Saját alkotásaim
Mikor az ember lába alól hirtelen kihúzzák a talajt,
biz elsápad, sőt, szinte belekékül a váratlanba,
s nem hallani az ajkairól vidám kacajt.
Amikor elillan mindaz, ami egyfajta biztonság volt,
elönti a keserűség, pánikolni kezd és le is izzad,
s közben rájön, az élet nem róla szólt.
Mikor az ember lába alól eltűnik az, min eddig állt,
ami stabilizálta a mindennapjait, reményt adva,
megérti, az esélye ím, a semmibe szállt.
Kitartani nagyon nehéz, viharban, egy hajó fedélzetén,
mikor jobbra-balra dől, borul és csúszik minden,
s a rémület erőt vesz, a hajó személyzetén.
Ugyanúgy eluralkodik a pánik a bizonytalanság idején,
az egyre sötétebbé váló sors kemény napjaiban,
és a lelkek nem pihenhetnek a béke szigetén.
Kitartani nagyon nehéz e kegyetlen, s gonosz világban,
melyben a szeretet a padlón hever, az élet a halál,
s az értelem nem győzhet, az ostoba vitákban.
Az élet nagy része keserűség, szomorúság és bánat,
kéretlen teher, mindennapi gondok sokasága,
s amíg élünk, számtalan pillanat fájhat.
Persze vannak nyugodtabb napok, s békésebb órák,
szeretetteljes percek, igazi vidámság és öröm,
no meg vágyak, melyek a végtelent róják.
Az élet nagy része keserűség, kötelezettségek sora,
s miközben túlzott elvárások kísérnek minket,
úgy tűnik, ennek nem lesz vége soha.
A világ csak illúziók sokasága és nem kevesebb,
ám nem is több, olyan, mint a bűvésztrükk,
s a galaxisban itt élni a legnehezebb.
Illúzió a jóság, a szépség, a becsület, a szerelem,
a segítőszándék, az összetartás és a szeretet,
ám mindezt elleplezik oly kegyesen.
Illúziók a mindennapok is, mindaz, ahogy élünk,
s ahogyan reménykedünk egyfajta csodában,
miközben pengeélen táncol a létünk.
A világ csak illúziók sokasága, ám lehull a lepel,
s azután a mély sötétség lesz az úr a Földön,
mi eddig volt, az a vértócsában hever.
Az életünk elvész a mindennapok nyomorában,
legszebb éveink kimúlnak mások kezében,
s az emlékünk ott végzi a pocsolyában.
A magunkra jutó idő bizony elenyésző, s kevés,
az energiánkat felemészti a munka, a terhek,
a számtalan gond, az ivás és az evés.
Az életünk elvész, mielőtt még élhettünk volna,
s ha ki tudnánk bújni ebből az ördögi körből,
talán minden valami szebbről szólna.
A szeretet és a jóság átsegíthetnek a nehézségeken,
könnyebbé tehetik az életet, a mindennapokat,
s talpra állíthatnak vidáman, egészségesen.
Mindkettő erőt adhat a fájó, megsebzett lelkeknek,
begyógyíthatják a szív sebeit, vigasztalhatnak,
és általuk a szenvedők is békét lelhetnek.
A szeretet és a jóság nélkülözhetetlenek e világon,
támaszuk nélkül az ember oly elesetté válhat,
és nehezen boldogul, bármit is csináljon.
Fárasztó mindennapok és kimerült emberek hada,
rengeteg a sérült lélek, a megsebzett szív,
s még csak ezután következik a java.
Túl gyorsan terjed a homály, a fény ereje gyengül,
a látótér beszűkül, az elmék üressé válnak,
s a nyomás eme világon nem enyhül.
Fárasztó mindennapok gyötörnek öreget, s fiatalt,
elvéve a jövő reményét mindenkitől, aki él,
s kik így nem arathatnak soha diadalt.
Mindennapi küzdelmek színesítik az életünket,
és nem hagynak egy nyugodt percet sem,
így örömmel fogadjuk a végzetünket.
Nincs is jobb, mint gondokkal terheltnek lenni,
folyton küszködni valamivel és valamiért,
s önmagunkért meg semmit sem tenni.
A pihenésre semmi szükségünk, az értelmetlen,
halálig dolgozni és tanulni, na az már igen,
csak ezt bevallani bizony kényelmetlen.
Mindennapi küzdelmek simogatják a lelkünket,
s miután megfosztatunk minden reménytől,
az dobja csak fel igazán a kedvünket.
A felforgatott idő nehezíti a mindennapokat,
nem tesz jót sem testnek, sem léleknek,
és megterhel kicsiket, nagyokat.
Elvesz egy órát az életből és zavart okozhat,
sokak biológiai óráját hamar szétzúzza,
s feldühít, mikor a reggel kopogtat.
Ingerültté, fáradékonyabbá teheti az embert,
morcosabbá, kedvetlenné és tompává,
s ezáltal felbőszíti a lelki tengert.
A felforgatott idő nem ígér jót, vagy szépet,
viszont az egészséget tönkre tudja tenni,
s ezzel is előbbre hozhatja a véget.
Folyamatos nyomás alatt állnak az emberek,
s nyugalomra nagyon kevés az esélyük,
bezzeg gondjuk az van, rengeteg.
Számtalan napi teendő köti le a figyelmüket,
nincs idejük a valóságot tanulmányozni,
s ez nem könnyíti meg az életüket.
Beköszöntött a félelem, a rettegés sötét kora,
káosz és zűrzavar uralja immár a napokat,
erre az emberek nem vágytak soha.
Már nincs idő a jó és szép dolgokkal törődni,
nincsen idő szeretni, másokon segíteni,
s nem igazán van mihez kötődni.
Folyamatos nyomás alatt megtörnek a lelkek,
elveszítik egykori önmaguk igazi arcát,
s ilyetén békességet nem lelnek.
