Saját alkotásaim
A sóhajok hazájában bizony rengeteg a sóhaj,
nagyon sok a szenvedés, a fájó csalódás,
és a semmibe száll a számtalan óhaj.
Még napfény idején is felhők borítják az eget,
a vidám kacagás is bút, szomorúságot rejt,
és sokszor nem is szeret, aki szeret.
Könnyek patakjai patakzanak gyakorta lefelé,
és tőlük csillognak a vágyakozó szemek,
miközben a lélek elfordul befelé.
A sóhajok hazájában nem tündérálom az élet,
és sajnos ez így fog maradni mindaddig,
amíg a gonosz uralma nem ér véget.
Titkok, vágyak, remények és szenvedő lelkek,
óhajok, álmok, gyakori bizonytalanság,
s félelemben eltöltött percek.
Félelem a csalódástól, s az esetleges kudarctól,
a fájdalomtól, amely nagyon tud égetni,
s attól, ki nem okul a kudarcból.
Titkok, vágyak, remények, meseszerű fantázia,
dobogó szívek, önámítás és duzzogás,
az embernek van mit sajnálnia.
A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,
és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,
hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.
Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,
bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,
és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.
A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,
folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,
és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.
Vonzás és varázs, érzések, érzelmek, vágyak,
a megbékélés utáni rejtett óhajok, sóhajok,
s a sebzett lelkek megbocsátásra várnak.
Tudják, hogy hibáztak, s túl konokok voltak,
dacból nem engedtek és hátat fordítottak,
s úgy tettek, mintha nem lenne holnap.
Belülről azonban a szívük hevesen dobogott,
égette őket a meg nem tett történtek heve,
s őszinte énjük titkon emiatt zokogott.
Vonzás és varázs, igazi félelem a csalódástól,
holott amennyiben meg tudnák beszélni,
nem kerülnének messze a valóságtól.
Sóhajok szállnak, izzik a vágyak parazsa,
a szívek dobbanása erőteljesen hallik,
s remélnek az álmok, mint valaha.
A lélek félénken pislog szerte maga körül,
az érzések és az érzelmek táncot járnak,
s eme zűrzavarnak, van aki örül.
A szemek tiszta tükrében remény csillan,
és a puha érintések nyugalmat adnak,
talán a pillanat varázsa el nem illan.
Sóhajok szállnak, de ezek boldog sóhajok,
most a lélegzet is visszafojtva figyel,
s reméli, beteljesednek az óhajok.
Csak óvatosan, mikor a rossz elvonulni látszik,
az is a kegyetlen, gyilkos terv része csupán,
s a gonosz a reményekkel játszik.
Elhitetik, hogy újra szép lesz az élet és a világ,
s visszatér minden a megszokott mederbe,
elhalkulnak a kiélesedett viták.
Azonban mindez a vágyak, s az óhajok játéka,
szemfényvesztés a legmagasabb szinten,
ám itt marad a sötétség árnyéka.
Mindazok, akik a sok borzalom mögött állnak,
újabb taktikákon dolgoznak a háttérben,
s csak az altatás hatására várnak.
Csak óvatosan, az önbecsapás jóra nem vezet,
hamarosan sokkal erősebben csapnak le,
ha nem ébrednek az emberek.
Szállingózik a hó és süvít a szél,
a vágyálmok serege életre kél.
Várakozással teli napok, s éjek,
az érzések ilyenkor igen mélyek.
Feléled a szeretet a homályból,
előretör az ősi ösztönök honából.
Dobbanó szívek, mosolygós arcok,
egy időre félretett konok harcok.
Kandallóban ropogó tűz, s meleg,
ajándékra váró számtalan gyerek.
Érzelmekkel telített pillanatok sora,
bárcsak ne múlnának el eztán soha!
Finom étkek, bőven terített asztalok,
ilyenkor az ördögök is igazi angyalok.
Érzelmes ölelések és könnyes szemek,
e percekben az óra lassabban ketyeg.
Áhítat, csodálat és őszinte remény,
a valóság ilyenkor kevésbé kemény.
Segítő kezek és fogékonyabb lelkek,
ekkor az elesettek is támaszra lelnek.
Ezen álmokra azonban árnyék vetül,
a meghittségen a verseny kerül felül.
Ki tud többet adni, ki győz le másokat,
ki az, ki gazdagabb kínálatból válogat?
Adósságba hajszolják magukat sokan,
holott mindebből jó sohasem fogan.
A Karácsony igazán nem erről szólna,
ha ezt megértenék minden jobb volna.
