Saját alkotásaim
Sötét felhők gyűlnek, s készül a vihar,
a pusztítás folyamata már zajlik,
és a vég is itt lesz hamar.
Esőként zúdítják alá gyilkos terhüket,
megmérgezik a mezőt, s a rétet,
a világra öntve nedvüket.
A nedvük éget, pusztít, s mindent kiöl,
elsárgul a fű, kihalnak a virágok,
s ezek után a végzet kitör.
Sötét felhők áztatják az egész bolygót,
sajna nem állnak meg ennyinél,
nem hagynak, csak torzót.
Nehéz idők, s gonosz sötét idők járnak,
az emberek félnek, rettegnek,
s nyugalomra vágynak.
Félik, hogy elveszíthetik a családjukat,
felélik a kis tartalék pénzüket,
s elvesztik a barátaikat.
A gyerekeik jövőjéért aggódnak sokan,
holott már a jelenük is rémes,
s az idejük pedig rohan.
A vágyak, s álmok szerényebbé váltak,
szinte nem is léteznek újabban,
a lelkek harcban állnak.
Harcban mindenért, ami fontos nekik,
amiért képesek áldozatot hozni,
s közben önmagukat eszik.
Varászlatos szerelmek, ölelések hiánya,
s megannyi szívből jövő érzés,
keserűen kiált a világba.
Nehéz idők és sanyarú, tragikus sorsok,
kemény küzdelmek, fájdalmak,
megoldásra váró dolgok.
Kisüthetne a Nap, nyílnának a virágok,
s visszatérhetne a normális élet,
ha tenne érte minden lélek.
Ne hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak,
s hogy rettegésben, félelemben tartva,
mindenféle hazugságot ordítsanak!
Ne engedjük, hogy elvegyék szabad életünk,
ha sikerül nekik, nyomoroncok leszünk,
s már csak szolgaként élhetünk!
Küzdjünk mindazokért aki fontos, s a jóért,
a régi szép időkért, a történelmünkért,
s minden igaz, becsületes szóért!
Álljunk ki a veleszületett jogainkért gyorsan,
különben semmik leszünk, hitványak,
s el fogunk hullani mind sorban!
Nem engedhetjük, hogy a sárba tapossanak,
s ők az árulók, akiket mások fizetnek,
megmentő szentként ragyogjanak!
Ne higgyünk ármányos, gonosz szavaiknak,
a sötét háttér által diktált parancsoknak,
mely hasznos gyarapodó javaiknak!
Ne hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak,
s kiöljék a tisztességet, az életösztönt,
s a világon mindent eltorzítsanak!
Rideg idők, gonosz idők járnak,
az emberek szabadulásra várnak.
Mint a foglyok be vannak zárva,
a felmentő reménysugárra várva.
A remény azonban búsan hallgat,
s mindenfelől csak rosszat hallhat.
Gyenge, s gyáva, magába roskadt,
ennyire félve még sosem kushadt.
Rideg idők, kegyetlenség, s halál,
békét az ember már nemigen talál.
Letűntek a régi korok, dicső tettek,
s mind a sötétség örök rabjai lettek.
Ébredj emberiség, addig amíg teheted,
a gonosz erők elbánnak hamar teveled!
Ellenállás nélkül folytatják a tervüket,
s régen eladták az ördögnek a lelküket.
Kapzsiságuk, kegyetlenségük határtalan,
ellenük a csendben motyogás hatástalan.
Kegyelemre senki ne számítson általuk,
hisz nekik a népek, leölésre való állatok.
Számukra mindegy milyen nemű, s korú,
ilyen ütemben mindenkire leszáll a ború.
Nem kímélnek sem időset, sem gyereket,
tetszésük szerint forgatják az időkereket.
Mérgekkel, hazug szavakkal gyilkolnak,
rengeteg olyan tudás van, amit titkolnak.
A félelmet fenntartják, s tovább növelik,
aki vitatkozni mer, azt biza megkövezik.
