érzelmek Archívum - 20 / 28 oldal

Elszalasztott lehetőségek

Elszalasztott lehetőségek kísérik az utunkat,

sokszor visszatérő álmok kísértenek,

visszasírva a régi múltunkat.

Olyan sok álmot, vágyat veszítünk naponta,

s legtöbbjük valóban csak álom volt,

a félelmünk szorít a sarokba.

Szerelmeket hagytunk veszni, mert féltünk,

a visszautasítástól, a lelki sérüléstől,

s más nem igen tehetett értünk.

Szeretteinket is megbántottuk néha napján,

soha nem akartuk, s meg is bántuk,

csupán legyintettünk, hagyján.

Bocsánatot kérni nem könnyű, igen nehéz,

s bár magunknak is fájdalmat okoz,

reméljük álom ez az egész.

Legtöbbször nem mondtuk el, mit is érzünk,

s nem öleltünk a keblünkre senkit,

akármennyi jót is tett értünk.

Számtalan esetben elbúcsúzni sem tudtunk,

s csak szívünk őrzi az emlékeket,

idő kell, hogy előre jussunk.

Elszalasztott lehetőségek, melyek elszálltak,

s kísérteni fognak minket míg élünk,

és amíg velünk is elbánnak.

Testbe zárva

Testbe zárva tobzódnak az érzések,

s egymással versengenek, ott belül,

a legtöbbjük már magát sem ismeri,

s biz a saját mondandóját írná felül.

Zűrzavarban, s káoszban rettegnek,

nem tudják kifejezni a jót, a szépet,

nem ösztökélik simogatásra a kezet,

s már önmagukban hordják a rémet.

Testbe zárva, összekuszálva várnak,

s próbálnak érvekkel a szívre hatni,

a szívet azonban kínzó bánat gyötri,

mivel nem akar érzéketlen maradni.

A remény sugara

A remény sugara száll a térben,

s bejárja a világ minden pontját,

igyekszik benézni az ablakokon,

s enyhíteni az emberek gondját.

Szeretne ismét valami jót tenni,

kellemes álmokat valóra váltani,

s ismét boldog perceket szerezni,

ám semmiképp, sohasem ártani.

Tovalibbenni a vágyak szárnyain,

s elhitetni, hogy biza szebb lehet,

felcsillantani egy igazabb esélyt,

ennél jobbat most nem igen tehet.

A remény sugara bejárja a teret,

s bearanyozza az érzelmek sorát,

megdobogtatva a rideg szíveket,

elfeledteti a nehézségek nyomát.

Mindenkinek van szerette

Mindenkinek van szerette, akit imád,

legyen az apa, anya, testvér, gyerek,

velük teljes az élet, s általuk egészek,

nélkülük a világ biz nem lehet kerek.

Nagynénik, nagybácsik és sok rokon,

tündéri unokák, szerelmek, s barátok,

feleségek, férjek, s kedves ismerősök,

a tiszta szeretetben nincsenek határok.

Az összetartozás ereje a szívekben él,

melengetve erősíti a testet és a lelket,

aki szívből szeret akárkit, harcol érte,

s mindig megteszi, mi csak tőle telhet.

Akadnak feszültségek és rossz napok,

s előfordulhatnak kellemetlen percek,

ám ez természetes és nem tart sokáig,

s a szívek bugyrai érzelmekkel teltek.

Mindenkinek van szerette, kit félthet,

akiért meghalna, ha úgy hozza a sors,

őértük küzdeni megtiszteltetés volna,

lészen a végzet bármennyire is gyors.

Vágyom rád, amióta
csak megismertelek,
megkedveltelek és
lám megszerettelek.

Vágyom rád, mint
dús rét az esőre, s
napfényre a virág,
mikor végre látlak,
mindig szebb lesz
számomra a világ.

Vágyom rád éjjelente,
mikor ébren álmodom,
s vágyom rád nappal,
miközben átölel karom.

Vágyom rád minden
percben, amíg csak
sajgó szívem dobban,
s míg kettőnk között
a láng fel nem lobban.

Majd, ha egész lényünk
egybeolvad és csókra
nyitod a piciny szád,
halkan odasúgom Neked,
hogy nagyon vágyom rád.

Halálunk után

Megszületünk, mosolygunk és sírunk,

a szüleinkkel ki a főnök csatát vívunk.

Számunkra a világ csupán evés, alvás,

nem zavarhat sem háború, sem vallás.

Később jönnek az óvodai, iskolai évek,

benne nehéz pillanatok, olykor szépek.

Igaz barátságok és szerelmek alakulnak,

a kapcsolatok őszinteségen alapulnak.

Érzések, tapasztalatok során vezet az út,

közben igen gyakran felidéződik a múlt.

Felnőttként létezni biz sohasem könnyű,

s a megpróbáltatások sora néha szörnyű.

