Saját alkotásaim
Csillagfényes estéken, mikor a Hold magasan jár,
csilingelő madárdal hangjait viszi a szellő,
s az élővilág pihentető nyugalomra vár.
Lassan elcsitulnak a neszek, a zörejek és a zajok,
a legtöbb ember hazatér, eleget szorgoskodtak,
s álomra hajtják a fejüket kicsik, nagyok.
Csillagfényes estéken útjukra indulnak az álmok,
s miközben csodás helyekre viszik az alvókat,
az éjben szentjánosbogarak ropják a táncot.
A sötétség lelketlen szörnyei nem pihennek soha,
folyamatosan vadásznak, hisz telhetetlenek,
s az éjben nem látszik pusztításuk nyoma.
Pedig mindenfelé vértócsa jelzi, hogy ott voltak,
és sikeresen öltek, mert az étvágyuk óriási,
a tetteikről az ősidőkben is regék szóltak.
A sötétség lelketlen szörnyei rettegnek a fénytől,
föld alatti üregekben és odúkban lapítanak,
így védve magukat a Naptól, s a széltől.
Egy pihentető éjszaka annyira jót tud tenni,
s nem vetekedhet vele biz a világon semmi.
A szép álmok a fáradt elmét megnyugtatják,
s azt, ki álmodik, az ismeretlenbe eljuttatják.
Egy pihentető éjszaka mindenkinek az álma,
éjjelente újra pislákol a reménynek a lángja.
Amíg alszunk, a lelki szemeinken át látunk,
és mindennap a következő éjszakára várunk.
Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,
a természet nagy része pihentetően alszik.
Csendesen növekednek az ágon a rügyek,
s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.
A telihold lekacsint a magasból a vidékre,
és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.
A fák között szentjánosbogarak suhannak,
a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.
Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,
s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.
Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,
miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.
