Sétál a szeretet a réten és a virágokat nézi,
egyik szebb, mint a másik, gyönyörűek,
valamennyiüket imádja, óvja, félti.
A rétet zöldellő bokrok és fák veszik körül,
középen egy kristálytiszta patak csobog,
a szeretet körbetekint, s a szíve örül.
A kezével megérinti a sebes sodrású vizet,
majd gyorsan el is kapja, hiszen hideg,
olyan régen nem érzett át már ilyet.
Ilyen felszabadultságot, s igazi nyugalmat,
örömöt, boldogságot és felhőtlenséget,
ez a jövőre nézve reményt sugallhat.
Sétál a szeretet a réten, s felpillant az égre,
ekkor döbben rá, az álomvilágban jár,
csak ezt eddig még nem vette észre.
