sötétség Archívum - 23 / 28 oldal

A Gonoszok Szövetsége

A Gonoszok Szövetsége a világ urának hiszi magát,

s mindent meg is tesz érte, hogy láthatatlanként,

a bérencein keresztül hallassa a szavát.

Évszázadok óta forralják fekete üstjeikben a mérget,

a kotyvalékuk igen hatásos, s szörnyen pusztító,

ki lehet vele irtani a legszívósabb férget.

Eme bűzös, gyilkos folyadékkal akarják elérni a célt,

s átvenni a maradék élővilágon a teljes hatalmat,

mielőtt a végtelen órája elüti majd a délt.

Meglehetősen könnyű a dolguk, túl sok a hiszékeny,

rengeteg a megtéveszthető, s a félelemben tartott,

legyenek azok a városokban, vagy vidéken.

A kísérlethez nem is kívánhatnának jobb alanyokat,

mint akik önként lemondanak minden jogukról,

s áhítattal magukba fogadják az anyagukat.

A Gonoszok Szövetsége igényt tart az egész világra,

hiszik, az nekik jogosan jár, ez nem lehet kérdés,

s alkalmat sem adnak tisztességes vitákra.

A túlzott önhittségük, önteltségük nem ismer határt,

ám mikor fellobban az igazság tüzének a lángja,

bizony mind meg fogják ismerni a halált.

A rafinált Halál

A rafinált Halál egy napon a homlokára csapott,

megcsillant a fény a csontos koponyáján,

s ekkor kiötlött egy igen nagyot.

Rájött, hogyan lehetne a halandókat lépre csalni,

és ígérgetéssel, megrémítéssel elérni azt,

minél többen jöjjenek meghalni.

Erre remek eszköz lészen a vadiúj Halál kártya,

mely fortélyosan megossza az érdeklődőket,

s kinek van, találkozhat vele már ma.

Örömmel látta, hogy az ötlete mennyire bevált,

a pokoli terve elhomályosította a látást,

s a vég ladikjába igen sokuk beszállt.

A rafinált Halál dörzsölte a tenyerét, s nevetett,

maga is meglepődött, mily sok a hiszékeny,

kiket a sötétség maga alá temetett.

Illúzió

Illúzió az egész sorsunk és az életünk,

hiába hisszük, szabadon nem élhetünk.

Mások irányítanak mindent a sötétből,

s halált varázsolnak a gonosz ködéből.

Közben elhitetik, a Nap fennen ragyog,

és elmaradnak a szokásos rideg fagyok.

Boldog lehet bárki, ha hű, engedelmes,

számára a világ nem lesz dörgedelmes.

Nem szabad ellenállni, az az élet titka,

különben mi reánk vár, az biz a kripta.

Illúzió köde vesz mindnyájunkat körül,

s elpusztulásunknak a hatalmi kör örül.

Azonban még él a remény, bár gyenge,

s nem vág úgy, mint egy jó éles penge.

Mégsem hagyhatjuk magára szegényt,

mivel gyengén is karját nyújtja felénk.

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő felé tart ez az egész világ,

pusztítás, gyilkolás, háborúk, mérgezés,

s igencsak elmérgesedett viták.

A gonosz sötét ármány leple gyorsan terjed,

megmérgezi a lelkeket, s az élet magját,

minden kegyetlenségre gerjed.

Nyomában csupán a kiválasztott elit marad,

és mindenki mást a túlvilágra küldenek,

az idő kegyetlen gyorsan halad.

Küzdelem nélkül elpusztul a remény esélye,

amely amúgy is zsugorodik félelmében,

s ha vége, rettegés lép a helyére.

Koromsötét jövő felé tart a fénynek az útja,

az út végén nem vár rá, csak pusztulás,

nem marad jelene, sem múltja.

A kígyó szorításában

A kígyó szorításában vergődik az egész világ,

s fuldoklanak a megfélemlített emberek,

erről zajlanak szenvedélyes viták.

A kígyót a sötét gonosz bérelte fel, hogy öljön,

ne kegyelmezzen senkinek ezen a Földön,

s ki még él, annak legyen ez börtön.

Legyen mindőjüknek ez véglegesen a végzete,

s ne menekülhessenek a rabság láncáról,

legyen valamennyiük a terv részese.

Részese a szolgaságnak, az örök elnyomásnak,

az engedelmességnek, a nincstelenségnek,

s a hazug és értelmetlen felfogásnak.

Hamarosan beteljesedik mindez, bezárul a kör,

s nem lehet választás, nem lesz kegyelem,

a gyilkos kígyó mindenki életére tör.

Addig azonban néha-néha a szorításon enged,

hadd higgye az áldozat, hogy menekülhet,

ám nincs menekvés, halálig szenved.

A kígyó szorításában nem lesz kegyelem soha,

s ha a butaság foka ilyen mértékben terjed,

a remény csekély esélye is elszáll tova.

Nagy a hiány

Nagy a hiány boldogságból, örömből,

az ember szíve a félelemtől dörömböl.

Nincs vidámság, játék, nincs nevetés,

van helyette újabban gyakori temetés.

