Saját alkotásaim
Álmok élednek újra, mikor ünnep közeledik,
legalább egy kis időre visszatér a remény,
s mindenki kevesebbet kötekedik.
Felerősödik a szeretet, a rossz hátrább vonul,
hópikék szállingóznak a fagyos estéken,
s minden hely fényözönbe borul.
Álmok élednek újra és szerelmek szövődnek,
szívek dobbannak, s cirógatnak a vágyak,
így adva újabb esélyt a jövőnek.
Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,
mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,
s a jó idő magára már nem igen sokat várat.
A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,
nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,
s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.
Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,
s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,
megérti a váltakozó természetnek a hívását.
Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,
s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,
nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.
Fehérbe borult a táj, szikrázik a Nap,
s a természet a télből kis ízelítőt kap.
Varázslatos a látvány, ám kissé hideg,
behavazottak a fák, befagytak a vizek.
Az állatok odúikba húzódtak, fáznak,
élelemért ritkán és lopakodva járnak.
Békésen éldegélnek egymás mellett,
érzékeik és életösztönük igen fejlett.
A településeken vidám nevetés hallik,
a szánkózás, csúszkálás javában zajlik.
Építi a hóembereket a kicsi és a nagy,
mindaddig, amíg nem erősödik a fagy.
Fehérbe borult a táj, s közeleg az este,
ismét fent van a Hold szép kövér teste.
A gyerekek elfáradtak, indulnak haza,
finom ételekkel várja őket apa és anya.
Hullik a hó és érzelmek szárnyalnak a szélben,
gyermekek kacaja hallik, szánkók siklanak,
ez egy kivételes pillanat az idei télben.
Felszabadult öröm, s láncok nélküli vidámság,
hógolyózás és hóangyal a friss hó buckáiban,
ez egy gyermeknek maga a királyság.
Hullik a hó és selymesen csillog az éjszakában,
a Hold ezüstje gyémántként ragyog a havon,
ez biz a normális a télnek évszakában.
Ismételten támad a tél,
s újra fúj az északi szél.
Rideg, hideg.
Arcunkba fújja a havat,
senki nem látja merre halad.
Vakon vagyok.
Ruhámon csillog a hó,
szép, de korántsem jó.
Ázom, fázom.
Vírusok zsákmányra lesnek,
sokakat beteggé tesznek.
Járvány, ármány.
Láz és fájdalom mindenütt,
a betolakodóknak ez a mindenük.
Gyötrelem, förtelem.
Hidegtől folyik a könnyem,
de nem adom meg magam könnyen.
Kemény, remény.
Győzök, bármibe is kerül,
az Én akaratom kerül felül.
Merek, nyerek.
A hideg nem bírja sokáig,
hiába süllyedünk bokáig.
Feladja, megadja.
Nemsokára jön a tavasz,
mely akkor is jó, hogyha ravasz.
Rügyek, füvek.
A jövő mindig előre mozog,
amíg csak a Földünk forog.
Merni, lenni.
