érzések Archívum - 28 / 34 oldal

Az időnek forgatagában élünk

Az időnek forgatagában élünk,

s fogolyként a rabjai vagyunk,

bármit is sugalljon eme énünk,

a sorshoz nem lehet szavunk.

Elillanó percek, s vágyott órák,

a sejtelmes érzetek kavalkádja,

a történések lám útjukat róják,

a lelket a félelem visszarántja.

Félelem a világtól, magunktól,

titkaink megóvása bármi áron,

nem menekülhetünk bajunktól,

úgy, hogy a vég ne reánk várjon.

Elszalasztott pillanatok tömege,

s megismételhetetlen tettek sora,

a világnak sehol sincsen közepe,

s álmaink törötten szállnak tova.

Meg kellett volna neki mondani,

megtenni, megkérdezni mit lehet,

a falakat egymás után lebontani,

az ember későn jön rá mit is tehet.

Kik szívünkhöz közel álltak, éltek,

többet is érdemelhettek volna talán,

soha nem tudjuk meg mitől féltek,

ők sem jutottak át csapdájuk falán.

Az emlékezet

Az emlékezet igen képlékeny dolog,

folyvást változik, amíg a Föld forog.

Van, amikor kitűnik, s élesen villan,

máskor, mint az éj, meg nem csillan.

Az első perctől röppen és szárnnyal,

s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.

Sokszor megsérül az élet folyamán,

máskor vígan táncol a halál fogatán.

Megőrzi a számára lényeges arcokat,

s mindig megvívja a fontos harcokat.

A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,

mikor elérzékenyül, magát el is sírja.

Él benne a történelem, s az igaz szív,

amely újra és újfent emlékezésre hív.

Magába zárja a veszteséget, a gyászt,

ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.

Az emlékezet néha békésen simogat,

s egyre többször a régmúltba hívogat.

A régmúltba, hol még volt jó és szép,

melyet a gonosz sohasem téphet szét.

Mikor szeretünk valakit

Mikor szeretünk valakit, rózsaszínben

látjuk a világot, a lába elé helyeznénk

a létező összes, gyönyörűséges virágot.

Minden percben csak reá gondolunk,

más lehetőségeket meg sem fontolunk.

Nem foglalkozunk vele, mi is vesz körül,

az ember szíve csak az imádottnak örül.

Bármit megtennénk érte, amit csak lehet,

hiszen az a legfontosabb, hogy Ő szeret.

Kábulatban élünk. A változást nem vesszük

észre, s nem is akarjuk semmiképpen látni,

holott az eszünkkel biz tudjuk, hogy vége,

lelkünk összetörték és ez nagyon tud fájni.

Csalódás lesz úrrá rajtunk, mélabúsak leszünk,

s legtöbbször meg sem gondoljuk, mit teszünk.

Fájdalmunkban gyakran bántjuk azokat, akik

jót akarnak nekünk, s kik törik magukat azért,

hogy mi végre igazából boldogabbak legyünk.

Széthullottnak, kivégzettnek érezzük magunkat,

nem sűrűn hallatjuk társaságokban a szavunkat.

Nehéz elhinni, de újból megérinthet a remény,

túléljük ezt is, legyen az élet bármily kemény.

Álmok, vágyak és remények,
néha nagyok, máskor szerények.
Bármilyenek is legyenek,
mindenkiben élnek.
Sokan, a valóra válásuktól
is félnek.

Félnek, mert nem biztosak
magukban.
Sokszor kétkednek, a saját
szavukban.
Mit várhatnának hát mástól,
kik hasonlókat éreznek máshol?

A lélek érzékeny és gyenge,
nem olyan, mint egy edzett
penge.
Könnyen sebezhető, s nagyon
tud fájni.
A gyógyulására olykor, éveket
kell várni.

Feledni a velünk történteket
nem lehet, míg élünk,
ameddig lélegzünk, remélünk
és félünk.
Vigasztalan álmok, vissza-vissza
térnek,
az elveszett remények mindig
új életre kélnek.

Csillogó szemek

Csillogó szemek, ragyogó mosoly,

az arc olykor a fáradságtól komoly.

Vágyak bíbor tüze lobog az éjben,

lángolva izzik egy esti forró kéjben.

Felszabadít a mámor, ellazul a test,

gyönyörben úszva ér véget az est.

Pihentet az alvás, lenyugszik a lélek,

azt suttogja, ebből még sokat kérek.

Másnap pihenten és nyugodtan ébred,

mosolyog rád, ha mindezeket kétled.

