A lovag

Zöldben pompázik a hegyvidék, zajlik az élet,

csak néhanapján  jár erre egy-egy kóbor „lélek”.

Mint most. A hegyi úton egy lovas poroszkál,

s a fejében folyton az otthon képe motoszkál.

 

Páncélján csillog a Nap, kardja, dárdája fényes,

mit maga mögött hagyott, bizony nagyon rémes.

Csatából jön, hol számtalan ellenséggel végzett,

nincs mit tenni, számára biza ezt szánta a végzet.

 

Évek óta küzd keményen, sokszor vérben gázolva,

ellenségeire nem szán időt, de a barátait gyászolja.

Nyakában hord egy medált, benne a kedvese képe,

számára Ő nem lehet más, mint a világnak a szépe.

 

Úgy gondolja a szerelme „tartotta életben” idáig,

nélküle valószínűleg nem bírta volna ilyen sokáig.

A lova horkantása, majd lábak dobogása hallott,

alig volt annyi ideje, hogy maga elé kapja a pajzsot.

 

Három útonálló támadott rá, kezükben éles szabja,

jól védekezett, az első halálos sebet egyikük kapta.

A másik a páncéljára sújtott, de a csapás lecsúszott,

s a következő pillanatban az ellenség feje lehullott.

 

A harmadik mindezeket látva ijedten el akart futni,

de balsorsára a ló patájánál nem tudott tovább jutni.

A lovag fejét rázva rendezte magát, nyeregbe szállt,

vágtatva indult a szerelméhez, kire már régóta várt.

knight medieval horseman

Meseország veszte

Meseország szívében egy vár állott,

s szebbet kívülálló még nem látott.

Körötte legelő és bőven termő föld,

növényzete dús és mindenfelé zöld.



Dombok, hegyek a látóhatár szélén,

folyók, tavak az országnak a mélyén.

Lakói már régóta békességben éltek,

elkényelmesedtek és kicsit sem féltek.



Apró ivadékaikat kultúrára nevelték,

figyelmüket a jóra és a szépre terelték.

A veszély érzete végleg kihalt belőlük,

külső ellenségek sokat hallottak felőlük.



Irigyelték őket, s a vesztükre törtek,

bárkit, ki az útjukba került megöltek.

Meggyaláztak, pici darabokra vágtak,

el nem futó háziállatokat meghágtak.



Sírokon tapostak, s ordítva követeltek,

az ország összes városában lecövekeltek.

A nép fagyos rémületében házaiba futott,

ám az összefogás szó eszükbe sem jutott.



Összezavarodottan vártak a csodára,

amely soha nem jön el, rájöttek sokára.

A királyuk egy végső csatába hívta őket,

a hazáért tenni akaró férfiakat, s nőket.



Sérelmeik azonban fontosabbak voltak,

álmaik Meseország végzetéről szóltak.

Sajnos túl kevesen ragadtak fegyvert,

a sötét horda minden csapatot megvert.



Felperzselték az egykor csodás földet,

megfertőzték a vizet, s az éltető zöldet.

Az itt élt nép kipusztult az utolsó szálig,

történetük másoknak okulására válik.

moon, castle, full moon

De miért?

Az oktondi pocok készült a télre,

a kihívások elől sohasem állt félre.

Igyekezett begyűjteni mit lehetett,

a veszteségeiről naplót is vezetett.



Leírta benne hogyan élte az életét,

néha megosztotta mással az ételét.

Maga sem tudta hová vezeti a sorsa,

de miért is lett volna a válasz a dolga.



Szorgosan szedte a szemeket naponta,

mégis alig maradt valamennyi havonta.

Küzdenie kellett állandóan. De miért?

Feláldozta az összes percét. Ám kiért?



Az anyjának küldött volna egy kis magot,

de a zsíros pocok réteg bíz nem hagyott.

A Pocokügyi Hivatal rideg volt, kegyetlen.

De miért? Vesztes lett volna, az egyetlen?



Folyton igazolni kellett mit küld és kinek,

nehogy a ragadozók tartsák valaminek.

