Közeleg a vihar, sötétedik az ég,
a látás nem tiszta, s szédül a fej,
a test a megtévesztés lázában ég,
a lélek kiutat a sötétből nem lel.
Arcunkba fújja a szellő a pimasz,
konok, hazug, hitvány idő szavát,
reánk fagyott már a rideg grimasz
és nem érezzük semminek a javát.
A szem dolga az lenne, hogy lásson,
a szívé, hogy érezzen, az ész tudjon,
ne várjuk meg, hogy a rossz fájjon,
üssünk oda és a gonosz had fusson!
Lehet bármekkora a sötétség ereje,
észlelnünk kell mielőtt végleg késő,
csalfa, megtévesztő a háttér serege,
küzdjünk, vagy e vihar lesz a végső.
