A remény lángja

Problémák sora, gondok, s bajok,

néha kicsik, máskor meg nagyok.

Szakadatlanul küzd a sok ember,

igazi nyugalmat azonban nem lel.



Újabb terhek és újabb csapások,

mind megannyi negatív hatások.

Kifárad a test, elborulhat az elme,

ennyi volt, többre már nem telne.



Sötét fátyolként omlik alá a bánat,

a szenvedés árja magára nem várat.

A csalódás ereje viharként tombol,

útjában lesújtva mindent lerombol.



Nevetve közeleg a kegyetlen vég,

a lélek könyörög, ne ölj meg még!

Gúnyosan kacag a kíméletlen halál,

elpusztítva mindazt amit csak talál.



A koromsötétben apró fény villan,

pici gyémántként néha megcsillan.

Növekszik ereje, s tüzesen lángol,

a gonosz tetemén a remény táncol.

wallpaper, black, dark

Az érzelmek világa

Szenvedünk, s küzdünk, harcolunk és félünk,
nincs más választásunk, ilyen világban élünk.
Szeretünk, bánkódunk, s tétovázóak vagyunk,
az élettől, sorsunktól vajon még mit kapunk?

Mindenkinek megvan a saját problémája, baja,
egyiknek kemény az élet, a másiknak meg laza.
Álmok, vágyak kísértenek minket utunk során,
sokszor későn ébredünk, máskor meg túl korán.

Magány, meg nem értés, megcsalás és bánat,
a fájdalom mely ér, nagyon, de nagyon fájhat.
Csalatkozunk, becsapottak vagyunk, de hiába,
bármily erősen kiáltsuk bánatunkat a világba.

Nem segít rajtunk senki, mi tudunk magunkon,
erős akarattal léphetünk túl a legtöbb bajunkon.
Történjen bármi, létünk legyen bármily kemény,
egy dolog ne hagyjon el soha, éspedig a remény.

woman, despair, loss

Nincs osztozás!

Születünk, növünk, s élünk,

olyan sok mindentől félünk.

Kapunk, áhítunk és várunk,

gyakran másoknak is ártunk.



Nehéz az élet, oly sok a teher,

a csalódás árnya sokszor lever.

Reméljük, hogy jó vesz körül,

a végén azonban a gonosz örül.



Ismerkedünk, szépre vágyunk,

mégis kudarcba fullad álmunk.

A kétkedés az úr, emészt a tűz,

körülleng az ármánykodó bűz.



Mindenkinek a másé kellene,

ugyancsak nehéz tenni ellene.

Nagy a kísértés, a kihívás vár,

egy kis öröm mindőnknek jár.



A közösködés nem vezet jóra,

ne hallgassunk az ostoba szóra!

Érzések lángja parázslón hevül,

a bizonytalanság tüze hevít belül.



Az osztozkodásnak helye nincs!

A tiszta érzelem igen nagy kincs.

Eljátszani megéri? Nem, soha!

El a kezekkel a másokétól tova!

open fire, fire, embers

Egyek vagyunk

Vérzivataros történelem és harcok,

folytonos küzdelem a kezdetek óta,

Idegen hatalmak, s kemény sarcok,

megörökítette ezt oly sok rege, nóta.

 

Emlékezetes dicsőség, hősies napok,

sebes nyilainktól rettegett a nyugat,

jöhettek reánk seregek, vagy fagyok,

vezéreinknek a hitük mutatta az utat.

 

Nem tűrhettük el a gaz becstelenséget,

országunknak három tenger lett a határ,

sikeresen távol tartottuk az ellenséget,

kudarcot vallott nálunk a török, a tatár.

 

Népünk egyre fogyott, kihaltak a tájak,

a megmaradtak mégsem adták fel soha,

pusztultak a falvak, kastélyok és várak,

a romokat hamarosan belepte a moha.

 

Viharos idők, s szabadságharcok sora,

elfojtott igazság, vérbe fojtott bánat,

a remény haldoklott, leáldozott a kora,

hoztak fel ellenünk mindenféle vádat.

 

Egy újabb háborúba rángattak minket,

azután hazánkat szétdarabolták végül,

több mint kétharmadát elcsatolták innet,

magyar lélek ezzel soha meg nem békül.

 

Éljünk bárhol, szívünk együtt dobban,

igaz magyar sohasem feledheti a honát,

egyek vagyunk, tűzünk el nem lobban,

egyszer letöröljük majd Trianon porát.

magyar

A változás parazsa

Csillogó szemek, vidám arc,

az élet egy szakadatlan harc.

Bűbájos mosoly, s érző szív,

a lélek mindennap csatát vív.



Puha kacsók, kedves szavak,

megemlítésre érdemes javak.

Túlterhelt napok, kínzó éjek,

szeretet, vágyak, igen mélyek.



A kiszolgáltatottság komoly,

az akarat béklyójában fogoly.

Szállni szeretne az új remény,

ám börtöne fala rideg, kemény.



Sóhajok szárnyalnak a szélben,

megmerülnének már a kéjben.

A változás izzó parazsa hevül,

szikrája gyönyört ébreszt belül.

woman, portrait, face

Újra kisüt a Nap

Tombol a vihar, s tajtékzik a tenger,

a habok között hányódik egy ember.

A víz sodra dobálja tetszése szerint,

fuldoklik, kiált, majd lemerül megint.



Levegő után kapkodva harcol az árral,

fantáziája a vég küszöbén is szárnyal.

