eltávozás Archívum - Kiss Gyula versei

Az eddigi életünk lassan lejár

Az eddigi életünk lassan lejár, másikra vágyunk,

immáron a Nap sem éltethet minket örökké,

és sóhajtunk, amikor elköszön az álmunk.

Mindaz, mit elértünk, semmivé válik oly hamar,

úgy tűnik, az erőfeszítéseink válasz nélküliek,

és ami megmarad számunkra, az fanyar.

Az emlékeink elmosódnak, a homályba vesznek,

az érzéseink eltompulnak, a fényük kialszik,

és valamennyien az enyészeté lesznek.

Egykori szerelmeink, barátságaink tovaszállnak,

a családunk iránti szeretet is búcsút integet,

s nem tud ellenállni az idő rohamának.

Az eddigi életünk lassan lejár, bekacsint az éjjel,

mosolyogva simogatja meg a fáradt lelkeket,

s a szívek mélyén a Hold néz már széjjel.

Amikor a fiatalság búcsút int

Amikor a fiatalság búcsút int és elköszön végleg,

vele tart az egészség is, mosolyogva távoznak,

ám mindkettőjük megmarad majd, névleg.

Amikor a fiatalság búcsút int, visszaút már nincs,

távoztakor a szépség és ránctalanság tapsolja,

hiszen velük együtt volt ő, igazi nagy kincs.

Utolsónak maradni a sorban

Utolsónak maradni a sorban, fájó a léleknek,

s miközben a szeretteink emléke még él,

a szív tudja, hogy ez része az életnek.

Utolsónak maradni a sorban igencsak nehéz,

mivel meg kell küzdeni a kínzó bánattal,

s az izzó hiánnyal, ami erre rá is tetéz.

Egyszer majd mind útra kelünk

Egyszer majd mind útra kelünk, vár reánk a végtelen,

hátrahagyjuk a múltunkat és az emlékeinket,

s az új létünk, immár nem lesz fénytelen.

Az öröklét felé vezető utunkat beragyogják a csillagok,

és mutatják a helyes irányt a lelkeink számára,

ember soha nem látott még ennyi csillagot.

Egyszer majd mind útra kelünk, sorban, egymás után,

van, hogy sokat kell várnunk, máskor kevesebbet,

ez a földi élet nem több, csak átmenet csupán.

Útra készülnek a gólyák

Útra készülnek a gólyák és sok más egyéb madár,

a fecskék, a darvak, és a fülemülék is mennek,

s hosszú útjuk során, nincs számukra határ.

Itt voltak tavasz óta, itt éltek és itt is szaporodtak,

szorgosan nevelték a fiókáikat nap, mint nap,

s kis hazánk területén szépen gyarapodtak.

Útra készülnek a gólyák, s elköszönnek egy időre,

szeretik ezt a hont, ezt a hazát, a szülőhelyüket,

és reméljük, találkozni fogunk velük jövőre.

Miután eltávozik valaki

Miután eltávozik valaki, s a fénynek útjára lép,

akkor kezd csak el hiányozni, sajnos későn,

s akkor tisztázódik a róla kialakult kép.

Olyankor tűnik fel lelki szemeink előtt az arca,

a mosolya, a nevetése, a baráti gesztusai,

s tudatosul bennünk a gigászi harca.

Harca a világgal, a betegségekkel, s a bánattal,

a néha kegyes, máskor kegyetlen sorssal,

amely mindig adós maradt a válasszal.

Felderengenek az együtt megélt vidám percek,

az ugratások, a számára fontos események,

és az óhajtott, végül megvalósult tervek.

Minderre azonban túl későn gondol az ember,

amikor lett volna rá lehetőség, késlekedett,

s emiatt a lelke háborog, mint a tenger.

Miután eltávozik valaki, az emléke bennünk él,

erősít minket, a példája kitartásra ösztönöz,

mindig velünk fekszik és velünk kél.

Mindannyian eltávozunk egyszer

Mindannyian eltávozunk egyszer, a sors dönt, mikor,

és nem mindegy, milyen emlékeket hagyunk hátra,

ahogyan az sem, a halál reánk hogyan tipor.

Mindenkinek más az útja és az élete más titkot takar,

vannak, akiknek könnyű szellő simítja a napjait,

míg másoknak az édes dolgok íze is fanyar.

Akadnak olyanok, kiknek semmi, soha nem lesz elég,

mindannyiszor belekötnek mindenbe, mibe lehet,

másoknak a létét teljesen beszövik a mesék.

Mindannyian eltávozunk egyszer, ez fájó és szomorú,

azonban abban legbelül mind reménykedhetünk,

a sírunkon mindig lesz majd virág, koszorú.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30