emberiség Archívum - 4 / 5 oldal

Egy olyan világban

Egy olyan világban élni micsoda élmény,

amelyben semmit nem szabad soha,

s nem kell a rabsághoz kérvény.

Melyben nincs szabadság és nincsen jog,

az elnyomás, az eltiprás természetes,

s a kiirtásunkhoz nem is kell ok.

Hol az elbutítás mértéke a csillagokig ér,

és ahol nincs egyetlen emberfia sem,

aki gyilkosaitól kegyelmet kér.

Melyben a szeretet szitokszónak számít,

az ölelésről nem is tudják, hogy mi,

s az elmebajtól senki nem tágít.

Miben a becsület és a tisztesség fantázia,

a segítőszándék biz kifejezetten horror,

s tilos bárkinek az eszét használnia.

A gondolkodás alapvetően rémisztő bűn,

az összetartás hihetetlenül megvetendő,

és a létezés, na az az igazi főbűn.

Egy olyan világban, melyben nincs lélek,

s nincs vidámság, öröm, sem szerelem,

az emberiség leköszönhet, ím végleg.

Minek a pénz

Minek a pénz, ha nem lehet semmit kapni érte,

s ha elzárják az emberek elől az élelmet is,

ezáltal bizonytalanságot hozva a népre?

Mire megy a pénzével bárki, ha értéke nincsen,

s hiába tudott felhalmozni belőle kazalnyit,

semmit nem kap az egykori kincsen?

Van olyan, aki szerint a pénz mégiscsak ehető,

és az arany, a gyémántok hatalmat adnak,

közben hiszékenyekkel tele a temető?

Ki az, ki inkább válassza az olajat, mint a vizet,

és kínzó szomjazás esetén mohón azt issza,

azután pedig majd az életével fizet?

Minek a pénz, ha csak papír marad nemsokára,

és még a tűzgyújtásra sem lesz használható,

e folyamatot az emberiség megbocsátja?

Végveszélyben

Végveszélyben van az emberiség és ketyeg az óra,

sötét körök igyekeznek kiirtani mindenkit,

s nem számíthat a világ semmi jóra.

Készül az új és újabb halálos méreg, amely megöl,

nem fog kegyelmezni, s nem fog megkímélni,

a pusztulás előtt kódokkal megjelöl.

Legyen felnőtt, vagy picike gyermek, nem számít,

sajnálatra, segítségre, kíméletre esély sincsen,

s terveitől a gyilkos had nem tágít.

Végveszélyben az életösztönnek ébrednie kellene,

különben elvész minden, aminek értelme volt,

elhal a remény és a szabadság szelleme.

Elvett életek

Elvett életek, megnyomorított, tönkretett emberek,

mesterségesen elpusztított gazdaság, s éghajlat,

a nyakunkba zúdított probléma rengeteg.

Már nem a pénzért kell küzdeni, hanem az életért,

a megmaradásért, a családunkért, s magunkért,

hiszen az eddigi életünk örökre véget ért.

Bármilyen hihetetlen is legyen, ám sajna ez a való,

az ármány mételye gonoszul ellepte a világot,

és megtévesztette azt, mint egy trójai faló.

Amíg abban a hiszemben telnek a napok, a percek,

hogy minden rendben, visszatért a normalitás,

addig a sötét homályban új méreg serceg.

Nem lesz kegyelem, sem kímélet, sem könyörület,

s mindaddig nem lesz valódi nyugalom soha,

míg véget nem ér ez a tébolyult őrület.

Elvett életek és koszorúkkal borított sírok tömege,

ha az emberiség harc nélkül feladja önmagát,

nem reményektől csillog a jövő fövenye.

Folyamatosan csöpögtetik

Folyamatosan, gonoszul csöpögtetik a mérget,

nincs megállás, a cél a végső elpusztítás,

s kegyelmet soha, senki nem kérhet.

Mindenáron keresztül akarják vinni a tervüket,

s megszerezni maguknak az egész bolygót,

eladva a sátánnak a sötét lelküket.

Az emberiség nyűg a számukra, nem kellenek,

hiszik, hogy ők mindenki fölött uralkodnak,

mindig új és újabb ármányba kezdenek.

Kezükben a világ pénze, de sajna az sem elég,

nekik kell a világűr, sőt az egész galaxis,

utánuk még a világegyetem is felég.

