Karácsony Archívum - 4 / 5 oldal

A szeretet éjjelén

A szeretet éjjelén békésebb és nyugodtabb minden,

az emberek újra közelebb kerülnek egymáshoz,

harag, veszekedés és vitatkozás nincsen.

A szíveket átjárja a ragaszkodás, a melegség érzése,

másképpen dobbannak és más lesz a ritmusuk,

s kialakul egy különleges összhang a végére.

Odakint szállingóznak a hópihék és fújdogál a szél,

a Hold sejtelmes fénye megcsillan a friss havon,

s a remény érzése egy időre új életre kél.

A lakásokban, házakban megterített asztalok állnak,

és telis-tele vannak mindenféle finomságokkal,

a szobákban karácsonyi dallamok szállnak.

Ajándékok tömege pihen a feldíszített fenyők alatt,

színesebbnél-színesebb csomagolásban várnak,

s az ajándékozásból senki ki nem maradt.

Örömteli gyermeki arcok, simogatások és ölelések,

harsány kacagások, s vicces csipkelődések sora,

a mai estén megerősödnek a kötelékek.

A szeretet éjjelén annyira más a légkör, más az élet,

őszintébbek a szavak és igazabbak az érzések,

s boldogabbá válik valamennyi lélek.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Ragyognak a csillagok

Ragyognak a csillagok az éjszakai égen,

s föntről tekintenek le reánk igen régen.

Gyémántként szórják fényüket a Földre,

ami eljut a síkságra, hegyekbe, völgybe.

Karácsony éjjelén szikrázóan fénylenek,

és már évmilliók óta küldenek fényjelet.

Megmutatják az embereknek, itt vannak,

és senkit igazából cserben nem hagynak.

Ragyognak a csillagok, hullik már a hó,

és befagyott újra a város mellett álló tó.

A házakban, bent, gyertyák fénye villan,

s a szeretet eme békés estén el nem illan.

Karácsonyra várva

Karácsonyra várva csillognak a szemek,

csodás ajándékról álmodik a sok gyerek.

Pirospozsgás arcuk és parányi kis kezük,

csakis azon a szép estén jár biz az eszük.

Arról álmodoznak minden este, s reggel,

a Jézuskától mindőjük ajándékot rendel.

Sokat kérdezgetik is erről apát és anyát,

megkapják-e az óhajtott kisautót, babát.

Karácsonyra várva igyekeznek a szülők,

díszítik a fenyőt és melegednek a sütők.

A szeretet átjárja a család minden tagját,

varázslatossá téve az év legszebb napját.

Ragyog a napfény

Ragyog a napfény a hóval borított hegyek fölött,

varjak csapata szárnyal a magasban károgva,

s füst szállingózik az erdő fái között.

A füst egy tisztáson álló faház kéményéből száll,

melyben egy négyfős család éli mindennapjait,

s ahol a két kisgyermek a Jézuskára vár.

Egy fiú és egy lány, pirospozsgás a kerek arcuk,

ötévesek, ikrek, egészségesek és életvidámak,

s egész nap hallható a csilingelő hangjuk.

Gyakorta másznak fel az ablak előtt álló székre,

és közben sokszor pillantgatnak hátrafelé is,

remélve, a szüleik nem veszik őket észre.

Kémlelik a havas tájat és a hópihéket csodálják,

kis szívük az izgatottságtól hevesen dobog,

biz szeretnék látni a Karácsony csodáját.

Apa és anya nagyon sok szépet mesélt már róla,

esténként, lefekvés előtt, együtt játszanak,

náluk mindennapos a kacagás, s a móka.

Minden percüket átjárja a szívből jövő szeretet,

sokszor szánkóznak és hógolyóznak odakint,

s talpuk alatt ropognak a fagyott levelek.

Ragyog a napfény, a Nap ismét lepihenni készül,

aranyló sugarai érdekes árnyakat képeznek,

s általuk e varázslatos vidék megszépül.

