Hív a végtelen

Kopik az egészség,

s lemerül az elme,

szétfoszlik az élet,

mint a szép kelme.



Változnak az idők,

elszállnak az évek,

voltak igen nehezek,

néha akadtak szépek.



Emlékek maradnak,

megőrzi őket a szív,

a percek elillannak,

a végtelen már hív.



Karját nyújtja felénk,

majd magához ölel,

oly békésen simogat,

mindig itt volt, közel.

galaxy, fog, kosmus

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .