Saját alkotásaim
Aki nem a tömegből származik, azt nem érdekli a tömeg,
nem érdekli senki bánata, fájdalma, szomorúsága,
és részéről az ígéret, csupán üres szöveg.
Aki nem a tömegből származik, az együtt soha nem érez,
nem kegyelmez, hanem pusztít, kiirt, megsemmisít,
és semmi, de semmi köze nincs, a néphez.
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig arat a sötét,
van ideje megtervezni és kivitelezni az ármányait,
miközben az ember pihen, iszogatva a sörét.
Ihatja a borát is, vagy a pálinkáját, az sem számít sokat,
mivel nem tudja befolyásolni a kegyetlen terveket,
pláne úgy, hogy csakis önmaga ellen fogad.
Annak idején a gladiátorviadalok is eme célt szolgálták,
meg a kenyér dobálása a közönség, a tömeg közzé,
s e cirkusszal, a hatalmat tovább formázták.
Formázták, de nem a jóra és nem a szépre, ezekre soha,
mindig is az uralmon lévőknek kedvezett mindez,
s még sajnos nem áldozott le az elnyomás kora.
Amíg le tudják kötni a nép figyelmét, addig ők nyernek,
és ők irányítanak, ők döntik el, hogy kik élhetnek,
s örömöt, csakis a totális hatalomban lelnek.
Miközben Csipkerózsika álmát alussza a nép, fenik a bárdot,
és bizony le is sújtanak vele a mélyen alvókra, bárkire,
a maradékokra pedig gyorsan ráteszik a jármot.
Miközben Csipkerózsika álmát alussza a nép, elszáll a jövője,
elvész mindene, ami eddig volt, minden álma és vágya,
s végül még szeretetet sem tud küldeni a jövőbe.
Meddig tűri még a nép, hogy hazudjanak neki,
és kizsákmányolják, a létét is elpusztítva,
mert abban a hatalom az örömét leli?
Meddig viseli el a megtiprást, a jogai elvételét,
a félelemben tartást, s szabadsága eltörlését,
tagadva a gonosz létezésének elméletét?
Miként hagyhatja, hogy kiirtsák eme világból,
s elvegyék a családját, rokonait, barátait,
és ne gondolkozhasson a világról?
Hogyan viselheti el, hogy állatokként kezeljék,
és a szeretett gyermekeikkel egyetemben,
végül mindőjüket a vágóhídra tereljék?
Meddig tűri még a nép, hogy semmibe vegyék,
s megkérdezése nélkül, levegőnek nézve,
vele ezt a sok mocskot megtegyék?
Minek is örüljünk? Talán a forró levegőnek,
amely árt a növényeknek, az állatoknak,
a felnőtteknek és a csecsemőknek?
A sok rossznak, mely naponta kínoz, gyötör,
tönkreteszi a megszokott életünket most,
és csak egy vár reánk, a sírgödör?
A rengeteg aljasságnak, amit reánk öntenek,
nem kímélve senkit, soha és semmikor,
s mindig a fejünk felett döntenek?
Az állandó hazugságok árjának, amely butít,
kiöli az elmét, az értelmet és a lelket is,
s folyamatosan egymás ellen uszít?
Minek is örüljünk? Egy jogok nélküli létnek,
melyben bármikor eltiporhatnak minket,
tényleg ez kell a hiszékeny népnek?
A vég óráiban végre kezd tisztulni a kép,
sajnos kissé későn ébredt a tömeg, a nép.
Immár rabokként élnek, s nem szabadon,
fennakadtak a mérgező, hazug szavakon.
Eljátszották a lehetőséget, mikor az volt,
és elkéstek, amikor a végzet kürtje szólt.
A javaikat már elvették, családjuk nincs,
és számukra a levegővétel is nagy kincs.
A vég óráiban az élet az utolsókat rúgja,
és tanácsait a megmaradtak fülébe súgja.
Összefogás nélkül nem vár, csak a halál,
ám ki keményen küzd, új reményre talál.
