kérdések Archívum - 6 / 7 oldal

Kinek kell egy olyan világ

Kinek kell egy olyan világ, ahol a kín rengeteg,

amelyben a sötétség elpusztítja a fényt,

s melyben a napok nem csendesek?

Amelyben a normalitás bűn, s az értelem kihalt,

amelyikben a szeretet nem létezhet soha,

és ahol egy szellő is okozhat vihart?

Melyben a szülők ellen fordul saját gyermekük,

nem törődnek sem a jóval, sem a széppel,

és a megosztás a gonosz fegyverük?

Hol van az igazságnak a csírája, volt egyáltalán,

létezett valaha becsület és tisztességes lét,

s állt valami az erkölcs magaslatán?

Hogyan tarthatja fogságban a valótlan az elmét,

s miképpen manipulálhatja a belső tudatot,

felhasználva a szavahihetőség elvét?

Kinek kell egy olyan világ, ahol csak rab lehet,

és nem számítanak a tettei, sem önmaga,

s önmagáért biza semmit nem tehet?

Akarunk-e eme világon élni

Akarunk-e eme világon élni, szenvedni és küzdeni,

megkérdezte tőlünk ezt bárki, születésünk előtt,

mielőtt minket erre a pokolra kívánt küldeni?

A hormonok játékai és a termékei vagyunk csupán,

a természetes ösztön eredményei, s a végtermék,

melyek kényszerből élnek, s bámulnak bután?

Kinek kell ez a világ, amelyből hiányzik a szeretet,

ahol nem létezik becsület, tisztesség és igazság,

s melyben nem kímélnek felnőttet, gyereket?

Akarunk-e eme világon élni, ahol nincsen remény,

ahol esélyünk a jóra a nullával egyenlő mindig,

és amelyben a lét maga is nehéz, s kemény?

Mivé is leszünk

Mivé is leszünk az időnek fodrozódó sodrában,

mivé válunk az egyre keményedő életben,

s hogyan tart a sors ennyire fogságban?

Miért is vagyunk olyanok, mint egy apró virág,

amelyiket a legkisebb szél is meghajlíthat,

s még csak nem is tud minderről a világ?

Hogyan válhat zavarossá a kristálytiszta patak,

amelyikben egykoron a pisztrángok úsztak,

s melyben ma már senki nem fog halat?

Miként juthat valaki csakúgy a szakadék aljára,

mikor egykor fentről, a magasból nézett alá,

s onnan nevetett mindenkinek az arcába?

Mivé is leszünk, ha végleg kihuny a csillagunk,

és egykori ragyogásunk immár a múlté lesz,

s többé soha, senkinek nem csillogunk?

Miért akkor

Miért akkor értékelnek valakit, amikor már késő,

amikor nem lehet elmondani, hogy hiányzik,

és amikor közel jár a pillanat, a végső?

Miképpen van az, hogy bárki lemaradhat a jóról,

és lekésheti a reményt is, mivel bizonytalan,

s nem volt képes érteni az igaz szóból?

Miért akkor sütne fel a Nap, mikor itt van az este,

s miért akkor adódna egy új esély, egy igazi,

mikor már gyenge az ember lelke, teste?

Kinek ne fájna

Kinek ne fájna valami ebben a világban,

és kinek nem telt még be az a pohár,

miközben megküzd a vitákban?

Ki az, aki nem szenvedett még el eleget,

akire nem mosolygott rá a szerencse,

s nem kapott még hideget-meleget?

Hogyan is lehet túlélni annyi gyűlöletet,

amely képes lenne kiirtani a világot,

és fenntartja a hazug bűvöletet?

Van-e olyan, kinek a lelkét nem tiporták,

és nem alázták meg, nem nyomták el,

míg odafönt tartottak a tivornyák?

Kinek ne fájna mindez, van olyan valaki,

van, aki ne érezné, hogy kihasználják,

és közben elpárolognak a javai?

