elmélkedés Archívum - 2 / 2 oldal

Mi értelme lenne mássá válni

Mi értelme lenne mássá válni, mint akik vagyunk,

és ha netán valaki nem fogad el így minket,

annak jelentene bármit is a szavunk?

Miért szeretnénk mindig a mások kedvében járni,

és mi a jó abban, ha engedelmesen játszunk,

talán azt hisszük, az nem fog fájni?

Hogyan befolyásolhatja lelkünket ez a sötét világ,

s hogyan hagyhatjuk, azt a rengeteg rosszat,

miért nem tűnnek fel, a csúf hibák?

Miképpen süllyedhettünk ilyen mélyre és miként,

észszerű dolog feladni önmagunkat végleg,

feladni a normalitást, mint igényt?

Mi értelme lenne mássá válni, mint akik lehetünk,

nem azért születtünk, hogy egyediek legyünk,

s csupán ennyi lenne a szerepünk?

Mennyi kérdés marad válasz nélkül

Mennyi kérdés marad válasz nélkül, amíg élünk,

és mennyire kiszolgáltatottak vagyunk,

mennyire rettegünk, s félünk.

Honnan is származunk, hogy keletkezett az élet,

hogyan válhattunk ilyen kihasználhatóvá,

ezen sokat gondolkodik a lélek.

Az értelem miként tompult el az utóbbi években,

hogyan lehetünk ennyire manipulálhatók,

s mennyi gond van az életben.

A szeretet miért nem bír el a sötét gonoszsággal,

és miért az kellene folyton, ami a másé,

hogyan számolnak le az igazsággal.

Az érzelmek és az érzések miért ennyire kuszák,

s miért vágyunk sokszor az elérhetetlenre,

a gondolataink gyakorta furák.

Mennyi kérdés marad válasz nélkül, biz mennyi,

és milyen nehéz megtalálni a válaszokat,

legalább lenne remény, egy cseppnyi.

Kinek ne lettek volna még

Kinek ne lettek volna még fájó és szomorú percei,

égető szenvedése, szívét marcangoló bánata,

s terhei, mikkel nem tudott mit kezdeni?

Kit ne ért volna már csalódás az élete rögös útján,

s nem kínzott soha sérelem, igazságtalanság,

ki ne szeretett volna változtatni a sorsán?

Kinek ne lettek volna még boldogabb órái, napjai,

szeretetteli időszakai és pihentető éjszakái,

s oly titkai, amit magában kívánt tartani?

Minek a fazék

Minek a fazék, ha nincs mit főzni benne,

ha nehezen futja még a levegőre is,

és ha nem jut semmi a zsebbe?

Miért is dolgozik az ember egy életen át,

ha élete munkája nem őt gazdagítja,

s abból, mit keres, keveset lát?

Miféle világ az, ahol a jó folyvást veszít,

s amelyben a jutalom maga a kínzás,

miközben a rossz büszkén feszít?

Hová lett a józan ész és hova az igazság,

hol bujkál a remény, s hol a becsület,

amióta a pokolban dúl a vigasság?

Hová lett az egészség és hova a szeretet,

csak úgy elköszöntek parancsszóra,

s elhagytak felnőttet, gyereket?

Miképpen süllyedt az értelem a mélybe,

s valaha ki tud mászni a béka alól,

hogy újra felnézhessen az égre?

Minek a fazék, ha csakis a tűzhely dísze,

s nem több, mint egy látványos tárgy,

vajon még így is hathat a szívre?

Mi mindent

Mi mindent veszítünk el az életünk folyamán,

egészséget, anyagi biztonságot, szerelmet,

és csak sóhajtozunk, mindez oda már.

Elveszítünk szeretteket, barátokat, s komákat,

odalesznek a kedvenc állataink, virágaink,

amíg mi ülünk és várjuk a csodákat.

Elkopnak az ízületeink, s elváltozik a testünk,

az elménk is veszít majd egykori fényéből,

és múlttá válik az összes dicső tettünk.

Mi mindent nem tudunk már megtenni többé,

mennyi álmunk, s vágyunk száll a semmibe,

minekutána a létünk is átváltozik köddé.