Felidézi a nemrég átélt boldog perceket,

az álmaiban már beteljesedett terveket.



Ereje fogytán, de nem adja meg magát,

bár kezdi érezni a közelgő halál szagát.

Görcsbe rándul a gyomra, feszül a teste,

milyen szép volna a kedvesével az este.



Nyeli a sós vizet, kiköpi, s küzd vadul,

akarata erős, azért sem marad majd alul.

Tett egy ígéretet és azt meg kell tartania,

az igazi érzéseit úszva is be kell vallania.



Látása homályosul, szíve erősen dobog,

ereiben a vér a szenvedély erejével robog.

Hirtelen lenyugszik a tenger, kisüt a Nap,

reméli a sorstól egy újabb lehetőséget kap.

drown, people in the water, immersed in

A sötét jövő

Az emberi történelem forgatagában,

folyamatosak voltak a háborúk,

a lét minden mozzanatában.

 

Tömegeket irtottak ki isten nevében,

gyilkoltak, raboltak és dúltak,

a véres csaták hevében.

 

Leigáztak országokat, népeket, hazát,

elrabolták a javakat, területeket,

elnyomva az igazság szavát.

 

A gyűlölet, a kapzsiság vezérelte őket,

a hatalomvágy emésztő tüzében,

vágattak le kezeket, s főket.

 

Nőket, gyerekeket erőszakoltak rendre,

aki ellenállt az életével fizetett,

keményen intették csendre.

 

Ma sincs másképpen, csak más a háttér,

gyilkosabb fegyverekkel bírnak,

biz a világra a béke ráfér.

 

Azonban erre semmi esély nem látszik,

a világ igazi urai telhetetlenek,

valamennyi istent játszik.

 

Nem atombombákkal mérnek csapást,

hisz nem maradna épen semmi,

hiába küldenék a kaszást.

 

Sunyin pusztítanak, alattomos módon,

biológia háború a megoldásuk,

a tervüktől nincs ki óvjon.

 

Járványok tömegét állították már elő,

félelmet, rettegést gerjesztenek,

számukra a pánik a nyerő.

 

Karámba záratják az embereket bárhol,

cenzúrázzák az igazság szavát,

a világra ez a kör rászól.

 

Túlnépesedett a bolygó, pusztulni kell,

a kiválasztottak maradhatnak,

a többi esélyt nem lel.

 

A vakcinájukat kötelezővé fogják tenni,

hatásos adalékkal és chippel,

nem állja útjukat semmi.

 

A szabadság útja sajnos a végéhez érhet,

a látszata is megsemmisülhet,

kegyelmet nem kérhet.

 

Az utódokra csupán a sötét jövő marad,

sokszor eszükbe jutnak elődeik,

kik miatt sorsuk arra halad.

 

Pislákol még a remény halovány fénye,

az öntudatnak ébredni muszáj,

különben mindennek vége.

corona, covid, virus

Visszacsinálni

Az idő sejtelmesen suhan,

a feledés homálya terjeng,

sok pillanat sötétbe zuhan,

a szív és az elme verseng.

 

Az emlékezés tüze ragyog,

szárnyra kél a vágy sóhaja,

lehet hideg, netán fagyok,

átforrósodik milliók óhaja.

 

Újraélni a fontos perceket,

tisztábban látni az elmúltat,

felidézni a komoly terveket,

ez biz mindent felülmúlhat.

 

Érzéseket ismételten átélni,

visszacsinálni a hibák sorát,

dolgokat tudni, s nem vélni,

a sors ezúttal meg is bocsát.

time, portal, time machine

A Remény halála

Egykor megszületett a Remény,

nem tudva, hogy az élet milyen

rideg, s kemény.



Megtanult járni, két lábra állni.

Igyekezett, figyelt, s nem akart

sokáig várni.



Mosolygott, vidáman játszott,

könnyed pajkossággal tanult,

pedig még alig látszott.



Később kitartóan küzdött tovább,

megismerte az embereket, örült,

s vidáman indult odább.



Felnőve visszatért. Biztatta őket,

a terhekbe belefáradt férfiakat

és kimerült nőket.



Ő volt a segítő, a harcos Remény.

Nem volt dölyfös, gőgös, kapzsi,

sőt igencsak szerény.



Fáradozásai hiába valóak voltak.

Az emberek között töltött évei

a csalódásról szóltak.



Becsapták, sokszor semmibe vették.

Mindezt hitványul, önzően, aljasul

s gonoszan tették.



Összetört a szíve, megsérült a lelke,

fájt, hogy a semmiért küzdött

és bújában a halálát lelte.

petals, black white, dark

Vihar dúl

Vihar dúl a lelkemben, mikor igazságtalanságot látok,
van belőle bőven, hisz gyorsan terjed, mint egy átok.
Nehéz küzdeni ellene, sajnos van utánpótlása bőven,
legyőzni pedig nehéz, harcolhatok akármilyen bőszen.
A többség csak vár a jóra, lustán és félelemmel telve,
bár szeretne jobb életet, küzdeni érte mégsem merne.
Vihar dúl a lelkemben, hibáiból az emberiség nem tanul,
másra hárítaná a felelősséget, miközben sunyin meglapul.
Nehéz a helyzet, a reményekért tenni kell, akár erőn felül,
akkor talán jobb lehet minden, a vihar pedig végleg elül.

thunderbolt, lightning, thunderstorm
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.