érzések Archívum - 32 / 33 oldal

Nincs osztozás!

Születünk, növünk, s élünk,

olyan sok mindentől félünk.

Kapunk, áhítunk és várunk,

gyakran másoknak is ártunk.

Nehéz az élet, oly sok a teher,

a csalódás árnya sokszor lever.

Reméljük, hogy jó vesz körül,

a végén azonban a gonosz örül.

Ismerkedünk, szépre vágyunk,

mégis kudarcba fullad álmunk.

A kétkedés az úr, emészt a tűz,

körülleng az ármánykodó bűz.

Mindenkinek a másé kellene,

ugyancsak nehéz tenni ellene.

Nagy a kísértés, a kihívás vár,

egy kis öröm mindőnknek jár.

A közösködés nem vezet jóra,

ne hallgassunk az ostoba szóra!

Érzések lángja parázslón hevül,

a bizonytalanság tüze hevít belül.

Az osztozkodásnak helye nincs!

A tiszta érzelem igen nagy kincs.

Eljátszani megéri? Nem, soha!

El a kezekkel a másokétól tova!

Minden múlandó

Mulandó a tavasz, a nyár,

az őszi nap, s a hideg tél,

a pillanat meg sosem vár,

újabb és újabb utakra kél.

Mulandó az öröm, a bánat,

az egészség és a fájdalom,

a szívekben zűrzavar támad,

lesöpör mindent az ártalom.

Mulandó a nevetés, a harag,

a mosolyt könny mossa el,

a gonoszság is fűbe harap,

békét a lélek nem igen lel.

Mulandó a szerelem, a báj,

a barátság, elillan a szépség,

változik a megszokott táj,

egyszer eltűnik a fájó kétség.

Mulandó jövő, az igaz éget,

a végtelen magára nem talál,

elhozza majd a sors a véget,

s az életet felváltja a halál.

Egyek vagyunk

Vérzivataros történelem és harcok,

folytonos küzdelem a kezdetek óta,

Idegen hatalmak, s kemény sarcok,

megörökítette ezt oly sok rege, nóta.

Emlékezetes dicsőség, hősies napok,

sebes nyilainktól rettegett a nyugat,

jöhettek reánk seregek, vagy fagyok,

vezéreinknek a hitük mutatta az utat.

Nem tűrhettük el a gaz becstelenséget,

országunknak három tenger lett a határ,

sikeresen távol tartottuk az ellenséget,

kudarcot vallott nálunk a török, a tatár.

Népünk egyre fogyott, kihaltak a tájak,

a megmaradtak mégsem adták fel soha,

pusztultak a falvak, kastélyok és várak,

a romokat hamarosan belepte a moha.

Viharos idők, s szabadságharcok sora,

elfojtott igazság, vérbe fojtott bánat,

a remény haldoklott, leáldozott a kora,

hoztak fel ellenünk mindenféle vádat.

Egy újabb háborúba rángattak minket,

azután hazánkat szétdarabolták végül,

több mint kétharmadát elcsatolták innet,

magyar lélek ezzel soha meg nem békül.

Éljünk bárhol, szívünk együtt dobban,

igaz magyar sohasem feledheti a honát,

egyek vagyunk, tűzünk el nem lobban,

egyszer letöröljük majd Trianon porát.

Test és lélek

Egy gyönyörű tavaszi reggel,

mosolyogva ébredezett a Nap,

neki sohasem csörög a vekker,

frissítőnek harmatcseppet kap.

Vele együtt kelt a test, s a lélek,

vidáman szaladtak a dús réten,

tudták várnak rájuk napok, éjek,

így egyikőjük sem maradt tétlen.

Kéz a kézben meneteltek az úton,

mindig szeretve ölelték egymást,

még nem merenghettek a múlton,

volt idejük megtenni egy, s mást.

Legyőzhetetlen párost alkottak,

egymás mellett, egymásért éltek,

kudarcot biz soha nem vallottak,

jó formájukban senkitől se féltek.

Múltak a napok, s teltek az évek,

kettejük párosa feszültséggel telt,

már nem voltak boldogok, szépek,

igaz nyugalmat egyikük sem lelt.