Minek a fazék

Minek a fazék, ha nincs mit főzni benne,

ha nehezen futja még a levegőre is,

és ha nem jut semmi a zsebbe?

Miért is dolgozik az ember egy életen át,

ha élete munkája nem őt gazdagítja,

s abból, mit keres, keveset lát?

Miféle világ az, ahol a jó folyvást veszít,

s amelyben a jutalom maga a kínzás,

miközben a rossz büszkén feszít?

Hová lett a józan ész és hova az igazság,

hol bujkál a remény, s hol a becsület,

amióta a pokolban dúl a vigasság?

Hová lett az egészség és hova a szeretet,

csak úgy elköszöntek parancsszóra,

s elhagytak felnőttet, gyereket?

Miképpen süllyedt az értelem a mélybe,

s valaha ki tud mászni a béka alól,

hogy újra felnézhessen az égre?

Minek a fazék, ha csakis a tűzhely dísze,

s nem több, mint egy látványos tárgy,

vajon még így is hathat a szívre?

Ki ne szeretne

Ki ne szeretne egy boldogabb világban élni,

ahol a békesség és a nyugalom állandó,

s ahol nem kell folytonosan félni?

Ki ne szeretné, ha szeretné az, akit ő szeret,

aki a legfontosabb a számára mindig is,

és akiért valami szépet, jót tehet?

Ki ne vágyna arra, hogy egészségben éljen,

hogy szabadon szárnyaljon az álmaival,

s hogy ne kelljen félnie az éjben?

Kinek ne lenne fontos a családja, a szerettei,

a rokonai, a barátai, s azok, kiket kedvel,

s kik mindig sokat fognak jelenteni?

Ki ne szeretne egy saját világot, ami az övé,

ahol sok az öröm, a boldogság és a fény,

s ahol csakis jókat vesz maga köré?

Talány

Talány az élet és talány minden ami csak létezik,

olyan furcsa ez a viharvert világ, ami van,

s a sors által most mindez megméretik.

Igen sok információ terheli le az egyszerű elmét,

lefoglalja az agynak a kihasználható részét,

s kitölti az ébrenlét valamennyi percét.

Talány mindaz, ami most történik, ami fenyeget,

és ami félelemmel tölti el a rettegő szíveket,

ami beárnyékolja az időt, azt a keveset.

Miért fogadjuk el

Miért fogadjuk el a sorsot, ha alakíthatunk is rajta,

és miért is várnánk tétlenül, a csodában bízva,

miközben a világ nem az a kegyes fajta?

Miért nem küzdünk önmagunkért, a szeretteinkért,

és miképpen lehet az, hogy némán hallgatunk,

lesütve a szemünket az érzéseinkért?

Hogyan fogadhatjuk el, hogy elvegyék az életünk,

és hogyan tűrhetjük azt, hogy kisemmizzenek,

s mások döntsék el, miképpen élhetünk?

Miért fogadjuk el, hogy folyton semmibe vesznek,

elvárva, hogy létünkkel ne terheljük a Földet,

miközben ők dőzsölnek, isznak és esznek?

Bizonytalanságban tartva

Bizonytalanságban tartva milyen lehet a jövő,

miképpen érezhetik magukat az emberek,

s hogyan uralkodhat a sok cselszövő?

Miként lehet túlélni ezt a folyamatos nyomást,

mennyi esélye van az életben maradásnak,

és miképpen találnak rajtunk fogást?

Emlékszünk még arra, hogy mikre is vágyunk,

miként válhatott az emberiség ilyen rideggé,

s hogy tiporhatják el minden álmunk?

Hogyan lehetett elfeledni, mi jelent a szeretet,

a ragaszkodás, a hűség és az igaz barátság,

vajon van erre tisztességes felelet?

Bizonytalanságban tartva mennyi az esélyünk,

magával sodor minket a gonoszok sötétje,

s lehet-e még egyáltalán reményünk?

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31