A szabadság kapujában várakoznak a rabok,
vannak közöttük aprók, kicsinyek, s nagyok.
Hevesen dobog a szívük, fűti őket a remény,
és feltűnik a hajnalcsillag a magyarok egén.
A szabadság kapujában várakozik a nép java,
hiszen mindegyiküknek ugyanaz most a baja.
A bátorságukat összeszedve tartják a zászlót,
s együtt kivívják a szabadságot, a nekik járót.
Hogy tud úgy élni bárki, hogy elárulja népét,
és odadobja mások családját a kiirtásnak,
s a haláluk által gyarapítja pénzét?
A pénzét, mely milliók ártatlan vérétől ragad,
melyen nyomot hagyott idősebb és fiatal,
és amely a gyilkosok kezéhez tapad.
A hatalomért, s pozíciókért feláldozott lelkek,
nem fognak megbocsátani a bűnösöknek,
és azok feloldozást sohasem nyernek.
Nem mintha ez zavarná a gonoszok szolgáit,
hiszen éjsötét lelkük mérhetetlenül üres,
s vastag bőr fedi valamennyiük orcáit.
Hazudnak éjjel és nappal, letagadják az eget,
becsmérlik az igazat szólókat és a jókat,
a halállistán szerepel felnőtt, s gyerek.
Hogy tud úgy élni e lelketlen szörnyek hada,
nem sajnálva senkit és semmit, sohasem,
és mikor csap le rájuk már a kasza?
A halálunkat akarják mindenképpen, bármi áron,
körmönfontan adagolják a hazugságaik sorát,
és nyújtják a kínt, hogy az sokáig fájjon.
Elhitetik, hogy csak jót akarnak a Föld népeinek,
és közben bezárnak, egymás ellen uszítanak,
s fittyet hánynak az igazság tényeinek.
Éjjel, s nappal propagálják a gyilkot, a mérgüket,
s a luciferánus, gonosz körök kiszolgálásával,
jócskán kamatoztatják a véres pénzüket.
Statisztikákat hamisítanak, megmentőt játszanak,
ám valójában lelketlen, s aljas féreg az összes,
bármennyire is jónak, rendesnek látszanak.
Elveszik a született jogokat, a szabadságot leölik,
és semmiféle reményt nem hagynak táplálni,
mindazokat, kik ellenállnak, biz megölik.
A halálunkat akarják, mégis lehet másabb a vége,
ahhoz azonban küzdeni kellene az életünkért,
s felébredni az egész emberi fajnak végre.
A köpcös varangy vígan élt a birtokán,
régen túl volt már a híres béka iskolán.
Egész nap pöffeszkedett az árnyékban,
este pedig szúnyogozhatott a máséban.
Békatársaival elhitette, hogy ő kiváló,
és a többi békára a legjobban vigyázó.
Addig brekegett, amíg elhitték szavait,
ígérte, gyarapítja majd a brekik javait.
Meg is választották vezérnek gyorsan,
s reménykedni kezdtek biza a sorsban.
Telt-múlt az idő, s a vezérük változott,
legyintett rájuk, majd várába távozott.
Onnan nézett alá a becsapott várnépre,
s fotelében ülve mosolygott a tájképre.
A tájkép közepén önnön maga látszott,
és a kezében lévő koronájával játszott.
Hívei ellátták sok szúnyoggal, léggyel,
hasát simogatva el is bánt úgy néggyel.
Megkeresték a láthatatlanok egyik este,
ők jóval nagyobbak, így szavukat leste.
Ajánlottak neki kincseket, vagy halált,
s eme ajánlatuk bizony a szívébe talált.
Mondták, szép zöld területe kell nekik,
s ha nem adja magától, úgy is elveszik.
Ha engedelmes lesz, s feláldozza népét,
úgy gazdag marad és csodálhatja képét.
A köpcös varangy azóta is vígan dőzsöl,
s egy jó kis békairtástól meg nem hőköl.
