Saját alkotásaim
Közeleg a Karácsony, a békesség mégis távol,
hangosan dübörögnek a háborús dobok,
a gonosz szítja a gyűlöletet bárhol.
Nem nyugszik, nem pihen, csak öl és rombol,
ármánykodik, hazugságokkal kényszerít,
s véres, habzó szájjal tovább tombol.
Közeleg a Karácsony, néhol hópihék szállnak,
a szíveket mélyen megérinti ez az ünnep,
s a lelkek őszinte szeretetre vágynak.
A szeretet pillanataiban más ez a világ,
oly békés, nyugodt és örömmel teli,
s elcsitulnak a szokásos viták.
A szeretet pillanataiban a harag pihen,
életre kelnek az álmok és a vágyak,
s bár nehéz elhinni, van ilyen.
A szeretet pillanataiban dobban a szív,
és a boldogság érzése uralja az időt,
mikor a lélek igaz ölelésre hív.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, a szeretet pihen,
megtette amit kellett, összehozta az embereket,
és ne legyen kétség, a jövőben is lesz ilyen.
Lassan kialszanak az ünnep fényei, fúj a hideg szél,
a boldog emlékek viszont a szívekben maradnak,
és éltetnek, míg mindez majd újra visszatér.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony és fogta a batyuját,
álmatagon rájött, hogy az idén lejárt az ideje,
s ideje bezárni a boldogság kapuját.
Lassan ébredt a fáradt Karácsony, s mélán álmodott,
tudatában volt, hogy sokaknak szerzett örömöt,
így pihenőre megnyugodva távozott.
Erősen fúj a hideg szél, csendes az esti város,
az utcák üresek, a madarak is alszanak,
a szeretet azonban nem álmos.
Erősen fúj a hideg szél, békesség mindenütt,
a feldíszített fákon ragyognak a fények,
és sokaknak ez fény mindenük.
Az ünnep közepette sem teljesen felhőtlen az ég,
ekkortájt is vannak borongósabb időszakok,
s vannak, akiknél sosem olvad meg a jég.
Az ünnep közepette sem boldog minden ember,
van, akinek fájó minden perc, s minden óra,
és a keserűsége mellet semmi nem kell.
Karácsonyi magány jut az ünnepek alatt is sokaknak,
egyedül maradt időseknek és árva gyerekeknek,
kik a szívükben mind remény után kutatnak.
Karácsonyi magány teszi szomorúvá a társtalanokat,
akik izzón vágynak valakire, aki szeretheti őket,
s akikkel megélhetnének boldog pillanatokat.
Karácsonyi magány szürke köde száll a fenyők felett,
és mindig talál magának bánattal teli lelkeket,
akikre a fájdalom talál rá, a szeretet helyett.
Karácsonyi remények szállnak az esti széllel,
titkos vágyak és meseszerű szép álmok,
mind az útjukra indulnak éjjel.
Karácsonyi remények és szívből jövő óhajok,
magányos, idős emberek szomorúsága,
s a lelkek mélyén megbújó sóhajok.
Karácsonyi remények, finom étkek, szeretet,
őszinte ölelések és örömteli mosolyok,
ajándékra váró felnőttek, s gyerekek.
Karácsonyi remények és sok csodás pillanat,
gyógyulást remélő sérültek, s betegek,
mind békességet lelnek a fa alatt.
Meghittség költözik a lelkekbe Karácsony táján,
a szeretet erre a kis időre régi fényét hozza,
és díszek ragyognak az emberek fáján.
Meghittség költözik a lelkekbe új reményt adva,
megerősítve a kötődést valódi érzelmekkel,
és sok szép emléket a szívekben hagyva.
A pénztárca és a bankkártya beszélgettek az este,
s megvitatták, hogy melyikük fogyott többet,
miközben mindkettő a másikat leste.
A pénztárca és a bankkártya eléldegéltek szépen,
sokszor kiegészítették egymást, ha kellett,
ám most feltűnt a Karácsony az éjben.
A pénztárca és a bankkártya is a szívéhez kapott,
mostanság nincs egyetlen perc nyugalmuk,
inkább otthagynának már csapot, papot.
