Címke: remény

Száguldó idő, s viharos percek,

mindennap reánk háruló terhek,

az élet folyama zavaros, nehéz,

a szerencse ritka, olykor benéz.

Végig küzdeni kell keményen,

ez a világ túlmutat az egyénen.

Múló évek varázsa elszáll tova,

s a régi idő nem tér vissza soha.

Kopik az elme, kopnak a sejtek,

a tudás hatalma egyfajta rejtek.

Fájó ízületek, szenvesztő kínok,

sajgó emlékeket felidéző sírok.

Bántó érzetek, hanyatló álmok,

a sors fintora ugyancsak álnok.

Elhiteti a jót, a szépet, a mesét,

mégsem gyógyítja a lélek sebét.

A sebet, mely sohasem gyógyul,

becsap, hogy nem járhatsz pórul.

Holott a valóság csak köd és pára,

az igazságnak bizony nagy az ára.

Míg fiatal valaki, csupán legyint,

hiszi a természet csakis reá tekint.

Később rájön mekkorát is tévedett,

szívébe a remény vágyakat égetett.

Vágyakat, melyeket elemészt a tűz,

s amikhez érzelmi szálak sora fűz.

Azután rálát a valóság miket is rejt,

sok olyat, mit ember meg nem fejt.

Mire megfejtené késő, s már hiába,

senki nem segít és nem száll vitába.

Elbukik a gáton, s nincs benne erő,

mi maradt az kevés, biz nem nyerő.

A szív mindenkiben dobog és él,

új álmokat kergetve már nem fél.

Tudja a múltat és a végzet szavát,

elnyomni próbálja a napok zaját.

Év végén azonban új vágyat táplál,

belső órája ismét indul és számlál.

Remél, hogy minden jobb lesz vala,

végre eléri a mindenségnek a szava.

Ködös álmai valóra válását várja,

a fantáziája sehova be nem zárja.

Belső érzelmek és vágyak serege,

sajna tovább pörög az idő kereke.

Száguldó idő, amely nem várhat,

amelynek múltja sokaknak fájhat.

Tovaszáll a jövő és az álmok felé,

legvégül megérkezik a végzet elé.