Saját alkotásaim
Mindenki másra fogékony, ki a rosszra, ki a jóra,
van, aki a szeretetre, míg mások a gonoszra,
s van, ki a napsütésre, míg mások a hóra.
Mindenki másra fogékony, ki milyen és mit érez,
van, akinek a lelke a fontos, másnak a szíve,
s van, aki előbb üt, míg más előbb kérdez.
Mindenki másra fogékony, ki a létre, s ki a végre,
ki a hazugságok tömegére és ki az igazságra,
ki a rögtönzésre, ki pedig a józan észre.
Csak addig kellünk, amíg hasznot remélnek tőlünk,
amíg az uralkodó elit, életre érdemesnek tart,
s amíg sok pénzt, javakat sajtol ki belőlünk.
Addig, amíg nem vagyunk betegek, van még erőnk,
míg el lehet hitetni velünk, fontosak vagyunk,
s azt is, hogy még mindig lehetünk nyerők.
Addig, míg engedelmesek vagyunk és fejet hajtunk,
nem beszélünk vissza és nem gondolkodunk,
s míg a hatalmat gyakorolhatják rajtunk.
Csak addig kellünk, míg képesek vagyunk dolgozni,
el tudjuk látni a reánk kiszabott feladatok sorát,
s még arrébb tudjuk magunkat vonszolni.
Mi a fontosabb, a saját testünk, s a lelkünk,
vagy bármilyen üdülés, koncert, foci,
ahol sikerül kis örömre lelnünk?
Az, hogy genetikánk érintetlenül maradjon,
s azok maradjunk, akinek születtünk,
vagy az, hogy a terv haladjon?
Hagyjuk a sejtjeink, szöveteink rombolását,
s tétlenül nézzük végig a kísérleteket,
a nem létező erők tombolását?
Állatként örökre bezárva akarunk élni eztán,
állandóan kiszolgáltatva a félelemnek,
s elbukni az életet jelentő deszkán?
Mi számít jobban, a szeretteink, a családunk,
a gyerekek, kicsik, nagyok, s a barátok,
vagy, hogy a hullasorba beálljunk?
Mi a fontosabb, a szabad élet, a normális lét,
vagy az engedelmesség gyáván, ostobán,
miközben az élet, vagy a halál a tét?
