halál Archívum - 7 / 16 oldal

Lelkiismeret nélkül élni

Lelkiismeret nélkül élni nem lehet könnyű,

és ártani másoknak felsőbb parancsokra,

nem más, mint aljas, gonosz, szörnyű.

Mégis van olyan réteg, amely erre kapható,

mely véres, júdás pénzért bármit megtesz,

és néhány tagja folytonos hangadó.

Ez a réteg nem sajnál senkit, semmit, aljas,

másokra hárítja a felelősséget bármikor,

s a hitványsága undorítóan szánalmas.

Valaha azért tanultak, hogy jókat tegyenek,

gyógyítsák a betegeket testben, lélekben,

s ne csak a hatalom bérencei legyenek.

Immár sajnálat nélkül osztogatják a halált,

nem szánnak sem öreget, sem gyereket,

s a sötétség bennük jó szolgára talált.

Lelkiismeret nélkül élni, lelketlennek való,

olyannak, aki eladja a becstelen lelkét,

ám a végén reá is vár majd a bakó.

A hájas hörcsögök

A hájas hörcsögök vezetik a hörcsögök világát,

keményen adóztatják a hörcsögnépet,

s ők jelölik ki a haladás irányát.

Elvárják, hogy népük engedelmeskedjen nekik,

s mondjanak le az összes élelmükről,

míg ők, épp az ellenkezőjét teszik.

Dőzsölnek, a raktáruk telis-tele jó kukoricával,

búzával és kölessel tömik a pofájukat,

míg a szívük tömve zsugorisággal.

Nap, mint nap, szuper hörcsögautóikkal járnak,

van saját hörcsögrepülőjük és kastélyuk,

a többiek pedig földönfutóvá válnak.

Elveszik minden tartalékukat, a magtáruk üres,

piciny kölykeik nem érik meg a felnőttkort,

hisz az összes élelmük egy szem köles.

Ez nem hatja meg a dölyfös és zsugori bandát,

új propagandájuk, ne egyen senki magot,

a szegények inkább egyenek hangyát.

Sőt, a legjobb, ha nem is esznek soha, semmit,

hiszen nem kellenek erre a világra többé,

mivel nem mások, csupán senkik.

A hájas hörcsögök hatalomra vágynak nagyon,

s amíg pöffeszkednek, nem jut az eszükbe,

biz értük is eljön a halál egy napon.

Vastagbőrű Féreg Egon

Vastagbőrű Féreg Egon, a férgek népének éke,

mindennap csodálja magát a tükörben,

s igen büszkén néz fel a kék égre.

Vastag az arcán a bőr, az igazság lepattan róla,

keres is rendesen ezzel a tulajdonságával,

s a hazug szavakat villámként szórja.

Folyamatosan ármánykodik, félelmet gerjeszt,

miközben tömi a tárcáját, s a vagyona nő,

féregbetegségekről híreket terjeszt.

Mind valótlan, amiket mond, ám nem zavarja,

értelmes fajtársai bizonyítékait elutasítja,

s az állításait mindig csűri-csavarja.

Tudja jól, hogy sok ilyen hitvány féreg létezik,

s velük kell osztozni a dicsőségen, a koncon,

legbelül haloványan sejti, hogy vétkezik.

Vastagbőrű Féreg Egon okosnak tartja magát,

s hiszi, minden bűnét könnyen megússza,

ám érte jön a halál és ellátja a baját.

Addig élünk

Addig élünk, amíg van, aki emlékezik reánk,

amíg eszébe jutunk a szeretteinknek,

s amíg gondolnak majd miránk.

Amíg szóba hoznak minket néhanap, bárhol,

s mindaddig, míg el nem felejtődünk,

az emlékünk biz fennen lángol.

Míg a tetteink, gondolataink, regévé válnak,

s okulhatnak belőle mások bármikor,

addig a lelkeink magasan szállnak.

