Saját alkotásaim
Mikor a méz is keserű, akkor már nagy a baj,
semmi nem tetszik és szenved a lélek is,
s nem tud elülni a szívekben a zaj.
A testet is fájdalom gyötri, s igen sok a gond,
sikertelenség övezi a napok nagy részét,
a sors minderre még pezsgőt is bont.
Mikor a méz is keserű, jön egy kellemes nap,
ami felüdít, felfrissít és vidámabbá tesz,
s maga után szép emléket hagy.
A hűvösség világában sokkal boldogabb az élet,
nem szenvednek a hőségtől az élőlények,
és felszabadultabb az összes lélek.
A növények nem száradnak ki, bőven teremnek,
az állatok élénkek, jól elvannak egymással,
s vidámak a napjai felnőttnek, gyereknek.
A hűvösség világában nincs feszültség és harag,
semmiféle rossz nem létezik, csak az öröm,
s az idő nyugalmasan, békésen halad.
A béke világában a háborúk soha nem léteznek,
nincs harag, gyűlölet, nincs ellenségeskedés,
és nincsenek olyanok, akik éheznek.
Minden nyugodt, néha még a szellő sem lebben,
a Nap mosolyogva ragyog az ég kékjében,
és ezt lefesteni sem lehetne szebben.
A szeretet ereje átjár mindenkit, az összes lelket,
boldogan telnek a percek, az órák, a napok,
és e helyütt, bárki biztonságra lelhet.
Természetes a segítőkészség, az emberek vígak,
sokat nevetgélnek együtt, igen kedélyesek,
és soha, de soha, semmiért nem sírnak.
A béke világában a csillagok őrködnek az éjben,
a Hold pedig bőkezűen szórja szét ezüstjét,
és mindenki együtt osztozhat a fényben.
Egyszer minden véget ér, ez bármikor is történjen,
elköszön majd a jó, a rossz, az öröm és a bánat,
s mind ott haladunk, a fénybe menő ösvényen.
Búcsút int a szerelem, s bőröndjét veszi a szeretet,
a vidámság még mosolyogva kacag egy jókorát,
és meghajolva köszöni, hogy velünk lehetett.
Mankóval sántikál és búcsúzik tőlünk a fájdalom,
megannyi kín, s betegség is elhagy bennünket,
mindezeket látva, szem nem marad szárazon.
Egyszer minden véget ér, lejár az esti mesék kora,
fáradt testünk otthonra talál a csillagok között,
s tudjuk, innen nem lesz visszaút már soha.
Esti szellő fújdogál, miközben a tűz ropog,
a lángok kísérteties árnyakat képeznek,
s a szív ilyenkor hevesebben dobog.
Odafönt csillagok incselkednek a Holddal,
lent szentjánosbogarak fénye villódzik,
s a poharak telítődnek finom borral.
No meg pálinkával, sörrel, lehet választani,
a tányérokon szalonna, kolbász, kenyér,
s néha a tüzet is fel kell támasztani.
Van még az asztalkán paradicsom, hagyma,
paprika, virsli, s akad még mályvacukor,
mindennek fel van szeletelve a nagyja.
Hamarosan ínycsiklandozó illatok szállnak,
a sütögetők vidám dolgokról mesélnek,
s a szálldogáló füsttől már alig látnak.
Nemsokára jóllakottan táncolnak, dalolnak,
s máris a következő sütőpartit tervezik,
a fáradtsággal most bizony dacolnak.
Esti szellő fújdogál, ám a virradat közeleg,
gyorsan összepakolnak, eloltják a tüzet,
s elcsendesednek az éjszakai zörejek.
Az élet küzdelmek sora, az elejétől a végéig,
számtalan gyötrelem, s megannyi kín,
melyek eljutnak a lélek mélyéig.
Ott aztán jókora vihart kavarnak szakadatlan,
és szinte felemésztik a lelket teljesen,
mely a foglyukká lesz akaratlan.
Néhanap azonban egy kis vidámság is benéz,
s felcsillant egy kis reményt, valami jót,
melyet kedves mosollyal tetéz.
Az élet küzdelmek sora, de mindig van esély,
csupán észre kell venni és jó lapot húzni,
ám van, ami nem múlik, a veszély.
Mennyire jó lenne egy gondtalan világban élni,
ahol a békesség és a boldogság természetes,
s amelyben nem kellene sosem félni.
Ahol mindig ragyog a Nap és ahol zöldell a rét,
kristálytiszták a vizek, bőven terem a föld,
s ahol soha nem lesz veszélyben a lét.
Ahol a szeretet szívből jövő és a becsület tiszta,
az ölelés igazi, a család, a barátság fontos,
s ahol a múltat senki nem sírja vissza.
Mennyire jó lenne egészségesen élni az éveket,
és jó emberként megöregedni annak idején,
leélve egy gyönyörű, s teljes életet.
Egy kedves mosoly, a léleknek sokat számít,
és igazán szívmelengető a sötét időkben,
amikor a sírás könnyedebben csábít.
Olyan, akár a ragyogó napfény a kéklő égen,
mely eloszlatja a viharfelhők sokaságát,
s képes gyengéden cirógatni az éjben.
Egy kedves mosoly ellazít és szabaddá tehet,
vidámságot, s örömöket hozhat az életbe,
főképpen, ha az ember nagyon szeret.
Az emberek nem bántanák egymást maguktól,
hogyha nem generálna a hatalom gyűlöletet,
s nem fordulnának ki emiatt magukból.
Békésen meglennének egymás mellett örökre,
és sokkal több lenne a vidámság, az öröm,
s nem lenne a lelkük mindig gyötörve.
Nem kellene rettegniük folyvást parancsokra,
hanem élhetnék az életüket ahogy akarnák,
s nem félnének a semmibe kapaszkodva.
Megértőbbek lennének, hiszen lenne is miért,
szebbek lennének a napok és minden perc,
s tudnák mit is tesznek és azt kiért.
Az emberek nem bántanák egymást sehogyan,
nem is lenne érdekük, nem lenne értelme,
s élnék a mindennapjaikat boldogan.
Meghitt pillanatok, örömteli percek, vidám arcok,
a ma este igen különleges, nyugodt, békés,
s mára elcsitultak a lélektani harcok.
A szeretet ereje visszaköltözött ezekre a napokra,
s megmelengeti valamennyi ember szívét,
reményt hozva kicsikre, nagyokra.
Meghitt pillanatok, s tartalommal megtöltött idő,
őszinte érzések, feledhetetlen emlékek,
jó lenne, ha ilyen maradna a jövő!
