fény Archívum - 11 / 11 oldal

A gonosz sosem alszik

A gonosz sosem alszik, csak halottnak tetteti magát,

s közben sunyin és alattomosan vár a sötétben,

remélve, örökre ellátja az emberiség baját.

Folyvást imitálja, hogy jó, ám hazudik éjjel, nappal,

megtéveszt, összeugraszt, egymás ellen fordít,

és befogja az igazság száját a maszkkal.

Megzsarol, folyamatosan fenyeget, gyűlöletre uszít,

az agyakat mossa a nap valamennyi percében,

s igen erőteljesen, naphosszat csak butít.

A gonosz sosem alszik, s nem nyugszik míg létezik,

kizsákmányol, eltapos és végleg megsemmisít,

ha a fény serege kicsit is késve érkezik.

Élni, vagy halni

Élni, vagy halni, ez napjaink kérdése,

mindenki gondolja meg jól, mit akar,

a döntése kihat a napjaira és a létére,

a valóság iszonyatos borzalmat takar.

Élni, vagy halni, korántsem mindegy,

maga a lét az, ami elpusztításra kerül,

s aki megmarad szolga és kutya lesz,

a valódi énje végleg homályba merül.

Élni, vagy halni, ez bizony nem játék,

innen nincs visszaút, vagy kegyelem,

a döntés végleges, s a fájdalom örök,

nem ment meg senkit a világegyetem.

Élni, vagy halni, leszegett fejjel járni,

elfeledni mindazt, ami emberivé tesz,

elfogadni a zsarnokság sötét uralmát,

ettől a valóság nullává, semmivé lesz.

Élni, vagy halni, s kiirtatni magunkat,

ez a sötétség erőinek a leghőbb álma,

ám amíg a fény ereje erősen támogat,

nem teljesülhet be a gonoszság álma.

Pirkadat

Pirkadat közeleg, a horizonton világosodik,

s a remény sugara felbukkan a látóhatáron,

az élet megpróbál ismételten magára találni,

s túllépni a sötét okozta megrázkódtatáson.

Pirkadat közeleg és ismét ébredőben a Nap,

a fénye még halovány, s álmatagon gyenge,

lassacskán be fogja világítani a földet, eget,

mielőtt véglegesen leszállna a zsarnoki este.

Kakasszó harsan

Kakasszó harsan, hamarosan pirkad,

a világra ismét egy újabb nap virrad.

A sötétség árnyainak elmúlt az ideje,

nekik csak éjszaka van igazán sikere.

Éjszaka tombolnak, pánikot okoznak,

mindenfelé bizarr félelmet fokoznak.

Felerősítik a babonákat és a rettegést,

s dübörgővé teszik a halk reccsenést.

Zavarják a nyugodt, pihentető álmot,

a legszebb álomból is szedik a sápot.

Sokakat ki tudnak meríteni reggelre,

s gyakorta frászt hoznak az emberre.

Kakasszó harsan, a vidék ébredezik,

s ez így fog történni biz a végletekig.

A fény tovább küzd, s nem adja fel,

miatta a sötétség hatalomra nem lel.

A Fény serege

A Fény serege megverten poroszkál,

s katonáinak zöme fáradtan botorkál.

Meredten és kimerülten menetelnek,

nem hitték, hogy mibe is tenyerelnek.

Karjaikat csüngetik, kardjuk csörren,

s minden bokorban a sötétség zörren.

Ármány és gonosz leselkedik reájuk,

összeomlott az eddig védett világuk.

Pedig az idők kezdete óta küzdöttek,

folyamatos kihívásokkal küszködtek.

Mindig kiálltak az igaz ügyek mellett,

erejük elfogyott, most ennyire tellett.

Támogatóik megfutamodtak gyáván,

a hitványság hatalmas tömege láttán.

Nem akarták elhinni, hogy ennyi volt,

a küzdelmük e szerint semmiről szólt.

A Fény serege összeomlott magában,

elhagyták, s elárulták óriási bajában.