Jogot formálnak a bolygó összes javára,
egyre hallgatnak csak, önmaguk szavára.
Az értelmet véglegesen ki akarják irtani
és a megszólalást is meg kívánják tiltani.
Ébredj emberiség, mielőtt lemegy a Nap,
több lehetőséget, s esélyt senki nem kap!
Amikor az alkonyt a végzet sötétje váltja,
az emberi fajt többé szem soha nem látja.
Szeretet nélkül milyen lenne a világ?
Sötét uralom alatt nyílna vajon virág?
A gyermekét eztán cirógatná a szülő?
Miféle lenne az elkövetkezendő jövő?
Számítana a jó, a szép, s a természet?
Netán végezne minddel az enyészet?
Éreznének a szívek bármit e Földön?
Lenne esélye, hogy a lét előre törjön?
Szeretet nélkül érdemes lehetne élni?
Lélek nélkül tudnánk, mi is az, félni?
Léteznének boldog, örömteli álmok?
Egy maradna, a gonosz, amely álnok.
A sötét erők támadása teljes erővel zajlik,
s bármilyen eszközzel kiirtanák a világot,
folyamatosan ömlesztik gonosz leheletük,
ezzel rothadásra ítélik a sok szép virágot.
Mérget adatnának be valamennyi lénybe
és a pokolba taszítanák le örökre a fényt,
az álmuk egy tökéletes, s totális uralom,
s már nem is próbálják tagadni eme tényt.
A sötét erők támadása végzetesnek tűnhet,
megrettentik a fény lelkeinek a sokaságát,
ám ha a remény sugara nem hal ki végleg,
megállíthatja az aljas sötétség rohanását.
Tétlenül várni a csodára nagy hiba,
a tétleneket nem menti meg az ima.
Mindig másra számítani nem lehet,
ki nem tesz önmagáért az elveszett.
A remény is elhagy segítség nélkül
és bizony nehezen jön vissza végül.
Markát tartani a legbutább is tudja,
ám amíg vár, elnyeli a sötét bugyra.
Tétlenül várni a győzelemre bukás,
s így nem marad más, csak a futás.
Aki élni akar térjen magához végre
és ne csak félve nézzen fel az égre!
Nehéz az élet, de milyen nehéz,
bebörtönözve a sötét homályba,
a Nap fénye néhanapján benéz,
mielőtt elérünk a végzet honába.
Rabok vagyunk, a saját rabjaink,
s a börtönőrünk a félelem maga,
így telnek biz a mindennapjaink,
míg elér bennünket a halál szaga.
Korlátok között éljük a napokat,
megfosztva az összes reménytől,
a sors hamar kijátssza a lapokat,
nem kapunk semmit szegénytől.
Nehéz az élet, gonosz, s kemény,
az úton hitehagyottan ballagunk,
bezzeg a hóhérok serege serény,
s végünk, ha mindig hallgatunk.
Élni, vagy halni, ez napjaink kérdése,
mindenki gondolja meg jól, mit akar,
a döntése kihat a napjaira és a létére,
a valóság iszonyatos borzalmat takar.
Élni, vagy halni, korántsem mindegy,
maga a lét az, ami elpusztításra kerül,
s aki megmarad szolga és kutya lesz,
a valódi énje végleg homályba merül.
Élni, vagy halni, ez bizony nem játék,
innen nincs visszaút, vagy kegyelem,
a döntés végleges, s a fájdalom örök,
nem ment meg senkit a világegyetem.
Élni, vagy halni, leszegett fejjel járni,
elfeledni mindazt, ami emberivé tesz,
elfogadni a zsarnokság sötét uralmát,
ettől a valóság nullává, semmivé lesz.
Élni, vagy halni, s kiirtatni magunkat,
ez a sötétség erőinek a leghőbb álma,
ám amíg a fény ereje erősen támogat,
nem teljesülhet be a gonoszság álma.
