jó Archívum - 5 / 6 oldal - Kiss Gyula versei

Minden szép és minden jó

Minden szép és minden jó, hallhatjuk naponta,

el vagyunk látva mindazzal, ami csak kell,

s a kamrákban sok a kolbász, a szalonna.

Van ott bőven tej, befőtt, savanyúság és méreg,

hullanak is a patkányok a sok finomságtól,

s a jómódtól gyorsan pusztulnak a népek.

Reggel kukorékol a kakas, a szemétdomb várja,

szokás szerint rugdal jobbra, s azután balra,

míg a ragacsos mocsokba süllyed a lába.

Az udvaron lévő állatok éhezik a napi betevőt,

ki vannak szolgáltatva a gazdáik kényének,

s érzik, hogy gyilokkal szórják a levegőt.

Minden szép és minden jó, így örömteli az élet,

nem szenvedünk hiányt, csak a valóságból,

s ennek örvendezzen valamennyi lélek.

Milyen jó is lenne

Milyen jó is lenne egy békés világban élni,

ahol nyugalom és szeretet uralja a teret,

s ahol soha, senkitől nem kell félni.

Ahol a szívet nem a fagy hidege dermeszti,

hanem az öröm tüze melengeti a lelket,

s az életet a megértés és a jó jellemzi.

Ahol a felnőttek és a gyerekek is vidámak,

a boldogság, az igaz ölelés természetes,

a Nap ragyog, nem villámok cikáznak.

Milyen jó is lenne ezt valóságként megélni,

s annak idején, amikor közeleg az este,

csakis a szépről és a jóról mesélni.

Míg elménk engedi

Míg elménk engedi, addig hozzunk döntést,

addig mérlegeljük, hogy mi a jó, a rossz,

s felejtsük el az egónkat és az önzést.

Addig szeressünk, s tegyük meg, amit lehet,

hiszen később, mikor agyunk már kifárad,

az emberek többsége hibáinkon nevet.

Addig nyújtsunk kezet, amíg van még kinek,

és emeljük fel a földről az elnyomottakat,

ám ne is kérdezzük, hogy azt minek.

Mindig harcoljunk az igazságért és a jókért,

ne adjuk fel soha, semmikor, semmiért,

sem pénzért, aranyért, vagy csókért.

Míg elménk engedi, addig lehetünk valakik,

ám amikor a homály leereszkedik reánk,

semmivé válnak vágyaink, s szavaink.

Miért?

Miért múlik el oly gyorsan a jó, s lassan a rossz,

és miként menekül az ember a bezártságba,

melyből kijutni egy életet átívelő hossz?

Miért csak akkor számít valaki, ha már nincsen,

mikor nem lehet többé jelen, s nem segíthet,

s romba dől a világon mi volt, minden?

Miért titkoltak az igazi, valós és őszinte érzések,

hogy lehet elfojtva a szerelem és a fájdalom,

s örökre elhallgatva a lényeges kérdések?

Miért retteg az értelem, mikor a butaság tombol,

és hogy maradhat tétlen a vésznek az idején,

amikor a gonosz gyilkol, pusztít, rombol?

Hogyan áldozhatja fel a szülő drága gyermekét,

s miért engedelmeskedik a sötétség delejének,

megtagadva az elődei, ősei bátor szellemét?

Miért tagadja meg bárki a lelkét, saját önmagát,

hitványul feladva a becsületét, hitét a pénzért,

ahelyett, hogy elpusztítaná a sátánnak hadát?

Hamar elmúlik

Hamar elmúlik minden jó és minden szép,

s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.

Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,

a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.

A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,

az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.

Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,

s a rosszal szemben igencsak megizmosít.

Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,

ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.

Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,

hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Rövid mese

Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,

sajna ez bizony senki számára nem vigasz.

Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,

és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.

Jó még a család, az összetartozás, az öröm,

a becsület, a tisztesség is belül van e körön.

Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,

s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.

Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,

s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.

Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,

aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.

Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,

az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.

Rövid mese származik eme rongy világból,

bizony az ember nem igen tanul a hibákból.

A Szép és a Jó

A Szép és a Jó az idők kezdete óta rótták az utat,

igyekeztek mindenfelé segíteni az embereket,

s megmutatni a fájdalomból vezető kiutat.

Olyan sokszor szereztek vidámabb napokat nekik,

s bírták felhőtlen kacajra a kicsiket, nagyokat,

és azok érezték, tudták, hogy értük teszik.

Szebb, s jobb életet biztosított a jelenlétük szerte,

örömmel teltek a szívek, amerre csak jártak,

és ebben mindkettőjük igazi örömét lelte.

Teltek-múltak a hónapok, az évek, s az idő haladt,

kettejük párosa eljutott a legapróbb tanyára is,

és egy-két jó szavuk mindenkinek maradt.

Egy sötét éjszakán azonban szörnyű vihar támadt,

dühöngött a szél, zengett, s villámok cikáztak,

mindenfelől a szenny és a mocsok áradt.

A Szép és a Jó fuldoklott a mocsokban, s kimerült,

megpróbáltak a felszínen maradni oly sokáig,

sajnos azonban ez már soha nem sikerült.

Álomvilágba menekülve

Álomvilágba menekülve, vidámabb az élet,

s felszabadultabb, örömtelibb minden lélek.

Nyugodtabban telhetnek az unalmas napok,

s szabadként élnek az emberek, nem rabok.

Nincsenek rémálmok, s nincsenek félelmek,

szívből jönnek az őszinte és tiszta érzelmek.

Szeretet hatja át a napok valamennyi percét

és bárki valóra válthatja régi álmait s tervét.

Álomvilágba menekülve nem rémít a rossz

és nem teljesíthetetlen a célokig tartó hossz.

Sokkalta szebb a világ, ragyogóbb az ég is,

a jó szándék láthatatlan, s valóságos mégis.

Az emberek kedvesebbek, ölelésre készek,

s igazi boldogságban telnek a csodás évek.

A jónál csak jobb jöhet, bármit lehet merni,

a fantázia birodalmában egyet lehet, nyerni.

A Rossz és a Jó harca

A Rossz és a Jó harca szakadatlanul folyik,

küzdelmük örök, az idők végéig tart,

erejük azonban lassan fogyik.

Változó sikerrel vívják a csatáikat naponta,

néha görcsösen egymásba fogódzva,

s olykor-olykor csak nyafogva.

Mindkettőnek megvan a maga háttér serege,

mely őket szolgálva, értük esküt téve,

megteszi azt, ami saját szerepe.

Mikor összecsapnak, kardjuk pengéje villan,

s a páncéljukon ragyogó Nap fénye,

minden mozdulatuknál csillan.

A Rosszat a sötétség növekvő ereje táplálja,

s amíg a Jó lassan elfeledetté válik,

a gonosz a lapjait számlálja.

A Rossz és a Jó harca a vége felé közeledik,

mindkettő a döntő ütközetre készül,

pajzsuk, páncéljuk töredezik.

Érzik, s tudják, hogy már nincs kiút innen,

végleg el kell dönteni, hogy ki győz,

más lehetőség nincsen.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31