Ébredezik a Hold, eljött a sejtelmes éjszaka ideje,

apró gyémántként csillognak a hegyi kristályok,

s újfent felerősödött a télnek a hidege.

Bent kellemes a meleg, kandallóban ropog a tűz,

finom étkek illata árad a konyha irányából,

s ez a csodás este minden gondot elűz.

A kicsik repesnek, mikor a csengő hangja szólal,

gyorsan átszaladnak a másik szobába és látják,

van ám ajándék, s az asztal tele sok jóval.

Egy apóka ül csikorgó karosszékében, könnybe lábadt a szeme,
elmereng a régi időkön, mikor az élete szép dolgokkal volt tele.
Karácsony van, ám ő sajna mégis magányos kis hegyi házában,
az elhunyt feleségére gondol ébren is, s már nem csak álmában.

Sok kilométerrel odébb egy kisgyermek az ajándékaival játszik,
csillog a két szeme és a pirospozsgás arcán a boldogság látszik.
Szerető szülei mindent megadnak neki, bármit, ami tőlük telik,
féltik, óvják, s ugyanakkor örömében a saját örömüket is lelik.

Fiatal pár lépked összesimulva, s talpuk alatt roppan a friss hó,
szeretik egymást, s mindegy mi történik, nekik most bármi jó.
Szüleiknél voltak vacsorázni, s ajándékkal kedveskedni nekik,
ők ezt nemcsak ünnepekkor, hanem máskor is szívesen teszik.

Öreg nénikék kötögetnek, horgolnak egy nyugdíjas otthonban,
arról beszélgetnek, hogy milyen jó is az, ha valaki otthon van.
Családjuk már szétszéledt és bár igaz, néha látogatóba jönnek,
búcsúzáskor, ölelkezés közben szemükbe szöknek a könnyek.

Ilyenkor is sokan dolgoznak, nem lehetnek a szeretteik mellett.
igazán fájó, s oly szomorú, de számukra a sorstól csak ez tellett.
Az emberek éljenek társas viszonyban, vagy akárcsak egyedül,
nem igazán mérvadó, valamennyien szeretetre vágynak legbelül.

Sokan ebből az ünnepből is csak pénzügyi vetélkedőt csinálnak,
ki-kinek ad többet, szebbet, s nagyobbat, folyton azon vitáznak.
Hiába, zsebük tele pénzzel, a nélkülözést nem tapasztalták soha,
mikor elérték mindazt amit szerettek volna, már indultak is tova.

A valós emberi értékeknek az ilyenek ugyancsak híján vannak,
lelkük üres, gazdagságot mindegy, hogy minek az útján kapnak.
Mások hajléktalanként tengődnek az utcákon, fagyhalálra várva,
biza sokuk, a remény halovány, sápatag fényét meg sosem látja.

Karácsony van. A Hold ezüstös fénye csillog, szikrázik a havon,
amoda a vadkacsák vándorló csapata csúszkál az esti jeges tavon.
A legtöbb embert áthatja ilyenkor az igazi szeretet egymás iránt,
s mind remélik, megtalálják szívük mélyén a jó, a helyes irányt.

Szállingózik a hó

Szállingózik a hó, süvít a szél,

a Hold fénye szikrázik a havon,

a szeretet melege új életre kél,

meghitt ez a pillanat nagyon.

A fenyőfa alatt ajándékok sora,

gyertyafény játszik a díszeken,

fátyolként lebeg ma az idő pora,

mely mély sebet ejtett a szíveken.

Sokan nem lehetnek a családdal,

lelkük már messze a távolban jár,

emlékük újfent megküzd a halállal,

hiányuk nem múlik el, s örökre fáj.

A gyermekek arca örömtől ragyog,

mosolyogva csillognak a szemek,

mindenki szép ajándékot kapott,

játékkal vannak tele az apró kezek.

