élet Archívum - 86 / 96 oldal

Új remény

Új remény. Ez valódi álom,

szívet melengető simogatás,

s ahhoz, hogy valóra váljon,

nem elég néhány kirohanás.

Szikrázik a napfény a tájon,

mindenfelé nyüzsög az élet,

e csodás varázsa a jelennek

talán sohasem érhet véget.

Zöldellő mezők, buja rétek,

virágok illata száll a szélben,

s átadja magát a fuvallatnak

a köröttük ragyogó fényben.

Hirtelen villámok cikáznak,

zuhogni kezd, vihar tombol,

sötétségbe borul minden élő,

miközben a gonosz rombol.

Feldúl mindent, pusztít, kiírt,

mélységes szakadékba taszít,

a legparányibb csirát is leölve

az összes életformával szakít.

Ám a terve mégsem tökéletes,

néhány fűszál életben marad,

tiporhat, s dühönghet tovább,

őrülete után új remény fakad.

Lélektelen lélek

Lélektelen lélek szárnyal tova,

alkalmanként be is néz ide-oda.

Megfelelő alanyra vár, ám hiába,

kikiáltja gondját-baját a világba.

Belefáradt a keresésbe, s már unja,

lassacskán fáradt szemeit lehunyja.

Nem hiszi, hogy nem talált senkit,

kinek átadná a benne rejlő semmit.

Látja az emberi faj nem való másra,

mint önmagát pusztító gyilkolásra.

Ez még neki is sok. Elég volt, elég!

Ürességében lángra gyúl, majd elég.

Volt egyszer egy bika

Volt egyszer egy bika, lenyűgöző állat,

dús réten vágtatott virágok között,

érezte, még vezérré válhat.

Pici korától kezdve gondozták, etették,

sokat játszadoztak vele a fajtársai,

s őszinte szívből szerették.

Gyorsan gyarapodott, s az ereje is nőtt,

dagadni kezdtek a feszülő izmai

és pajzán álmokat szőtt.

Sosem volt a karám rabja, szabadon élt,

versenyt futott sokszor a széllel,

még a villámlástól sem félt.

Sokszor felbukkant a szomszéd réteken,

izmos alakja kimagaslott a fűben,

hűen ábrázolták a képeken.

A mezőkön a szabadság jelképévé vált,

az emberek milliói rajongtak érte,

s nyomában boldogság járt.

Ám ez nem tetszett a gonosz erőknek,

ők nem tűrhették a szabadságot,

magukat tartva nyerőknek.

Elfogatták a bikát és a karámba zárták,

többször beoltatták, láncra verték,

s az elpusztulását várták.

Volt egyszer egy bika, ma már emlék,

a szabadság is sírba szállt vele,

örök rabság vette át helyét.

Minden változik

Minden változik, az ég és a Föld,

ami egykor sivatag volt, ma zöld.

Erdők és mezők tűnnek el örökre,

lassan rálelünk az utolsó rögökre.

Egyre kevesebb a növény, s az állat,

a hajdani élet hamar múlttá válhat.

Pusztul minden, s nehéz útját állni,

a jóra, szépre nem elég csak várni.

Barátságok, szerelmek múlnak el,

s megkönnyebbülést senki nem lel.

Betegségek, s járványok hódítanak,

hazug szavak méregként bódítanak.

Családok tengődnek, fogy a remény,

a valóság fájdalmas és igen kemény.

Világunkat háborúk gyújtják lángra,

s biza nem kerestek gyógyírt a rákra.

Az emberi faj a végzete felé rohan,

ezt nem akarják felfogni még sokan.

Mindezen változtatni nem lehetetlen,

bár ne lenne az értelem oly tehetetlen.

Minden változik, s ugyanakkor semmi,

egyáltalán nem könnyű másként tenni.

Az életben csak a küzdelem az állandó,

sajna eme sötét világ igencsak fárasztó.

Kimondhattuk volna

Kimondhattuk volna olyan sokszor,

megpróbáltuk többször, de rosszkor.

Megtehettük volna szívből, s igazán,

a bánat kései, csöppet sem vigasz ám.

Mi emberek annyira sokat hibázunk,

s biz lényegtelen dolgokon vitázunk.

Gyakorta letagadjuk azt amit érzünk,

kívül mosolygunk, de belül vérzünk.

Érezzük magunkon, hogy sok a teher,

a valóság, az igazság keményen lever.

Nem szeretnénk látni önnön hibánkat,

s dacosan zárjuk le gyakran vitánkat.

Nem mutatjuk ki az érzelmeink sorát,

szívesen elfújnánk történéseink porát.

Szeretünk, gyűlölünk, néha imádunk,

előfordul, nem tudjuk mit is csinálunk.

Nem nyújtunk kezet szeretteink felé,

ha lehet, nem megyünk a sorsunk elé.

Mire lépnénk elhervad az élet virága,

elalszik a tűz, elillan az álmok világa.

Szemünk előtt hever megannyi tettünk,

makacs önhittségünk okozza vesztünk.

Soká eszmélünk, addigra kínzóan késő,

s nem akarjuk hallani, hogy ez a végső.

