Saját alkotásaim
Ki ne vágyna szeretetre, nyugalomra és boldogságra,
szerelemre, meghittségre, sok-sok nevetésre,
egészségre, nem rengeteg orvosságra?
Ki ne vágyna egy békésebb és csodálatosabb világra,
egy sokkalta élhetőbb életre, több megértésre,
s arra, hogy minden menjen a jó irányba?
Tűzben ég a lélek, miközben önnön vágyai perzselik,
s lassacskán hamuvá válik az emésztő tűztől,
miközben a reményeit szépen elveszik.
Tűzben ég a lélek, s a fájdalmát belekiáltja a világba,
igyekszik megszabadulni a pokoli forróságtól,
próbálkozik is keményen, ámde hiába.
Mire gondolunk, amikor behunyjuk a szemünket,
mire is, az elfojtott vágyainkra, az álmainkra,
és arra, mikor elveszítjük az eszünket.
Arra, hogy sokkal többek is lehetnénk, másabbak,
ám ahhoz bizony meglehet, változni kellene,
s talán úgy elhagynának a fájdalmak.
Mire gondolunk, amikor megérint a valóság szele,
és rájövünk, csupán kis porszemek vagyunk,
s az életünk, biz keserűséggel van tele.
Mikor a szeretet átölel, könnyebbé válik minden,
szinte szárnyal a fantázia, s boldogabb a szív,
és ennél az érzésnél megérintőbb nincsen.
Mikor a szeretet átölel, a jeges lélek is megolvad,
sőt, a csillagok is szebben ragyognak az égen,
és az eddig kapott sebek, végleg beforrnak.
Arra vágynak az emberek, ami az övéké nem lehet,
pénzre, szerelemre, s különféle kiváltságokra,
hiszen mindőjük más vonatra vett jegyet.
A sors vonata száguld, nem áll meg sok állomáson,
és éppen ezért, nincs sok kiszállási lehetőség,
az álmaik nem jutnak túl a látomáson.
Arra vágynak, amit a szívük rejt, mélyen, legbelül,
az eltitkolt érzéseik, érzelmeik, emésztik őket,
és bizony csak kevesek vágya teljesül.
Elszállt ez az év is, elfújta a zord idők hideg szele,
a sors nem igazán kegyeskedett biz senkivel,
s az emberek szíve aggódással volt tele.
Mindenki érezte a saját gondját és a saját terheit,
önnön problémáját, s a reá háruló nyomást,
amelyek gyakorta lenullázták a terveit.
Nagyon sokaknak kellett megküzdeni az életben,
megvívni a csatáikat, magáért a létezésükért,
s ez mély nyomot hagyott a lelkekben.
Persze akadtak vidámabb napok, s boldog percek,
szeretettel teli időszakok, örömteli ölelések,
amelyekben az emberek békére leltek.
Ezekből azonban kevés volt, s olyan nagy a hiány,
annyira megfogyatkozott maga az értelem is,
s túlteng a világban a hitvány, a silány.
Elszállt ez az év is és sok jót a következő sem ígér,
a remény az, amely nélkül oly nehéz küzdeni,
s mely jó esetben, akár a halálig kísér.
Halványodnak a fények, a Karácsony búcsút int nekünk,
magával viszi a szeretet és a békesség javát,
ám egy év múltán újra itt lesz velünk.
Megmutatta újfent, hogy nélküle annyira más ez a világ,
és valóban, visszatérnek a szürkeség napjai,
s folytatódik a harc, a szokásos viták.
Folytatódik a nélkülözés, az áremelkedés, s a küzdelem,
tovább fojtogatnak a hitelek, az eladósodás,
és az emberek fohászkodnak szüntelen.
Visszatér a közöny, a meg nem értés, a terhek sokasága,
az irigység, a gonoszság és az érzéketlenség,
oly sokan merülnek a bűnök mocsarába.
Halványodnak a fények, az ünnep varázsa elillan hamar,
feledésbe merülnek az ajándékok, az ölelések,
és visszatér a valóságos élet, ami fanyar.
A szeretet napjaiban békesség és nyugalom árad,
mélyebbek az érzelmek, több a mosolygás,
s a kedvességbe senki bele nem fárad.
A szeretet napjaiban háttérbe szorulnak a bajok,
az égen a csillagok is szebben ragyognak,
s boldogabbak a kicsik és a nagyok.
Karácsonykor jobban érez a szív, fogékonyabb a lélek,
békésebben, nyugalmasabban telnek a napok,
s az emberek ilyenkor kevésbé félnek.
Karácsonykor az emlékezés percei melegséget hoznak,
és az elhunyt szeretteink újfent életre kelnek,
s nincs esélye a gonosznak, rossznak.
Hatalmas erő a szeretet, csak sajnos sokszor alszik,
és szinte bármire képes, ha előtör a mélyből,
s érzékeli, hogy a lelkekben mi zajlik.
Sokféleképpen megmutathatja önmagát a világnak,
egyszerű cirógatástól, érintéstől, az ölelésig,
ezzel segítve szomorúnak, s vidámnak.
Hatalmas erő a szeretet és főképp Karácsony táján,
mikor jobban látszik, kinek hiányzik nagyon,
s ki látná nagy örömmel, a saját fáján.
