Saját alkotásaim
Vágyakozó lelkek várnak valami szépre, s jóra,
valami emberközelire, békére, nyugalomra,
igaz ölelésre és néhány kedves szóra.
Szeretetre, szerelemre, egy igazságosabb életre,
boldogabb napokra, megvalósult álmokra,
és egészséggel teli hosszú évekre.
Vágyakozó lelkek féltik a titkaikat, s remélnek,
ha kell, teljes szívvel segítenek a bajban,
szavaik helyett a tetteik beszélnek.
Más idők járnak, zordak, sokkal nehezebbek,
fárasztóbbak, kegyetlenebbek és sötétek,
melyben állandóan csak fenyegetnek.
Olyan idők, amelyben kihalnak az érzelmek,
eltompulnak az agyak, szívtelenség van,
és ahol keményen kiölik az értelmet.
Újabban a szeretet maradéka hevesen harcol,
menteni próbálja azt, ami még menthető,
miközben a hatalom gyilkol és sarcol.
Más idők járnak, a jövő koromsötétbe borul,
kegyetlen zsarnokság uralkodik a Földön,
s mindenki nyakán már a kötél szorul.
Érzelmi bizonytalanság szövi át az életünk,
és nem telik el nap álmodozás nélkül,
ezt bizony meg kellene értenünk.
Sajgó és szomorú szívek vívják a harcukat,
mindőjük a maga baját tarja fontosnak,
egész nap csörtetve a kardjukat.
Az igazat meg sosem hallva tetéződik a baj,
az érzések indulatos árjában fuldokolva,
óriási erővel dübörög a belső zaj.
A belső zaj, mely megzavarja az érzékeket,
egymás ellen fordíthat, gyűlöletet kelt,
és eltiporhatja az igazi értékeket.
Érzelmi bizonytalanság övezi ezt a világot,
és a Földön lakó valamennyi embert,
nincs olyan, ki még nem hibázott.
A lélek vívódása állandó, folyamatosan zajlik,
oly gyakori a bizonytalansága, a félelme,
s közben a tudatalatti sohasem alszik.
Megjegyez mindent, amit lát, hall, s tapasztal,
sokszor érzi úgy, hogy nem nyerhet soha,
ám ezt nem igen érezteti szavakkal.
Magát okolja amiért gyáva és nem mer lépni,
amiért érzelmei irányítják a legtöbb tettét,
s emiatt nem tud felszabadultan élni.
Amiért nem meri kifejezni a zavaros érzéseit,
s amiért szomorúan éli a mindennapjait,
nem megválaszolva önnön kérdéseit.
A lélek vívódása természetes, az életből árad,
s csakis azoknak okoz gondot, problémát,
akiknek a szívét emészti a bánat.
Érzelmek zűrzavara kíséri az utunkat végig,
s oly sokszor szenvedünk a csalódástól,
óhajaink nem hallatszanak az égig.
Sőt, senki nem hallja meg, mire is vágyunk,
nem is érzi át a szívünk heves dobogását,
s nem álmodja helyettünk az álmunk.
Önmagunkban vívjuk a harcunkat, de hiába,
és hasztalan a reménytelen küzdelmünk,
nem sok örömöt hagyunk e világra.
Érzelmek zűrzavara tartja fogva a lelkünket,
s szabadulni ettől nehéz, de lehetséges,
ha végre levetjük a kínzó terhünket.
Mikor búcsúra készül valaki, elszomorodik,
eszébe jutnak a számára fontos percek,
s hamarosan nagyon elkomolyodik.
Átjárja szívét a bánat, az érzései tombolnak,
maga sem tudja, hogy mi is lesz ezután,
s fájdalma égető percei rombolnak.
Igen gyorsan omlik össze a felépített világa,
még nem készült fel teljesen elköszönni,
és reménykedik, mégsem élt hiába.
A valóság arcul üti, nem minden szép és jó,
bizonyára maga is hibázott, nem vétlen,
és most bármi, pusztába kiáltott szó.
Átértékeli a tetteit, s a történések folyamát,
kezdi tisztán látni miket is hagyott ki,
majd kiissza a saját keserű poharát.
Mikor búcsúra készül valaki, nem önmaga,
úgy érzi, ez nem valóság, csupán álom,
s amit eddig érzett, arra nincs szava.
Az emlékek útján nem olyan könnyű járni,
hisz szívvel és lélekkel van kikövezve,
s bizony ezek nagyon tudnak fájni.
Megelevenedik a múlt, s a történések sora,
újra élhetjük a nekünk kedves napokat,
melyek már nem visznek sehova.
Az út vége egy nagyon békés helyre vezet,
hol megállt az idő, végleges a nyugalom,
s mindenki a sírokra virágot tehet.
Az emlékek útján sok könnycsepp csurran,
melegség járja át a test minden sejtjét,
és igen nehéz eltávozni onnan.
Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,
izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,
mindig vannak új és még újabb kérdések.
Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,
belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,
s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.
Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,
ez mind csupán játék, a titokzatosság része,
mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.
A szívünkben, s a lelkünkben fontos titkok lapulnak,
megannyi érzelem, vágyak és álmok sokasága,
a gondok, problémák mégis tovább fajulnak.
Sőt, odáig jutnak, hogy nélkülük nem lehet már élni,
s hiába a struccpolitika, a valóság valóság marad,
éppen ezért nem szabad ezt tétlenül nézni.
Azok, akiknek ártó a szándéka, nem fognak segíteni,
ellenkezőleg, igyekeznek tönkretenni, s bántani,
csakis a szeretetből szabad erőt meríteni.
A szívünkben, s a lelkünkben sokszor jókora a vihar,
oly sok a seb, rengeteg a fájdalom és a csalódás,
de küzdeni kell ellene, amíg mindez kihal.
Érzések és remény, izzó, eltitkolt vágyak, sóhajok,
bizonytalanság, félelem attól, ami történhet,
s éjszakába kiáltott szívdobogtató óhajok.
Remegő kezek, belülről mélyen megsebzett lelkek,
akik vigyáznak arra, hogy mások ezt ne lássák,
amíg biztos támaszra, s vigaszra nem lelnek.
Érzések és remény, nélkülük annyira nehéz az élet,
s talán fel is adnák sokan a mindennapi harcot,
ám mégis adnak egy újabb esélyt a fénynek.
