A tisztességes betegségek kora ím lejárt,
ők az ősidők óta gyakoriak voltak,
de mostanra a boltjuk bezárt.
Számtalan féle alakban riogattak minket,
időszakonként erősebbnek tűntek,
nem árultak sohasem giccset.
Bárki kaphatott agyvérzést, netán rákot,
gyomorfekély gyötörhette naponta,
megtöltve ezekkel a zsákot.
Ott voltak az infarktusok is a polcokon,
az agydaganat is nőhetett ám vígan,
kifogva oly sok orvoson.
A hasnyálmirigy sem volt rest, az biztos,
művészi szintre fejlődött az időben,
bár a receptje az máig titkos.
Léprepedés, epekő, májgyulladások sora,
örömteli vastagbélrák, s a családja,
nem hagytak cserben soha.
Megannyi betegség és milliónyi áldozat,
a körforgásban mindenre akadt vevő,
s nem vitt el senkit a kárhozat.
Mára hírmondó sem igen maradt belőlük,
boltjuk kiürült, a polcokon csak por,
a süketnéma sem hall felőlük.
Utolsó barátjuk az influenza még hörgött,
mikor reá tört az új ellenség, Ármány,
ki kivégezte, s közben pörgött.
Pörgette a szablyáját az emberiség fölött,
kajánul vigyorgott, nagynak látszott,
mégis eltörpült az elődei mögött.
Azonban pénzes szponzorok támogatták,
gyengeségét végzetesnek feltüntetve,
jellemzőit hazugul válogatták.
Ő el is hitte, hogy hatalmas istenné vált,
a hírét hallva is rettegték a halandók,
hírneve már a galaxisban járt.
Jelenleg is töretlenül halad a célja felé,
nem lassíthatják szabályok, s gátak,
az ember térden járulhat elé.
Holott könnyen végezhetnének is vele,
miközben gőgje mámorában fürdik,
biz lecsapható lenne a feje.
A tisztességes betegségek kora véget ért,
az emberiség visszasírja még őket,
emlékük a végtelenbe tért.