Felszabadultan kezdi a napot reggel,

mikor a csendet megzavarja a vekker.

Szállingózik a hó

Szállingózik a hó és süvít a szél,

a vágyálmok serege életre kél.

Várakozással teli napok, s éjek,

az érzések ilyenkor igen mélyek.

Feléled a szeretet a homályból,

előretör az ősi ösztönök honából.

Dobbanó szívek, mosolygós arcok,

egy időre félretett konok harcok.

Kandallóban ropogó tűz, s meleg,

ajándékra váró számtalan gyerek.

Érzelmekkel telített pillanatok sora,

bárcsak ne múlnának el eztán soha!

Finom étkek, bőven terített asztalok,

ilyenkor az ördögök is igazi angyalok.

Érzelmes ölelések és könnyes szemek,

e percekben az óra lassabban ketyeg.

Áhítat, csodálat és őszinte remény,

a valóság ilyenkor kevésbé kemény.

Segítő kezek és fogékonyabb lelkek,

ekkor az elesettek is támaszra lelnek.

Ezen álmokra azonban árnyék vetül,

a meghittségen a verseny kerül felül.

Ki tud többet adni, ki győz le másokat,

ki az, ki gazdagabb kínálatból válogat?

Adósságba hajszolják magukat sokan,

holott mindebből jó sohasem fogan.

A Karácsony igazán nem erről szólna,

ha ezt megértenék minden jobb volna.

Álomképek szállnak a légben

Álomképek szállnak a légben,

örök nyomot hagyva a térben.

Személyre szabottak a vágyak,

sokan élnek csupán a mának.

Elvárások, reménykedések sora,

gyakran ködként szállnak el tova.

A kudarctól való gyötrő félelem,

átkarolva tarthat akár egy lételem.

Az érzelmi mámor izzón kavarog,

az igaztalan igaz forrón zavarog.

Lelket felemésztő gyilkos kétely,

szétárad a testben, mint a métely.

Mégis néhány napra mindez csitul,

a szeretet ereje újjáéled és kivirul.

Karácsonykor visszatér az értelem,

s visszahúzódik odújába a sérelem.

Addig kell szeretni

Addig kell szeretni valakit,

amíg köztünk van, amíg él,

s amíg mindennapi harcát

vívja és sok mindentől fél.

Amíg verejtékezve harcol,

hogy jobbá tegye a sorsát,

míg átölel és cirógatva hív,

bemutatva az igazi voltát.

Amíg támogat és szeretget,

saját fájdalmát elhallgatva,

s míg igazi szeretettel segít,

bánatunkat meghallgatva.

Gondok nyomják a vállát,

mégis reményt ad nekünk,

kitartásra és jóra ösztönöz,

s mindvégig itt lesz velünk.

Ám egyszer lepereg az idő,

elviszi magával a végtelen,

hiánya mérhetetlenül fájó,

a szív felfogni ezt képtelen.

Ismét közelednek az ünnepek

Ismét közelednek az ünnepek.

Eszünkbe jutnak a szeretteink,

akik az életünk folyamán sokat

jelentettek nekünk, ám sajnos

bármilyen fájdalmas is legyen,

soha többé nem lehetnek velünk.

Hevesebben dobban a szívünk,

mikor emlékek törnek elő ismét,

olyanok is, amelyek jó ideje rejtve

voltak, s a lelkünk mély gyászából

szabadulva, újonnan felidézve a régi

szépet, ezúttal is hozzánk szólnak.

Szív és ünnep. Kéz a kézben járva,

melegségre, jóra és szeretetre várva,

sok az olyan ember, aki más napokon

igazi örömre és megértésre nem lel.

Éljen valaki családban, vagy egyedül,

mind boldogságra vágyik legbelül.

Mire rájössz

Mire rájössz, hogy milyen világban is élsz,
rengeteg csalódás fog érni és sokaktól félsz.
Érzelmek, fájdalmak sokasága árad benned
és ez ellen igencsak nehéz bármit is tenned.

Lehet, hogy túlteng benned a kábító szeretet,
ha mindenki rád figyel, azt biztosan szereted.
Ám ne pazarold ezt az érzést fűre, s fára soha,
hisz akkor a valós érzelem hamar elillan tova.

Nem mindenki érdemli, hogy kedves légy vele,
mire rájössz erre, szíved keserűséggel lesz tele.
Felborul a lelkivilágod, s nő benned a fájdalom.
érzed tévedtél, ámde nincs számodra szánalom.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31