A lélek fiatal maradt, fürge, gyors,

a test megkopott, leépült rendesen,

gazság mit hozott számukra a sors,

télvíz idején búcsút vettek kedvesen.

A változás parazsa

Csillogó szemek, vidám arc,

az élet egy szakadatlan harc.

Bűbájos mosoly, s érző szív,

a lélek mindennap csatát vív.

Puha kacsók, kedves szavak,

megemlítésre érdemes javak.

Túlterhelt napok, kínzó éjek,

szeretet, vágyak, igen mélyek.

A kiszolgáltatottság komoly,

az akarat béklyójában fogoly.

Szállni szeretne az új remény,

ám börtöne fala rideg, kemény.

Sóhajok szárnyalnak a szélben,

megmerülnének már a kéjben.

A változás izzó parazsa hevül,

szikrája gyönyört ébreszt belül.

Az ölelés ereje

Lehetnek szép szavak,

csordultig tele szívek,

ámulásra méltó javak,

s igen sokat érő címek.

Mindez nem ér semmit,

felületes látszat csupán,

gúzsba köt, de mennyit,

sokan bámulnak bután.

Belül van a valós érzés,

igaz gyöngyként ragyog,

olykor felmerül a kérdés,

vajon mégis ki vagyok?

Semmitmondó a válasz,

lehet, hogy talán senki,

nincs igazán erős támasz,

mégis tovább kell menni.

Egy igaz ölelés segíthet,

reménnyel, szeretettel teli,

belőle a szív biz meríthet,

főleg, ha a társát is megleli.

Visszacsinálni

Az idő sejtelmesen suhan,

a feledés homálya terjeng,

sok pillanat sötétbe zuhan,

a szív és az elme verseng.

Az emlékezés tüze ragyog,

szárnyra kél a vágy sóhaja,

lehet hideg, netán fagyok,

átforrósodik milliók óhaja.

Újraélni a fontos perceket,

tisztábban látni az elmúltat,

felidézni a komoly terveket,

ez biz mindent felülmúlhat.

Érzéseket ismételten átélni,

visszacsinálni a hibák sorát,

dolgokat tudni, s nem vélni,

a sors ezúttal meg is bocsát.

Igazi szeretet

Egész életünk sora gondokkal telített,

nincs olyan, aki semmit nem veszített.

Érzelmek vihara, zűrzavaros vágyak,

elfojtott szerelmek, régen kihűlt ágyak.

Az igazi szeretet megismer, s elfogad,

az idők végéig színtisztán megmarad.

Az új remény

Mint tisztán csillogó patak

nyugtatnak az igaz szavak.

Hazugság, sértés, sérelem,

átlát mindenen az értelem.

Rosszindulat, pletykák sora,

belep mindent az idő pora.

Elfelejtődik a bú, s a bánat,

a vigasz magára nem várat.

Ismét felragyog az új remény,

csillogó páncélja igen kemény.

Nem vághatja át már semmi,

magától tudja mit kell tenni.

Áthatja a szeretet, a tiszta szív,

mely lángol, s újból visszahív.

Üstökösként száll fent az égen,

megtalálja az útját a sötét éjben.

Szeretet

Madárcsicsergés a reggeli órán,

harmatcseppek a tündéri rózsán.

Fennen ragyog a Nap, s útra kél,

az alant elterülő látványtól elalél.

Virágok pompáznak mindenütt,

a méhek seregének a mindenük.

Ébred a Szeretet, s útjára indul,

ábránd világa rögvest letisztul.

Tudja ki érdemli meg mit adhat,

s kitől milyen válaszokat kaphat.

Őszinte szívvel beszél magáról,

szerencséjéről, gondjáról, bajáról.

Bizalmat sugároz és engedékeny,

azonban csöppet sem feledékeny.

Ki kihasználja hamar bánni fogja,

mert önnön lelkének lesz a foglya.

Ámde ki megbecsüli nagyot nyer,

ragaszkodást és mély érzéseket lel.

Az idő múlásával többre is viheti,

eggyé válhat azzal, ki Őt megöleli.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30