Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,
ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.
Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,
és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.
Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,
s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.
Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,
és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.
Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,
az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.
Annyi mindent tennénk most másképpen,
és újabban maradnánk inkább a háttérben.
Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,
és felidéződik az összes elkövetett hibánk.
Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,
ők már a végtelen honában, a sírban rabok.
Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,
maradandó nyomot hagynak a testünkben.
Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,
hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.