Végül megtennénk mindent, amit lehet,

sajnos elkéstünk, a halál ím reánk nevet.

Szeretlek Anyám. Kimondhattuk volna,

s hátralévő időnk nem a gyászról szólna.

A posvány mocsarában

A posvány mocsarában vergődik a világ,

egyre lejjebb süllyed a mocsokba,

már nem nyílik számára virág.

A sötétség deleje előtör a bűzlő mélyből,

hosszú ideig várt lenn és erősödött,

most pusztíthat csupán kéjből.

Bármit megsemmisít, mi az útjába kerül,

mi át akar jutni ragacsos felszínén,

az biztosan az aljára lemerül.

Lávaként fortyog immár a felszín fölött,

elsodorja az élet apraját és nagyját,

s rendet vág az élők között.

Fojtogató halálként, s gonoszul gyilkol,

befolyik bárhová, tumorként dagad,

s minden lehetőt bepiszkol.

Magával ragadja a legerősebb lényeket,

az, melyik ellene szegül elpusztul,

megmásítva a valós tényeket.

A posvány mocsarában vergődik a világ,

ez a förtelem ezután mindent akar,

efelől nem is lehetnek viták.

Az élet utolsó reménye a Napban rejlik,

a mocsár kiszárítása a mentsvár,

ha a Nap végre elősejlik.

Magasan járnak a fények

Magasan járnak a fények,

alant kékes bolygó forog,

a szárazföldek és tengerek

kavalkádjában eső kopog.

Hegyek, völgyek látszanak,

s termőföldek, rétek zöldje,

mindenfelé városok, falvak,

ez a béke a nyugalom földje.

Így tűnik mindez a magasból,

honnan nem a valóság látszik,

a felszínhez közeledve viszont

a káprázat már kevésbé játszik.

Apró pontok sokasága nyüzsög,

naponta járja reménytelen útját,

fáradtan, kimerülten, feszülten,

kizsákmányoltan teszi a dolgát.

Esélytelenül küzdenek a végig,

betegen is járják a sors táncát,

nincs irgalom, nincs kegyelem,

nem téphetik el a végzet láncát.

Születéstől kezdve kihasználtak,

s számukra az élet igen kemény,

fentről azonban minden szebb,

csupa jólét, vidámság, s remény.

Életünk pillanatképek sora

Életünk pillanatképek sora,

melyek nem tűnnek el soha.

Emlékek porát idézi a múlt,

bármilyen hosszúra is nyúlt.

Érzelmek sokasága kavarog,

cseles útvesztőként kanyarog.

Jó, rossz, szeretet, vagy bánat,

az elmúlás oly nagyon fájhat.

Szeretteink szívünkben élnek,

már nem szenvednek, s félnek.

Szempilláik zárva maradnak,

a végső honuk felé haladnak.

Szomorú gyász tölti be a teret,

sötét fátylán átlátni sem lehet.

Gyertya lángol a homályban,

s ellobban a végtelen honában.

A jövő ígérete

A jövő ígérete sajna igen kemény,

s naponta előhúz egy újabb lapot,

próbára tesz majd, nagyon serény

és megnehezítheti minden napod.

Harcolni sohasem könnyű ellene,

s váratlan helyzetekkel állhat elő,

kegyetlenebb lehet, mint kellene,

biztos benne, csak ő lehet nyerő.

Folyamatosan küzdelemre késztet

és a figyelem nem lankadhat soha,

biz pillanatonként növelheti a tétet,

s úgy tűnhet, a remény elszáll tova.

Feladni értelmetlen, s nem szabad,

vigyen előre az ész és a tiszta szív,

az élet folyama bármerre is halad,

a jövő ígérete homályos utakra hív.

Aki megöregedett

Aki megöregedett, s leélte élete javát,

az örüljön, hogy egyáltalán él,

s ne hallassa a szavát.

Nem számít, miket tett az élete útján,

kiknek segített, miket alkotott,

nem változtat a múltján.

A múltján, amely már ködbe veszett,

s melyet a feledés leple takar,

ellene semmit nem tehet.

Mindegy mennyire imádta a családját,

s ölelte keblére drága unokáit,

segítette a legjobb barátját.

Lényegtelen, hogy milyen ember volt,

mellékes az, mennyit küzdött,

ez a világ nem róla szólt.

Érdektelen, hogy mennyi adót fizetett,

s milyen nehézségekkel harcolt,

vagy miféléket hihetett.

Jelentéktelen lett az átélt érzelmei árja,

a szeretete, a szerelme, az álmai,

s az elhalványodott vágya.

Vágya egy szebb, egy jobb világ iránt,

hol az értelem igen sokat számít,

s hol a szív mutatja az irányt.

Ám mindez nem nyom sokat a latban,

ahogyan a betegség, s a kín sem,

mely elérte igen gyakran.

Látszólag óvják, reá sok időt szánnak,

kap külön idősávot, védelmezik,

közben a halálára vágynak.

Aki megöregedett, értéktelenné vált,

nyűg lett a hatalom szemében,

nem okoz mást, csak kárt.

Feleslegesen pazarolja a világ javait,

maszkba fojtják, majd beoltják,

s nem hallani többé szavait.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31