https://gyulaversei.hu/

Testvéri szeretet

Testvér. Kimondatlanul

szoros kapocs az életben,

gyakran fel sem fogjuk,

mit jelent Ő az életben.

Természetesnek vesszük,

vele játszunk, vele élünk,

iskolába megyünk együtt,

hogy bántani fogják félünk.

Felnőve sem távolodunk,

összeköt minket a szív,

sokszor megérezzük azt,

mikor a segítségére hív.

A testvéreket összeköti

a vér, a szeretet, a család,

legyen ez a világ bármily

kemény, hitvány, galád.

Miután szemeit lehunyja

örökre a részünk marad,

emléke utunkon elkísér,

az idő bárhogyan is halad.

Mindenki maga tudja

Mindenki maga tudja,

hogy kit, s miért szeret,

ki áll közel a lelkéhez

és mi az mit érte tehet.

Mire is vágyik igazán,

miről álmodik oly sokat,

mitől borzong, mitől fél,

a jókedve le mitől lohad.

Kit ölelne meg szívesen,

tüzet ki ébreszt fel benne,

kiért küzdene, s harcolna,

boldogságáért miket tenne.

Kiben bízhat meg őszintén,

kinek adhat sokat a szavára,

kiről szól számára az élet,

kit nem hagyna soha magára.

Pletyka

A Pletyka zűrzavarban született,

a józan ész semmit sem tehetett.

Nőtt és terjedt mint egy járvány,

magasan szállt szellők szárnyán.

Hazugságokat szórt mindenfelé,

de sohasem állt ki az igazság elé.

Félt, hogy lebuktatja saját magát,

mások által hangoztatta a szavát.

Sunyin lapult a bokrok tövében,

rejtve maradt az esetek zömében.

Haragot és gyűlöletet gerjesztett,

hamis, valótlan vádakat terjesztett.

Hatalma idővel gyengülni látszott,

bármily hamis húrokon is játszott.

Vesztét érezve bujkálásba kezdett,

ez a vég volt, nem pedig a kezdet.

Tudta megbocsátást nem remélhet,

bármily ármánykodva is beszélhet.

Végleg elbukott, s lehullott a feje,

az igazság bizony sosem volt vele.

Mindig más

Problémák sora, gondok, bajok,

gyakran felhangzó óhajok, jajok.

Véghez vivendő feladatok árja,

az ember lelkét kalitkába zárja.

Mindenért folyton küzdeni kell,

a harcban nyugalmat senki se lel.

Az eredményért pedig tenni kéne,

ezt sugallja mindenki belső lénye.

Miért Én, miért nem más valaki?

Hányszor, de hányszor ezt hallani.

A gesztenyét kaparja ki aki képes,

az ingyen zsákmány viszont édes.

Tenyerét tartani a legbutább is tudja,

remélve a zsákmányból neki is futja.

Így megy ez, amióta világ ez a világ,

míg el nem hervad az utolsó virág.

Szembenézni önmagunkkal

Milyen könnyű mást bírálni

és hazug szavakkal traktálni,

becsmérelni az összes tettét,

kigúnyolni ruházatát, s testét.

Tökéletlenségére rávilágítani,

gondolkodását is átvilágítani,

mindig oly könnyedén okolni,

a reménytelenek közzé sorolni.

Ugyanakkor magunkba nézni,

az eddigi lépéseinket felidézni,

önnön hibáinkat belátni nehéz,

pedig ez a világ minket is lenéz.

Háborgó idő

Az időben vihar támadt,

kavarogva, fájón kering,

a sok rosszba belefáradt,

bedühödve harcol megint.

Agymosottak róják az utat,

balgán, s bégetve haladnak,

nem találnak ebből kiutat,

saját vesztükbe szaladnak.

Kialudt az értelem lángja,

néhány szikra még maradt,

végzetüket senki se szánja,

lelkük darabokra szakadt.

Míg hibáikból nem okulnak,

kapják a csapásokat rendre,

a szakadék szélére szorulnak,

s hiába is vágynak a csendre.

Az idő nem bocsát meg soha,

nem feledheti a sötét múltat,

emlékei nem illannak el tova,

a józan észen igen sok múlhat.

A jelen és a jövő is háborog,

beleborzong-e csodás világ,

a szenny gyakorta rácsorog,

mégis nyílni fog a sok virág.

Tiszta szív

Feszült napok, rosszindulat árja,

az emberi gonosznak nincs párja.

Figyelő szemek és bántó szavak,

elszállnak a semmibe a lelki javak.

Vihar támad feltételezés nyomán,

harag, s gyűlölet szítódik az okán.

Életre kél az eddig lapuló kétely,

pusztítja a bizalmat, mint a métely.

Keringő pletykák, mézes mérgek,

soha véget nem érő álmatlan éjek.

Ám ha a szív tiszta, felülre kerül,

s elhozza a békés nyugalmat belül.

Álnok hőség

Fáradtan bágyadt percek,

a levegő csak úgy serceg.

Izzasztva lenyom és leöl,

akárkit pusztulásra jelöl.

Nem kímél senkit és soha,

gyilkolás után elszáll tova.

Sziréna hangja száll, hallik,

az élet rossz irányba zajlik.

Mindenki szenved, harcol,

a sors védteleneket sarcol.

A hőség kegyetlen, s álnok,

szétfoszlanak a szép álmok.

Szavak

Éles, bíráló, okoskodó, bántó,

érző, s mélyen lélekbe szántó.

Együtt érző, komoly, szomorú,

a valóságtól igencsak komorú.

Szerető, simogató, kedveskedő,

lenéző, becézgető, hetvenkedő.

Hazug, becsmérlő és sértegető,

elrettentő, alázatos, s kéregető.

Kedves, szerelmes, vágyakozó,

búbánatos, kíváncsi, szánakozó.

Gyengéd, haragos, húsba maró,

érzelmes, s gúnyosan felkavaró.

Szeretetteljes, őszinte, megértő,

alkalomadtán igencsak fülsértő.

Biz leomolhatnak előtte a falak,

nem többek ők, csupán szavak.

Újabb esély

Vihar közeleg, s igen gyorsan.

Emlékek fátylát cibálja a szél,

felszakítva a mély sebeket is,

az érzelmek világa életre kél.

Börtönéből kiszabadulnak ők,

a titkolt, legrejtettebb vágyak,

s végre hosszú rabságuk után,

a széllel újfent táncot járnak.

Felfelé törnek a homályból,

a fény felé tartanak gyorsan,

újabb esélyt kapva, belépnek

az új remény kapuján sorban.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31