Addig élünk, amíg az idő pora be nem temet,

amíg nyugalmat nem lelünk az örök éjben,

s míg van, ki a halálunk után is szeret.

Előlem nincs menekvés

Előlem nincs menekvés, bármit is tegyél,

elfuthatsz, elbújhatsz, s ígérhetsz pénzt,

tudd, hogy a Halál sohasem henyél.

Ám ne aggódj, nálam megtalálod a békét,

soha, semmi nem fog többé fájni neked,

s így elkerülöd a gyilkos világvégét.

Megszabadulsz a fájdalmaktól, a bánattól,

mindenféle betegségtől és mérgezéstől,

s a téged megnyomorító államtól.

Nem gyötörnek többé adósságok, bankok,

nem hallod a bírálatokat, a gúnyolódást,

s elnémulnak örökre a bántó hangok.

Nem kell versenyezned mindenért azután,

s a szeretteid szívében örökké élni fogsz,

miután belépsz majd a végzet kapuján.

Előlem nincs menekvés, ne is próbálkozz,

és ha önként megadod magadat nekem,

nem lesz okod, hogy többé siránkozz.

Aki győzni akar

Aki győzni akar, annak harcolnia kell érte,

máskülönben elvész hitványul, gyáván,

és hiába néz fel könyörgően az égre.

Ez így volt, s így is marad minden korban,

és mindazok, akik nem álltak ki küzdeni,

elhullottak mind, egymás után, sorban.

A világ kegyetlen, nem kímél, nem sajnál,

míg hasznot húzhat valakin, élni hagyja,

amúgy mindenkit legyűr, s kihasznál.

Aki győzni akar, gladiátorként kell tennie,

mivel a tét nem kevés, élet, avagy halál,

így bátornak, s keménynek kell lennie.

Díszcsomagban tálalják elénk

Díszcsomagban tálalják elénk a sok mocskot,

s amíg nem bogozzuk ki a selyemzsinórt,

nem láthatjuk meg a rengeteg gondot.

A dobozban több kisebb doboz, bennük a vég,

a sötét jövő, s a jól megtervezett ármányok,

ott lapulnak már nagyon-nagyon rég.

Arra várnak csendben, hogy kijussanak végre,

s rászabadulhassanak majd az egész világra,

addig, míg az emberek nem térnek észre.

Díszcsomagban tálalják elénk biz a halálunk,

a feladók remegve várják a kicsomagolást,

s végünk is lesz, ha a sorba beállunk.

Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

A láthatatlan gyilkosok

A láthatatlan gyilkosok röhögnek a markukba,

immár dörzsölik a reszketeg, öreg kezeiket,

s a bennük lévő gonosz kiül az arcukra.

A kezükben érzik a világot, amely nekik kijár,

a közelükben az éj sötétje örökre megmarad,

s a forróság idején is havas eső szitál.

Amerre járnak, a nyomaikban pusztulás, halál,

elhervad a fű, lehullanak a levelek a fákról,

s számukra még az égbolt sem határ.

Nem kímélnek senkit és semmit, kegyetlenek,

s miközben elpusztítanak minden életet,

azt hiszik, hogy istenként teremtenek.

A láthatatlan gyilkosok csakis a fénytől félnek,

hiszen ha napvilágra kerülnének a tetteik,

hamar érnének gyászos, s csúnya véget.

A vég óráiban

A vég óráiban végre kezd tisztulni a kép,

sajnos kissé későn ébredt a tömeg, a nép.

Immár rabokként élnek, s nem szabadon,

fennakadtak a mérgező, hazug szavakon.

Eljátszották a lehetőséget, mikor az volt,

és elkéstek, amikor a végzet kürtje szólt.

A javaikat már elvették, családjuk nincs,

és számukra a levegővétel is nagy kincs.

A vég óráiban az élet az utolsókat rúgja,

és tanácsait a megmaradtak fülébe súgja.

Összefogás nélkül nem vár, csak a halál,

ám ki keményen küzd, új reményre talál.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31