Eltüntetnek minden jót, a jövő nem is létezhet,

számukra alakult ki az élet, nekik süt a Nap,

s övéké kizárólag valamennyi lélegzet.

Folyamatosan csöpögtetik a mérgező szavakat,

és ha az emberiség nem tér magához végre,

mielőtt végük, elveszik minden javukat.

Éjszaka a nappal után

Éjszaka a nappal után, méghozzá örök éjszaka,

elpusztulhat minden ami csak valaha jó volt,

s beköszönt a ridegség gyilkos évszaka.

Lehullanak a virágok szirmai, kihalnak örökre,

elhullanak a madarak, a méhek, s a hüllők is,

és semmi ok nem lesz majd az örömre.

A kétéltűek, a bogarak és a rovarok sem bírják,

a természet törvényeit felül írja a hamisság,

s a végén az emberek faját is kinyírják.

Éjszaka a nappal után, ez biz borzalmas képlet,

az emberiség megsemmisíti ezt a világot,

ám végül utoléri őket is a sötét végzet.

Nem mindenki éri el

Nem mindenki éri el azt, amire vágyik,

a sors az emberrel igen gyakran játszik.

Senki nem tudhatja, hogy hogyan végzi,

és ha másként alakul is, azt bizony kétli.

Sokszor nem az történik, minek kellene,

oly sokakról kiderülhet, nincs is jelleme.

Az álmok gyakorta nem lesznek mások,

s akik ezt nem értik, azok csupán bábok.

A vágyak tengere előbb-utóbb kiszárad,

és a lélek a várakozásba bizony kifárad.

A szeretet sokszor nem nagyon látható,

bár legtöbbször lapul, biz igazán áradó.

Nem mindenki éri el mindazt, mit akart,

az élet émelyítő valóságával kelt zavart.

Ez a világ egy látszat, egy roncs csupán,

vajh mi marad majd az emberiség után?

Békében és boldogságban

Békében és boldogságban szebbek a napok,

kellemesebben telnek az órák, a percek,

érzik a szeretetet a kicsik, s a nagyok.

Nyugodtabb a légkör, fennen ragyog a Nap,

megszokott a segítőkészség, a jó szándék,

és emberségből mindenki példát kap.

Egymást támogatva jóval könnyebb az élet,

a gondok, bajok, hamarabb legyőzhetőek,

s jobb szívvel teszi dolgát a sok lélek.

Békében és boldogságban nem érzik az idő,

s nem fárad ki az elme, sőt nagyon aktív,

az emberiség számára ez lehet a jövő.

A vég küszöbén

A vég küszöbén kezd éledni a tudat, az elme,

s akkor kezdi érezni, hogy jól becsapták,

és megérinti az elmúlásnak a selyme.

Ez a selyem kellemes tapintású, lágy, s tiszta,

nem sérti fel a bőrt, nem okoz új sebeket,

s nem engedi a rosszat sohasem vissza.

Rossz nélkül nem is lenne olyan sötét a világ,

békében élhetne az emberiség egymással,

s bizony feleslegesek lennének a viták.

A vég küszöbén villan a fény, s nincs tovább,

minden lélek tovaszáll az időtlen időkbe,

és onnantól bizony már nincs odább.

Szívszorító jövő

Szívszorító jövő vár mindenkire, aki él,

aki mindennap megküzd a sorsával,

s közben a közelgő végzetétől fél.

Félhet is, hiszen túlontúl erős a gonosz,

bőven van pénze, markában a világ,

és minden jót elpusztít, eloroz.

Elveszi a reményt is, a lélek reményét,

éjjel-nappal hazudik, rettegést kelt,

s kiéli az elmebaját, szeszélyét.

Gőgösen, s öntelten vigyorog az élőkre,

összeugraszt, kegyetlenül megoszt,

és senki nem vonhatja kérdőre.

Az irányítás élteti csupán és a hatalom,

a totális ellenőrzés a bolygó felett,

sőt, a mindenek feletti uralom.

Ellenfele az értelem gyenge lábakon áll,

s szövetségesére, a fénynek seregére,

sajnos hiába és csalódottan vár.

Szívszorító jövő árnya száll a sötétben,

s ha az emberiség nem tér észhez,

eltűnik a sorsnak a ködében.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31