Nem hallatszik őszinte gyermeki kacaj,

s a levegővétel sem olyan, mint tavaly.

Elhunyt a nyugalom, elhaltak a vágyak,

s a remények gyáván a sarokban állnak.

A szeretet ereje lám vacogva vergődik,

az igazság mindig a sorok közt rejtőzik.

Érzések sokasága vinnyog a lelkekben,

néha felbukkannak érzelmes versekben.

A simogatás iszonyú félelmetessé vált,

a gonosz, s a sötétség mindenkinek árt.

A családok összetartása biz nem a régi,

gyermekeik fájdalmát sokuk csak nézi.

Nagy a hiány az értelemből, s a jóból,

van bőven az ármányos, hazug szóból.

A bátorság csendben kushadva hallgat,

régi hősies tetteivel senkit nem zargat.

Hiányzik a természet pazar szépsége,

az élővilág, a Nap, az égbolt kéksége.

Eme hiányokat vissza lehetne kapni,

csupán a rosszakat kéne agyoncsapni.

Soha nem fog visszatérni

Soha nem fog visszatérni az eddigi életünk,

elszállnak az álmaink, s a vágyaink,

eztán csak rabokként élhetünk.

Hitegetnek, hazudoznak, s mossák az agyat,

elvárják a totális, szolgai behódolást,

s közben az idő gyorsan halad.

Megmérgezik a szívet, s elveszik a levegőt,

félelembe és rettegésbe hajszolnak,

felperzselnek minden legelőt.

A sötétség fátyla véglegesen reánk települ,

a gonosz hatalma nem kegyelmez,

s előle senki nem menekül.

Egymás ellen fordítják az embereket rútul,

a családokat, nagyokat, s kicsiket,

mindenkire ármány zúdul.

Soha nem fog visszatérni a nyugalom kora,

akik ezt hiszik, nagyot csalódnak,

s a fájdalmuk nem áll tova.

Az egyetlen remény, ha a sarkunkra állunk,

és teszünk is valamit a létünkért,

nem csak a csodára várunk.

A szabadság lángja

A szabadság lángja egykor fennen ragyogott,

s ha be kellett világítania a sötét térbe,

bizony soha nem habozott.

Éltette az embereket, s a szíveket melengette,

reményt vitt a reménytelenség idején,

sokaknak az életet jelentette.

Manapság megpróbálják eltaposni, de végleg,

a gonosz erőknek nagyon útjában van,

ám híre megmaradhat névleg.

A lángja erősen gyengül, az ereje is elhagyja,

szinte csak pislákol már benne az élet,

izzó parazsát a szél felkapja.

A szabadság lángja haldoklik, viszont még él,

s ha az igaz, tiszta szívek ereje táplálja,

összeszedve magát új életre kél.

A családtól megfosztva

A családtól megfosztva sínylődik sok ember,

vívódik önmagával, s minden bajával,

nyugodalmat pedig nem lel.

Bezártan, otthonokban, a szeretteiktől távol,

mélabúsan, bánatosan, s szomorúan,

eszükbe jut mindez százszor.

Egyedüllétre kárhoztatva, idegenek körében,

átgondolják az eddigi életük tetteit,

s félve remegnek a sötétben.

A kórházakban oly kiszolgáltatva fekszenek,

alig jut idő rájuk, a dolgozók fáradtak,

hiszen ők is csupán emberek.

Elbúcsúzásra gyakorta lehetőség biz nincsen,

nem foglalkoznak ott senki bajával,

s ez folyik az összes szinten.

Az eddig összetartó családokat sanyargatják,

egymás ellen fordítják, s uszítanak,

a sorsukat biza kavargatják.

Megfosztják őket a reménytől, s a lelküktől,

a munkahelyüktől, a tartalékaiktól,

s a végén még a testüktől.

A családtól megfosztva bárki senkivé válik,

nem veszi körül más, csak a gonosz,

a sorsukkal a sötétség játszik.

Szeretet nélküli világban élni komoly teher,

a rettegés, a fenyegetés mindennapi,

az élet, a remény padlón hever.

A balga birkák

A balga birkák nyája legelészett a réten,

csobogó patak, zöld fű, s a virágok,

eléldegéltek boldogan, szépen.

Béke volt közöttük, s szerették egymást,

nyugodtan, s nem elkapkodva éltek,

megtettek bizony egy, s mást.

Egyszer azonban jött egy farkas közéjük,

s bájologva beetette a birkák hadát,

így nőtt hamarosan fölébük.

Azok hittek neki, s itták a bűvös szavait,

eléjük varázsolta csodás jövőjüket,

s elérte, ne féltsék a javaik.

Betegségekről szónokolt, pánikot keltett,

a birkarühesség félelmetes nagyon,

és sokukat csapdába ejtett.

Az ellenszer beadatására rábeszélte őket,

elhitette, fogadják el amit hazudik,

a mind csak vele győzhet.

A sötétben várakozott a falka többi tagja,

csorgatták a nyálukat a birkahúsra,

s vélték, aki kapja, marja.

A balga birkák elfogadták a szónoklatát,

és önként vágatták meg magukat,

teljesítve a gonosz akaratát.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31