos könnyen sírba tehet,

az útja pusztuláshoz vezet.

Lélektelen lelkeket teremt

és örökre kivégzi a jelent.

 

Nem hagy örömöt, s szépet,

kizárólag gonoszokat éltet.

A világűrt is nagyon akarja,

és senki többé nem zavarja.

 

Bealkonyul eme világnak,

s nem lesz vége a hibáknak.

Lemegy a Nap, lenn marad,

ez a világ a vég felé halad.

mountains, landscape, sunset

A posvány mocsarában

A posvány mocsarában vergődik a világ,

egyre lejjebb süllyed a mocsokba,

már nem nyílik számára virág.

 

A sötétség deleje előtör a bűzlő mélyből,

hosszú ideig várt lenn és erősödött,

most pusztíthat csupán kéjből.

 

Bármit megsemmisít, mi az útjába kerül,

mi át akar jutni ragacsos felszínén,

az biztosan az aljára lemerül.

 

Lávaként fortyog immár a felszín fölött,

elsodorja az élet apraját és nagyját,

s rendet vág az élők között.

 

Fojtogató halálként, s gonoszul gyilkol,

befolyik bárhová, tumorként dagad,

s minden lehetőt bepiszkol.

 

Magával ragadja a legerősebb lényeket,

az, melyik ellene szegül elpusztul,

megmásítva a valós tényeket.

 

A posvány mocsarában vergődik a világ,

ez a förtelem ezután mindent akar,

efelől nem is lehetnek viták.

 

Az élet utolsó reménye a Napban rejlik,

a mocsár kiszárítása a mentsvár,

ha a Nap végre elősejlik.

sunset, lake, landscape

A tisztességes betegségek kora

A tisztességes betegségek kora ím lejárt,

ők az ősidők óta gyakoriak voltak,

de mostanra a boltjuk bezárt.

 

Számtalan féle alakban riogattak minket,

időszakonként erősebbnek tűntek,

nem árultak sohasem giccset.

 

Bárki kaphatott agyvérzést, netán rákot,

gyomorfekély gyötörhette naponta,

megtöltve ezekkel a zsákot.

 

Ott voltak az infarktusok is a polcokon,

az agydaganat is nőhetett ám vígan,

kifogva oly sok orvoson.

 

A hasnyálmirigy sem volt rest, az biztos,

művészi szintre fejlődött az időben,

bár a receptje az máig titkos.

 

Léprepedés, epekő, májgyulladások sora,

örömteli vastagbélrák, s a családja,

nem hagytak cserben soha.

 

Megannyi betegség és milliónyi áldozat,

a körforgásban mindenre akadt vevő,

s nem vitt el senkit a kárhozat.

 

Mára hírmondó sem igen maradt belőlük,

boltjuk kiürült, a polcokon csak por,

a süketnéma sem hall felőlük.

 

Utolsó barátjuk az influenza még hörgött,

mikor reá tört az új ellenség, Ármány,

ki kivégezte, s közben pörgött.

 

Pörgette a szablyáját az emberiség fölött,

kajánul vigyorgott, nagynak látszott,

mégis eltörpült az elődei mögött.

 

Azonban pénzes szponzorok támogatták,

gyengeségét végzetesnek feltüntetve,

jellemzőit hazugul válogatták.

 

Ő el is hitte, hogy hatalmas istenné vált,

a hírét hallva is rettegték a halandók,

hírneve már a galaxisban járt.

 

Jelenleg is töretlenül halad a célja felé,

nem lassíthatják szabályok, s gátak,

az ember térden járulhat elé.

 

Holott könnyen végezhetnének is vele,

miközben gőgje mámorában fürdik,

biz lecsapható lenne a feje.

 

A tisztességes betegségek kora véget ért,

az emberiség visszasírja még őket,

emlékük a végtelenbe tért.

1 vitrin muszaki uzletberendezes
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.