Néha nem ártana

Néha nem ártana elgondolkodni, kik is vagyunk,

miért is élünk ezen a Földön, milyen okból,

s magunk után milyen emléket hagyunk.

Nem ártana kiüríteni elméinkből a sok szemetet,

mindazt a sok mocskot, amit reánk öntöttek,

és átérezni, mit is jelent az igazi szeretet.

Nagyon jó lenne egy igazságosabb, s jobb világ,

ahol természetes lenne emberségesnek lenni,

és ahol nem léteznének vihart kavaró viták.

Néha nem ártana önnön lelkünkben elmélyedni,

s elfogultság nélkül beismerni a hibáinkat is,

mielőtt sikerülne életünk útján elvérezni.

Melyik ér többet

Melyik ér többet, a szabadság, vagy a rabság,

az igazi becsület, az aljas becstelenség,

a butaság, vagy a szellemi nagyság?

A tiszta, s érző szív, vagy a sötét lelketlenség,

az őszinte szeretet, a kegyetlen gyűlölet,

a pedáns rend, vagy a rendetlenség?

Egy igaz ölelés, netalán egy hatalmas pofon,

a segítőszándék, vagy a gonosz ármány,

egy vadidegen, egy közeli rokon?

Az egyéniség, jellem, vagy a jellemtelenség,

a tudás, az értelem, a mélységes üresség,

az önfeláldozás, az embertelenség?

Melyik ér többet, az élelem, vagy az éhezés,

egy kiló arany, netalán egy liter iható víz,

kiállni a jóért, vagy a szolgai térdelés?

Melyiket válasszuk

Melyiket válasszuk, a halált, vagy az életet,

a szenvedést, a kínokat, s a gyötrelmeket,

esetleg a vidám, boldog és szép éveket?

A gyűlöletet, az irigységet, s a kapzsiságot,

az örökös sötétséget, az ármányok sorát,

vagy az értelmet és egy szebb világot?

A közönyösséget, az árulást, s a durvaságot,

egy csodás, élőlényekkel teli zöld bolygót,

vagy inkább egy élettelen pusztaságot?

Az utálatot, a lenézést, a lelkek rombolását,

netán a szeretetet, a nyugalmat, s a békét,

amelyek legyőzik a gonosz tombolását?

Melyiket válasszuk, önmagunk valódi énjét,

amelyik gondoskodó, féltő és segítőkész,

vagy énünk idomított, rabszolga lényét?

Hová tűnt?

Hová tűnt a régi, szép, s megszokott világ,

ahol volt létbiztonság, voltak jó dolgok,

és még voltak értelmes viták?

Hova lett a szeretet, s hova tűnt a becsület,

hol marad a tisztelet, az igazmondás,

és hol marad az őszinte hevület?

Hol van az igaz barátság, s az ölelő család,

a közös öröm, a félelem nélküli napok,

a hatalom, mely hallja a nép szavát?

Hova lett egymás segítése és az emberség,

a meghitt percek, s a pihentető álmok,

az egykoron sokat érő kedvesség?

Hová tűnt a lelkiismeret és mi lett velünk,

hogy tehettek minket rettegő senkivé,

s mindezek után hol a helyünk?

Lebukóban a Nap

Lebukóban a Nap, mára lenyugodni készül,

egész nap elmélkedett, de így döntött végül.

Alá fog merülni a vérvörös felhők tengerén,

és meglátja, felkel-e még másnap kezdetén.

Ezen még gondolkodik, nem biztos benne,

úgy érzi ereje megkopott és elfáradt a teste.

Oly sok rosszat megélt, borzalmakat látott,

s közben az örök élet gondolatával játszott.

Lebukóban a Nap, csalódott eme világban,

bár jól tudja, önmaga sem teljesen hibátlan.

Azonban amit az emberi faj újabban művel,

számára felér a legszörnyűségesebb bűnnel.

h	K	s	c	p	s	v
				1	2	3
4	5	6	7	8	9	10
11	12	13	14	15	16	17
18	19	20	21	22	23	24
25	26	27	28	29	30	31