A családunk valódi szeretettel vesz körül,

jelenlétünknek a legfiatalabb tagja is örül.

Pici korunk óta tanítanak és jóra nevelnek,

sokszor a kényes kérdéseinkre is felelnek.

Sajnos az idő vasfoga kifog az élet erején,

mind ott találják magukat a halál mezején.

Hiányuk egyre nagyobb és égetően fájhat,

emlékük tovább él, s velünk eggyé válhat.

Sajog a szívünk, mikor reájuk gondolunk,

magunkban számtalan érzelmet gondozunk.

Élnek, amíg élünk, velünk vannak, ha kell,

halálunk után valamennyiük nyugalmat lel.

Az időnek forgatagában élünk

Az időnek forgatagában élünk,

s fogolyként a rabjai vagyunk,

bármit is sugalljon eme énünk,

a sorshoz nem lehet szavunk.

Elillanó percek, s vágyott órák,

a sejtelmes érzetek kavalkádja,

a történések lám útjukat róják,

a lelket a félelem visszarántja.

Félelem a világtól, magunktól,

titkaink megóvása bármi áron,

nem menekülhetünk bajunktól,

úgy, hogy a vég ne reánk várjon.

Elszalasztott pillanatok tömege,

s megismételhetetlen tettek sora,

a világnak sehol sincsen közepe,

s álmaink törötten szállnak tova.

Meg kellett volna neki mondani,

megtenni, megkérdezni mit lehet,

a falakat egymás után lebontani,

az ember későn jön rá mit is tehet.

Kik szívünkhöz közel álltak, éltek,

többet is érdemelhettek volna talán,

soha nem tudjuk meg mitől féltek,

ők sem jutottak át csapdájuk falán.

Az emlékezet

Az emlékezet igen képlékeny dolog,

folyvást változik, amíg a Föld forog.

Van, amikor kitűnik, s élesen villan,

máskor, mint az éj, meg nem csillan.

Az első perctől röppen és szárnnyal,

s megküzd a legtöbb rejtett vággyal.

Sokszor megsérül az élet folyamán,

máskor vígan táncol a halál fogatán.

Megőrzi a számára lényeges arcokat,

s mindig megvívja a fontos harcokat.

A szerettei emlékét tárolja, míg bírja,

mikor elérzékenyül, magát el is sírja.

Él benne a történelem, s az igaz szív,

amely újra és újfent emlékezésre hív.

Magába zárja a veszteséget, a gyászt,

ahogy a szerelmet, szeretetet, s nászt.

Az emlékezet néha békésen simogat,

s egyre többször a régmúltba hívogat.

A régmúltba, hol még volt jó és szép,

melyet a gonosz sohasem téphet szét.

Mikor szeretünk valakit

Mikor szeretünk valakit, rózsaszínben

látjuk a világot, a lába elé helyeznénk

a létező összes, gyönyörűséges virágot.

Minden percben csak reá gondolunk,

más lehetőségeket meg sem fontolunk.

Nem foglalkozunk vele, mi is vesz körül,

az ember szíve csak az imádottnak örül.

Bármit megtennénk érte, amit csak lehet,

hiszen az a legfontosabb, hogy Ő szeret.

Kábulatban élünk. A változást nem vesszük

észre, s nem is akarjuk semmiképpen látni,

holott az eszünkkel biz tudjuk, hogy vége,

lelkünk összetörték és ez nagyon tud fájni.

Csalódás lesz úrrá rajtunk, mélabúsak leszünk,

s legtöbbször meg sem gondoljuk, mit teszünk.

Fájdalmunkban gyakran bántjuk azokat, akik

jót akarnak nekünk, s kik törik magukat azért,

hogy mi végre igazából boldogabbak legyünk.

Széthullottnak, kivégzettnek érezzük magunkat,

nem sűrűn hallatjuk társaságokban a szavunkat.

Nehéz elhinni, de újból megérinthet a remény,

túléljük ezt is, legyen az élet bármily kemény.

Álmok, vágyak és remények

Álmok, vágyak és remények,
néha nagyok, máskor szerények.
Bármilyenek is legyenek,
mindenkiben élnek.
Sokan, a valóra válásuktól
is félnek.

Félnek, mert nem biztosak
magukban.
Sokszor kétkednek, a saját
szavukban.
Mit várhatnának hát mástól,
kik hasonlókat éreznek máshol?

A lélek érzékeny és gyenge,
nem olyan, mint egy edzett
penge.
Könnyen sebezhető, s nagyon
tud fájni.
A gyógyulására olykor, éveket
kell várni.

Feledni a velünk történteket
nem lehet, míg élünk,
ameddig lélegzünk, remélünk
és félünk.
Vigasztalan álmok, vissza-vissza
térnek,
az elveszett remények mindig
új életre kélnek.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31