A hatalmas csarnokban, hosszú sorokban felfüggesztve csüngtek a húskampókon a félbevágott sertések. A feldolgozó asztaloknál egymás mellett szorgoskodtak a hentesek. Megfelelő méretűre vágták a húst. Azután futószalagra rakták és az árunak való elindult a csomagoló részlegbe. Óránként tíz perc szünetet tarthattak. Ezt használták ki arra is, hogy egymást hecceljék.
– Nézd már Bob, az a nyurga még szünetet sem tart. Biztosan a hiányérzetét pótolja a megszállott munkával. – nevetett az egyikük.
– Az lehet. Ezt a fazont még nem hallottam beszélni, amióta itt dolgozom. Talán, néma? –
– Mindjárt megtudjuk. Hé, Te! Nem akarsz pihenni? Hozzád szóltam! –
Semmi válasz. A magas hentes darabolt tovább.
– Mi van, süket vagy? Anyád talán nem tanított meg válaszolni? –
A cukkolt férfi kezében megállt a bárd. Mély, hörgő hangot hallatott, majd a következő pillanatban lesújtott a húsra. A borda nagyot reccsenve kettévált. Ezután megfordult és dühödten torkon ragadta a sértegető kollégáját. Szuszogva a falhoz nyomta és felemelte a padlózatról. Az megpróbálta lefeszíteni a nyakáról a szorító kezeket, de erőlködése sikertelennek bizonyult. Egyre fogyott a levegője. A szemei bevéreztek. Lábon rúgta fojtogatóját, de annak az meg sem kottyant. Bob nem nézhette tovább tétlenül a dulakodást. Megragadta az izmos karokat és hangosan ordítani kezdett.
– Elég volt! Engedd el azonnal, vagy megbánod! –
Fenyegetése süket fülekre talált. Ököllel hátba vágta a támadót, majd jobb karjával átölelte a nyakát és igyekezett ledönteni. Nem bírt vele. Nagyon masszívan állt a lábán. Mindössze annyit sikerült elérnie, hogy elvonja a figyelmét. Ő egyik kezével elengedte a már alélt férfi nyakát és a könyökével hátraütött. Bob fájdalmasan az oldalához kapott. Ennyivel azonban nem úszta meg. A nyurga az ájult testet földre lökve megfordult és hatalmas erővel gyomorszájon vágta Bobot. Mire összerogyott volna, már jött is a következő ütés. Ez állon találta. Vér buggyant ki a szájából és a vérrel együtt egy törött fogat is kiköpött.
– Anyám?! Anyám?! – hallotta a furcsa, rekedtes hangot, miközben térdre rogyott. Kapott még egy jókora rúgást is és elterült. Ekkor tért vissza a csarnokba a többi dolgozó. Látták, ahogyan a magas hentes rugdalja a földön fekvő Bobot. Azonnal a segítségére siettek. Ketten igyekeztek lefogni, ám nem jártak szerencsével, mert az őrjöngve, szinte állatok módjára harcolt. Ütött és rúgott is. Mindketten elterültek, a kemény küzdelemben. Nyögések, jajgatások és ordítozás hangjai törték meg a csarnok megszokott rendjét. Hat embernek sikerült végül lefogni a magából teljesen kivetkőzött munkatársukat. Miközben leszorították, még mindig azt motyogta:
– Anyám! Anyám! –
A felfordulásnak azonnali elbocsátás lett a következménye. A főnök alaposan lehordta és közölte vele, hogy csak azért nem tesz feljelentést ellene, mert eddig kiválóan dolgozott és soha nem volt rá panasz. Mindamellett a cégének nem hiányzik a rossz hírverés.
Összepakolta a holmiját, fogta a táskáját és beletörődően hazaindult. Útközben magát okolta, amiért ennyire elveszítette az önuralmát és kis híján lebukott. Tisztában volt vele, hogy nagy szerencséje van, mivel egy feljelentés esetén az összes titka kiderülhetett volna.
Néhány megálló után úgy döntött, hogy leszáll a metróról és gyalog folytatja az útját. Legalább kiszellőzteti a fejét. Ráér, hiszen már nem kell dolgozni mennie holnaptól. Semmi gond ezzel, hiszen a bankban jelentős összeg van a számláján, az apja utáni örökség révén.
Késő délután volt. A Nap lenyugodni készült.
Gondolataiba merülve sétált hazafelé, mikor megpillantott egy üzletből kilépő, fiatal szőke nőt, aki két szatyrot cipelt. Meredten bámulni kezdte. Érezte, hogy egyre szaporábban kezd verni a szíve. A nyomába szegődött. Sokan voltak az utcán, ám ő ügyet sem vetett a többi járókelőre. Kizárólag a kiszemelt nőt figyelte árgus szemekkel. Szaporázta a lépteit, hogy minél közelebb jusson hozzá. Sietve kerülgette a járdán állókat. Néha arrébb tolt egyet-egyet közülük. Már egészen közel járt hozzá, mikor a saroknál nyomát veszítette.