Most visszavonulnak új erőt gyűjteni,

hisz a gonosznak újból be kell fűteni.

A Halál sötét terve

A Halál sötét terve megvalósulni látszik,

forgatókönyve kíméletlen, s gonosz,

az emberekkel könnyen játszik.

Könnyen, hiszen akadályba nem ütközik,

bármit szabadon megtehet, s hiszi,

az akaratát hű segédei tükrözik.

Segédei bábként szolgálják a gazdájukat,

kapnak érte jutalmat is igen bőven,

s ezért simán eladják hazájukat.

A népüket is gyors pusztulásba taszítják,

hisz számukra ők nem számítanak,

a családokat is szétszakítják.

Vélik, hogy őket a gazdájuk megkíméli,

s védettnek érzik becstelen létüket,

ám bűnük súlya mind elkíséri.

A Halál sötét terve megmérgezi a világot,

igyekszik örökre kiölni a reményt,

a lelkeket, s minden virágot.

Ám dölyfös önhittségében nem néz hátra,

s nem látja az apró Fényt a sötétben,

e csekélység nem hozza lázba.

A Fényt táplálja a tiszta, igaz lelkek ereje,

nemsokára beragyogja majd az eget,

s így elbukik a hitványak serege.

Halovány fény

Halovány fény villan a sötét éjszakában,

piciny, parázsló szíve lüktet, villog,

a gonosznak évszakában.

Alig látható, de mégis van, mégis létezik,

s bár senki, soha nem hitte volna el,

de a tisztességből érkezik.

A tisztesség oly régóta kihunyt fogalom,

már az emléke is fagyosan dereng,

ám kifog az ördögi fogaton.

Új erőre kaphatna, ha támogatná a tudat,

s felégethetné a sötétség bugyrait,

mert az igazság után kutat.

A homály leplén át halovány fény villan,

a léte maga lehetne majd a remény,

ha táplálnák, s el nem illan.

Fény nélkül

A cukormáz nem édesíti

meg a bús, keserű lelket,

a csillogó felszín gyakran

gonosz sötétséget takar,

fényre oly kevesen lelnek,

a tiszta víz sokakat zavar.

Sötétben nem lesz világos,

zavaró lehet az igaz fénye,

felhők borítják be a világot,

kialszik a maradék értelem,

uralomra tör a káosz kénye,

elhal a legapróbb érzelem.

A Sötétség mélyén

Ragyog a Nap és égető a melege,

azonban közel a Sötétség serege.

Beborul az ég, szürkülve támad,

mindenfelől a gonoszsága árad.

Nézi a Fényt, amint vidáman száll,

reménykedik, hamar a helyére áll.

Lépre csalja mézes mérget kínálva,

mindeközben a létét, magát bírálva.

Amint fogságba ejti, nagyon örül,

s hitvány zsarnokként veszi körül.

A Sötétség mélyén elhal a remény,

legyen bármily fiatal, vagy kemény.

Rabként élve, a Fény mindezt érzi,

ám az indítóokot sehogyan sem érti.

Mikor rájön végre, összeszedi magát,

harcolni kezd és megnyeri a csatát.

Fény az éjben

Sötétbe burkolózott a világ,

elborítja az elmét a Gonosz,

elhervad valamennyi virág,

a jó be semmit nem poroz.

Rideg közöny árad az éjben,

lefagy a derű, s pusztul a szív,

megdicsőülve fürdik a vérben,

a sötétség újra magához hív.

A szája szélén csorog a nyála,

büszkén hirdeti a véges véget,

hiszi mindenért neki jár hála,

az emberi fajért eleget vérzett.

Önhitten elámul saját magától,

alantasan, sunyin lapulva nevet,

ám vesztesen kerül ki a csatából,

önmagáért túl sokat nem tehet.

Lesújtva, vértől áztatva jajgat,

utat tör a Fény és apróra vágja,

erejéből új gonosz nem sarjad,

kialszik az örök sötétség lángja.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30