Saját alkotásaim
Az élet óceánját lassan elönti a sok szenny,
mindenféle mocsok szivárog be a vizébe,
s fertőzött már fenn is, nem csak lenn.
Egykor az idők kezdetén kristálytiszta volt,
nappal a Nap mosolya játszott a vizével,
s éjszaka csillogott felszínén a Hold.
Újabban a hullámai nehezen fodrozódnak,
egyre telítődnek a beleömlő szeméttel,
s körötte sötét viharok forgolódnak.
Az élet óceánját megmenteni nem könnyű,
hiszen kihal belőle minden normális élet,
s ami marad, az kegyetlenül szörnyű.
Ömlik a szenny a televízióból, s mérgezi a lelket,
folyamatosan rettegést és félelmet gerjesztve,
egyre jobban növeli az embereken a terhet.
A hazugságok árja átmossa a sok fogékony agyat,
s a jól fizetett bérencek gondoskodnak arról,
hogy ne sokan éljék túl ezt a forró nyarat.
A hiszékenység nagyon rossz, téves utakra vezet,
rengetegen kifordulnak egykori önmagukból,
s ennek jó vége így biztosan nem lehet.
Az engedelmesség felgyorsítja a gyilkos terveket,
amelyeket régen kidolgoztak elmebeteg körök,
nem szánva sem felnőttet, sem gyermeket.
Ömlik a szenny a televízióból, elkábítva az elmét,
ám ha az emberek kikapcsolnák és nem néznék,
alaposan megnehezítenék a gonosz tervét.
Ideje takarítani, annyi a felhalmozott szemét,
annyi mocsok rakódott már rá a világra,
s ennek biza mindenki issza a levét.
Mindenfelé suhan a mérgekkel telített levegő,
és ha nem vigyáz az emberiség magára,
hamarosan itt lehet majd a temető.
Egyre többen múlnak ki a gyilkos szeméttől,
belefulladnak, hisz folyton ömlik rájuk,
s egyre távolodnak biz a reménytől.
Kik élni szeretnének, azoknak igyekezni kell,
méghozzá nagyon hathatósan, s mielőbb,
különben kiutat soha, senki nem lel.
Ideje takarítani, mert a szenny a Földet ellepi,
elpusztítja, s megfojtja az élet csiráját is,
miközben a tisztaságot örökre elfedi.
