Saját alkotásaim
Mit bizonyít a fájdalom? Azt hogy még élünk,
s azt, hogy továbbra is küzdenünk kell,
bármennyire szenvedünk és félünk.
Azt, hogy nem alhatunk békésen, s nyugodtan,
érezzük az élet súlyát az utolsó percig,
és nem bújhatunk el a zugokban.
Mit bizonyít a fájdalom? A sorsnak a nehezét,
a reánk váró terhek gyors növekedését,
míg megtaláljuk a végső út elejét.
Mivé válik az ember tragikus körülmények között,
mikor megfeledkezik arról, hogy ki is volt rég,
s mennyi mindent hagyott maga mögött?
Mikor elfeledi a régi szép időket és egykori álmait,
s hagyja homályba veszni a kedves pillanatokat,
amik feltüzelték a lelke rejtett vágyait?
Amikor már nem igazán önmaga, s mindene sajog,
az egészségét aláásta a megszámlálhatatlan baj,
s amikor a jövője immár nem ragyog?
Mivé válik ez a világ a folytonos félelem korában,
a ridegség, kegyetlenség, érzéketlenség idején,
s marad egyáltalán valami jó a nyomában?
Pénzért bármit meg lehet venni és szerezni,
hatalmat, kastélyt, autót, repülőt, jachtot,
ám nem lehet tiszta szívből szeretni.
El lehet érte adni a becsületet, lelket, hazát,
s megtagadni a családot, igaz barátokat,
nem meghallva a gyermekek szavát.
A telhetetlenek képesek gyilkolni is miatta,
háborúznak és pusztítanak kegyetlenül,
s a rengeteg ártatlant a világ siratja.
Pénzért bármit megkap az, akinek van elég,
s míg ő dőzsöl a javakban és élvezkedik,
sokaknak arra sem jut, hogy egyék.
A manipuláció világában a borzalom rengeteg,
tetszés szerint tehetnek bármit, bárkivel,
s azután újabb rémségekbe kezdenek.
Folyamatosan adagolják a félelmet, a rettegést,
s miközben egyre gyarapszik a vagyonuk,
tökélyre fejlesztik a hazug tettetést.
Álnokságuk és gonoszságuk nem ismer határt,
lelkiismeretük nincs, becsületük szintúgy,
s tervszerűen osztogatják a halált.
A céltáblájuk közepén van felnőtt és gyermek,
idős, fiatal, férfi, nő, egészséges, elesett,
s minden élőnek ássák a vermet.
A manipuláció világában nem lesz nyugalom,
s nem lesz békesség, öröm, vidámság,
amíg a gonosz uralkodik a tudaton.
Mindenkinek megvan a maga terhe, ez így igaz,
megvan a saját problémája, kínja és gondja,
s ez bizony senki számára nem vigasz.
Olyan dolgokkal kell küzdeni életünk folyamán,
amelyek legtöbbje egyre kibírhatatlanabb,
s mind együtt utazunk a sors vonatán.
Elszenvedjük az igazságtalanság gyilkos voltát,
az állandó kiszolgáltatottságot, az adókat,
és közben letagadják létünk mivoltát.
Mindennap húzzuk az igát, s jobb mégsem lesz,
vajon mikor jön már rá az emberek zöme,
hogy értük a hatalom semmit nem tesz?
Mindenkinek megvan a maga terhe, ez iszonyú,
s nem úgy tűnik, hogy ennek vége lehet,
ez pedig lelkeket kiölő és szomorú.
A sátáni sakkjátszma nagyon hosszú ideje zajlik,
a táblán taktikusan tologatják a bábokat,
s a feladásra egyikük sem hajlik.
Ez az egész a nyilvánosság számára nem látható,
sőt, gondosan eltitkolt helyeken történik,
s a kimenetelétől jó nem várható.
A sátáni sakkjátszma tétje óriási, élet, vagy halál,
s az eredmény kihat az egész emberiségre,
eme küzdelemben soha nincs határ.
Van értelme az életnek, melyben a rossz rengeteg,
amelyben kizsákmányolnak és kizsigerelnek,
s mindennap egy szörnyűséges fergeteg?
Mi a jó a nehéz napokban, mikor nincs menekvés,
mikor szeretetre lenne szükség és békességre,
s melyben nincs jó szándékú cselekvés?
Elfogadható, hogy még öregen is dolgozni kelljen,
gyengén, elesetten, leépült elmével, megtörve,
s mind aki ilyen megszólalni se merjen?
Miféle dolog megfosztani bárkit attól, hogy éljen,
és szabad akaratát elvenni aljas szándékból,
s elintézni, hogy amíg él csak féljen?
Miféle világ az, melyben a gonosz uralja a Földet,
amelyben eltiporják az értelmet, az érzéseket,
s kiirtanak minden még meglévő zöldet?
Van értelme az életnek kihasználtan, s szolgaként,
lélekben megtiporva, becsületben megsértve,
és mindörökre a sötétség foglyaként?
A pokol küldöttei ismét összeültek néhány napra,
s megvitatták, miként gyűjtsék be a lelkeket,
hogy szűnjön meg a világ apraja, nagyja.
Ármánykodásuk alatt megtették, amit csak lehet,
buliztak, ettek, ittak, s kivetkőztek magukból,
az erotikának is adtak ám bőven teret.
A pokol küldöttei gonoszul dörzsölik a markukat,
s már előre örülnek a rengeteg elvett életnek,
azonban fényben eltakarják az arcukat.
A paraziták bolygóján nagyon vidám az élet,
folyamatos a kiszipolyozás, a vérszívás,
s dőzsöl a jóban a rengeteg féreg.
Jókat mulatnak, miközben áldozataik sírnak,
a sajnálatnak és a kíméletnek nem hívei,
s igazi érzésekkel nem is bírnak.
Nincs bennük lélek, hiszik ők különlegesek,
s azért élnek a világon, mert az az övék,
és éppen ettől olyan félelmetesek.
A paraziták bolygóján soha nem lehet béke,
s nem lehet nyugalom, sem szabadság,
amíg össze nem fog a bolygó népe.
Forr a méreg az üstben, s a fekete füst száll,
émelyítő bűz terjeng a környezetében,
az élőlényekre semmi jó nem vár.
A fortyogó folyadékban igen sok az adalék,
s tesznek róla a folyamatot felügyelők,
hogy igen kevés legyen a maradék.
Forr a méreg, amely elpusztíthatja a Földet,
s ha nem fog kialudni a tűz az üst alatt,
többé senki nem talál életet, zöldet.
