Saját alkotásaim
Csendes este, szállingózó hó, s ragyogó Hold,
feltámadóban vannak a hideg, zord szelek,
és elfújják az utcákról a szürke port.
Hamarosan hófehérré válik a város és a vidék,
a közeli tó felszíne napokon belül befagy,
ám addig sok állat jár oda, hogy igyék.
Csendes este, az égen milliónyi csillag ragyog,
az élővilág szokásos téli pihenőjére készül,
és békésebben telnek most a napok.
Álmok élednek újra, mikor ünnep közeledik,
legalább egy kis időre visszatér a remény,
s mindenki kevesebbet kötekedik.
Felerősödik a szeretet, a rossz hátrább vonul,
hópikék szállingóznak a fagyos estéken,
s minden hely fényözönbe borul.
Álmok élednek újra és szerelmek szövődnek,
szívek dobbannak, s cirógatnak a vágyak,
így adva újabb esélyt a jövőnek.
Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,
mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,
s a jó idő magára már nem igen sokat várat.
A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,
nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,
s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.
Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,
s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,
megérti a váltakozó természetnek a hívását.
Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,
s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,
nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.
Fehérbe borult a táj, szikrázik a Nap,
s a természet a télből kis ízelítőt kap.
Varázslatos a látvány, ám kissé hideg,
behavazottak a fák, befagytak a vizek.
Az állatok odúikba húzódtak, fáznak,
élelemért ritkán és lopakodva járnak.
Békésen éldegélnek egymás mellett,
érzékeik és életösztönük igen fejlett.
A településeken vidám nevetés hallik,
a szánkózás, csúszkálás javában zajlik.
Építi a hóembereket a kicsi és a nagy,
mindaddig, amíg nem erősödik a fagy.
Fehérbe borult a táj, s közeleg az este,
ismét fent van a Hold szép kövér teste.
A gyerekek elfáradtak, indulnak haza,
finom ételekkel várja őket apa és anya.
Hullik a hó és érzelmek szárnyalnak a szélben,
gyermekek kacaja hallik, szánkók siklanak,
ez egy kivételes pillanat az idei télben.
Felszabadult öröm, s láncok nélküli vidámság,
hógolyózás és hóangyal a friss hó buckáiban,
ez egy gyermeknek maga a királyság.
Hullik a hó és selymesen csillog az éjszakában,
a Hold ezüstje gyémántként ragyog a havon,
ez biz a normális a télnek évszakában.
Ismételten támad a tél,
s újra fúj az északi szél.
Rideg, hideg.
Arcunkba fújja a havat,
senki nem látja merre halad.
Vakon vagyok.
Ruhámon csillog a hó,
szép, de korántsem jó.
Ázom, fázom.
Vírusok zsákmányra lesnek,
sokakat beteggé tesznek.
Járvány, ármány.
Láz és fájdalom mindenütt,
a betolakodóknak ez a mindenük.
Gyötrelem, förtelem.
Hidegtől folyik a könnyem,
de nem adom meg magam könnyen.
Kemény, remény.
Győzök, bármibe is kerül,
az Én akaratom kerül felül.
Merek, nyerek.
A hideg nem bírja sokáig,
hiába süllyedünk bokáig.
Feladja, megadja.
Nemsokára jön a tavasz,
mely akkor is jó, hogyha ravasz.
Rügyek, füvek.
A jövő mindig előre mozog,
amíg csak a Földünk forog.
Merni, lenni.
