Saját alkotásaim
Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,
s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,
így segítve túllépni a jelennek árnyán.
Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,
amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,
előkészítik a ragyogó útját a fénynek.
Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,
és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,
nem szabad feladni az álmainkat még.
A Nap kertjében állandóan ragyog a fény,
szakadatlan az öröm és a boldogság,
s biztonságban él minden lény.
Mindig zöldek a mezők, szépek a virágok,
harmat csillog reggelente a fűszálakon,
s mindenki másképp látja a világot.
A szeretet őszinte, igaz és oly természetes,
a szerelem forró, tüzes, szívmelengető,
s az igazság soha nem feltételes.
A becsület nem kérdés, s a tisztesség alap,
az itt élők nem szomorkodnak sohasem,
bizony igazak a kimondott szavak.
A Nap kertjében a békesség mindennapos,
maga a lét biztonságos és nyugalmas,
s valamennyi perc varázslatos.
A sötét alagút végén a jókra már vár a fény,
ott megszabadulnak minden rossztól,
s megnyugodhat az összes lény.
Véget érnek a megpróbáltatások és a kínok,
megszűnik az embereken a nyomás,
a felhőkben lesznek az új sírok.
Ott állandó a boldogság, az öröm, s a béke,
nincs többé fájdalom, nincsen gond,
és megpihennek a lelkek végre.
A sötét alagút végén ott vár az újabb esély,
amelyben tisztességesek a feltételek,
és ahol nem is létezik veszély.
Ropog a tűz a kandallóban, a lángok táncot járnak,
a szikrák vidám, pattogó hangon szálldosnak,
s a szívek felhőtlen boldogságra vágynak.
Kellemes a meleg, a szoba sarkában ott áll a fenyő,
csodás díszein megcsillannak a játékos fények,
odakint fehérbe öltözött az erdő és a mező.
Este van, a magasban csillagok milliói ragyognak,
nagy pelyhekkel ismét szállingózni kezd a hó,
s a tél állatai csendben örülnek a fagyoknak.
Ezek a szeretet napjai, mindenhol nyugalom honol,
békesség járja át a megfáradt emberi lelkeket,
s eközben kint, a szél a bokrok között kotor.
Ropog a tűz a kandallóban és megterítve az asztal,
sokféle fogás, s az arcokon örömteli mosoly,
ezen az estén senki nem törődik a faggyal.
Csendes este, szállingózó hó, s ragyogó Hold,
feltámadóban vannak a hideg, zord szelek,
és elfújják az utcákról a szürke port.
Hamarosan hófehérré válik a város és a vidék,
a közeli tó felszíne napokon belül befagy,
ám addig sok állat jár oda, hogy igyék.
Csendes este, az égen milliónyi csillag ragyog,
az élővilág szokásos téli pihenőjére készül,
és békésebben telnek most a napok.
Nem az ajándék számít, hanem az igaz szeretet,
a tiszta szív és a valódi pozitív érzelmek,
melyekből nem kaphatunk eleget.
A nyugalom, a békesség és a beteljesülő álmok,
az őszinte ölelések új erővel ruháznak fel,
s kisimulnak arcunkon a ráncok.
Nem az ajándék számít, hanem a boldog kacaj,
az örömteli pillanatok, a kellemes emlékek,
s minden szebb lesz, mint tavaly.
Kigyúltak az ünnepi fények, szállingózik a hó,
fehérbe öltözött a város és a természet,
s befagyott a környékbeli tó.
Fent ragyognak a csillagok, a Hold mosolyog,
az élővilág nagyja a téli álmát alussza,
s a kéményekből füst gomolyog.
Útjára indult a szeretet, benéz minden ablakon,
megmelengeti a vágyakkal teli szíveket,
s nem távozik a holnapi hajnalon.
Kigyúltak az ünnepi fények, az élet megpihen,
béke és nyugalom árad a falak között,
s most nem dúl a harag senkiben.
Mikor a Nap lepihen, eljön a csillagok ideje,
fennen ragyognak az éjszaka sötétjében,
s nem zavarja őket a cudar tél hidege.
Olyanok, akár az apró gyémántok sokasága,
játékosan szórják szét ezüstös fényüket,
s nem süllyednek a feledés mocsarába.
Emlékük és szépségük az idők végéig kitart,
túlélik a galaxisok pusztulását az űrben,
s átvészelnek sok csillagközi vihart.
Mikor a Nap lepihen és a csönd is aludni tér,
a nyugalom a békességgel őrségbe indul,
s reggelig visszavonul a haragos szél.
Nyugalom és pihentető éj, a fantázia szárnyal,
az álmok útjukra indulnak egy szép helyre,
s együtt suhannak a forró vággyal.
Útjuk során számtalan kalandban van részük,
s átjutva a varázslatos látnivalók világába,
megmutatkozik az eddig rejtett énjük.
Nyugalom és pihentető éj, ez sokaknak álma,
annyian áhítoznak a boldogságra, örömre,
hogy a reménynek is leesik az álla.
Az álmok földjén minden békés, vidám,
jól elfér egymás mellett óriás és törpe,
manó, sárkány, tünde, sellő, titán.
Mindig ragyog a Nap és zöldell a mező,
kellemes, enyhe szellők fújdogálnák,
s itt csak esténként esik az eső.
Az itt élő lények nem gyűlölik egymást,
ellenkezőleg segítik és támogatják,
folyvást tanulnak egy, s mást.
Közösen építik e földet és együtt védik,
a nyugalmukat nagy becsben tartják,
s alvás előtt a csillagokat nézik.
Az álmok földjén a gonosz nem létezik,
az öröm, s a játékosság azonban igen,
emberek mindezt nem észlelik.