Finom étkek illata vacsorára csábít,

vidáman falatoznak, fogyik az étel,

jóllakottan egyikük a másik után ásít,

csodás az este, senkiben nincs kétely.

Érző szív

Hull a hó, fájón süvít a szél,

s nagyon kemény az idei tél.

Este van és csikorog a hideg,

minden olyan nagyon rideg.

Egy férfi sétál egymagában

és búsul számtalan bajában.

Néz előre, a szemein fátyol,

lehetne ő most bizony bárhol.

Szerelme elhunyt, neki vége,

sohasem jut már el a révbe.

Összetört szívvel baktat előre,

nem érdekli ki mit gondol felőle.

Órák óta bolyong össze-vissza,

a múltat nem hozhatja már vissza.

Karácsony van, s ő üres belül,

fájdalmát semmi nem múlja felül.

Térdig jár a hideg hóban, fázik,

a kukák között valami mászik.

Mélán, s kíváncsian indul oda,

maga sem tudja pontosan hova.

Sírást hall a szemétkupacok mögül,

egy lányka néz rá a rongyai közül.

Vacog és rémült. Sovány szegény.

Látszik, elhagyta minden remény.

Ötéves lehet. Szemében fájdalom,

s a férfiban feléledt a szánalom.

Halovány, szutykos kis arca komoly,

bágyadt tekintetén semmiféle mosoly.

A férfi sérült szíve dobogni kezdett,

s érezte, hogy ez valami új kezdet.

Megfogta a rettegő kislány kezeit,

s merőn nézte a csillogó szemeit.

Óvatosan magához ölelte a kis árvát,

s megtörölte liluló, piciny kis száját.

Keserűségét félretéve indult vele haza,

hisz a kicsinek, övénél nagyobb a baja.

Hazaérve megfürdette, adott neki enni,

majd elment a számára ruhákat venni.

A Karácsony elűzte a bánatukat tova,

s többé nem hagyták el egymást soha.

Igen nehéz, s gonosz időket élünk

Igen nehéz, s gonosz időket élünk,

immáron maga a létezésünk a tét,

sajnos joggal van is mitől félnünk,

hiszen veszélybe került biza a lét.

Ám most tegyük félre a félelmet,

azért se rettegjünk, s ne adjuk fel,

éljünk át minden valós érzelmet

és akkor a lelkünk nyugalmat lel!

Hasson át minket a jó és a szeretet,

öleljük keblünkre családunk tagjait,

tegyünk másokkal valami kegyeset,

s talán felfedhetjük a sorsnak lapjait!

A Karácsony legyen boldog, békés,

szívünket járja át a melegség ereje,

a jó győzelme ne is lehessen kérdés,

s ne hasson reánk a sötétség deleje!

Igen nehéz, s gonosz időket élünk,

meg kell tanulni küzdeni, de hamar,

az igazság ereje van íme mivélünk,

legyen az életünk bármilyen fanyar!

Hét éve ilyenkor

Hét éve ilyenkor együtt

készültünk a nagy napra,

s azon gondolkoztunk,

hogy melyik ajándékot,

melyik szerettünk kapja.

Vásárolni mentünk ketten,

sorba vettük a boltokat,

akkor még nem sejtettem,

hogy az élet nagyon rossz

irányba viszi a sorsodat.

Ettünk, ittunk, nevettünk,

s jól éreztük magunkat,

sült húsok, hurka, kolbász,

töltött káposzta, saláták,

csak tömtük a hasunkat.

Karácsonyi fények szerte,

béke, nyugalom, szeretet,

az idei ünnep azonban más

az Öcsém nélkül, s ez ellen

sajnos semmit nem tehetek.

Leereszkedett reánk a gyász,

kínoz, s tovább nem halad,

fátyla betakarja a családot,

ez a Karácsony is szomorú,

ám emléked örökre itt marad.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31