A Szép és a Jó az idők kezdete óta rótták az utat,
igyekeztek mindenfelé segíteni az embereket,
s megmutatni a fájdalomból vezető kiutat.
Olyan sokszor szereztek vidámabb napokat nekik,
s bírták felhőtlen kacajra a kicsiket, nagyokat,
és azok érezték, tudták, hogy értük teszik.
Szebb, s jobb életet biztosított a jelenlétük szerte,
örömmel teltek a szívek, amerre csak jártak,
és ebben mindkettőjük igazi örömét lelte.
Teltek-múltak a hónapok, az évek, s az idő haladt,
kettejük párosa eljutott a legapróbb tanyára is,
és egy-két jó szavuk mindenkinek maradt.
Egy sötét éjszakán azonban szörnyű vihar támadt,
dühöngött a szél, zengett, s villámok cikáztak,
mindenfelől a szenny és a mocsok áradt.
A Szép és a Jó fuldoklott a mocsokban, s kimerült,
megpróbáltak a felszínen maradni oly sokáig,
sajnos azonban ez már soha nem sikerült.
