Kik már elhunytak, békében pihennek,
nem élték meg azt, ami zajlik,
senkit nem figyelnek.
Leélték az életüket, volt bármily nehéz,
megküzdöttek a sorssal naponta,
a múlté immár az egész.
Nem foghatják fel, hová süllyedt a világ,
hogyan tették pokollá az édent,
az alantas érdekek, s viták.
Hogyan vált hatalommá a sötétség maga,
eluralkodva a gondolatokon, elmén,
s hogyan halkult a nép szava.
Hogyan áradt az agymosás zúgó folyama,
miképpen nőt az ostobák száma,
s a részvények hozama.
Nem fogják megtudni a rokonaik sorsát
és nem ölelhetik magukhoz őket,
nem segíthetik más dolgát.
Nem lesznek becsapva hazugságok által,
nem fognak hitegetettekké válni,
nem tiporják őket lábbal.
Nem veszik el a szabadságuk maradékát,
s nem fenyegetik, zsarolják őket,
árasztva a gonosz hozadékát.
Nem lesznek beoltva a csinált vírus ellen,
nem módosíthatják a DNS-üket,
s nem állhatnak ellen.
Egykori álmaikat magukkal vitték a sírba,
ott nyugodnak az idők végezetéig,
s nem merülnek a kínba.
Kik már elhunytak, az emlékezet részei,
múló árnyak csupán az időben,
s nem kell őket félteni.