De miért? Sohasem volt szüksége rájuk.

A kizsigerelésével beteljesült a vágyuk.



Mikor bevitte a terményeit a magtárba,

bizonyítás után kerülhetett csak raktárba.

De miért? Neki nem járt az, ami másnak?

A répáját soha senki nem tartotta fásnak.



Állandóan az járt a fejében: de miért?

Kérdései elől gyakran a családja is kitért.

De miért? Ez a kíváncsiság vitte a sírba,

a körötte élők megkönnyebbültek sírva.

Feldmaus Microtus arvalis

A sírig

A sírig tart egy élet, s a világ,

elhullatja szirmát a sok virág.

Megannyi történet, fájó sebek,

s a testet, lelket csúfító hegek.

 

Mindezt megőrzi majd az idő,

a jövő nemzedékének hírvivő.

Muszáj küzdeni, ahogy lehet,

többet ennél senki nem tehet.

 

Példa minderre rengeteg akad,

a szív sajna darabokra szakad.

A lelkek útján szálldos a halál,

magának valót bármikor talál.

 

Most egy bácsira vetett szemet,

nem gyakorolhat többé kegyet.

Figyeli már régóta, eljött a vég,

a kisöreg szenved nagyon rég.

 

E percben is mankóval baktat,

ő biz soha, senkit nem zaklat.

Nehézkesen vonszolja magát,

megharcolt számtalan csatát.

 

Elméje már kopott, nem a régi,

s maradék emlékeit félve védi.

Emlékezik és sírdogál közben,

semmi nem ment neki könnyen.

 

Rémlik még neki ifjúsága kora,

mit homályossá tett az idő pora.

Boldog évek, egykori remények,

a vágyai nem voltak szerények.

 

Később rájött, igencsak tévedett,

a valóság bizony nagyon égetett.

Elszálló szerelmek, fájó óhajok,

tüzes percek, szenvesztő sóhajok.

 

Kínzó gondok, igen súlyos terhek,

a csalódások szívébe karót vertek.

Nem jutott ideje, arra kit szeretett,

mivel e világ ellen keveset tehetett.

 

Oly sokszor nélkülözte a családja,

nem maradt mára egy élő barátja.

A munka szolgája lett és ma is az,

a kertjében elburjánzott a dús gaz.

 

Az egészsége nem létező, jön a vég,

az állam mondja, csak dolgozz még!

Alkalmatlan bármire, de nem számít,

ezért naponta munkahelyére besántít.

 

Már az ajtóban áll, bebiceg a hallba,

mit akarhat ez a vénember, ezt hallja.

Válaszra nincs ereje, a szíve megáll,

szeme fátyolosodik, s beáll a halál.

man 301373 960 720

Anyám tyúkja (evokáció)

Ejnye tyúkom! Mit keresel idebent?

A helyed a tyúkól létrán lenne fent!

Milyen jól is megy nálunk a sorsod,

az élet fölvitte a házunknál a dolgod.



Szaladgálsz idebent össze-vissza,

holott a szobánk ugyancsak tiszta.

Kotkodácsolsz fönt a láda tetején,

ezt hagyd abba már most az elején!



Mégsem dobunk ki, inkább etetünk,

öröm, ha veled valami jót tehetünk.

Egy kiskirálynak sincs jobb dolga,

pedig annak igazán jól megy sorsa.



Tyúkom ezért becsüld meg magad,

míg bent lehetsz, tömd tele a hasad.

Azután tojásból hiány biz ne legyen,

mert elfogy az irántad való kegyem!



Jó kutyám, Cézár, hegyezd a füled,

fontos beszédem lenne most veled!

Bizony ősidők óta szolgálod e házat,

s a jutalmad magára nemigen várat.



Nehogy valaha is rossz légy kutyám,

na, ne nézz már rám olyan mulyán!

A tyúkhúsról ne is álmodozzál soha,

mert akkor el kell tűnnöd innen tova!

chicken, hen, bird

A szomorú Nap

Ébredezett a Nap keleten,

álmatagon nagyot ásított,

arca szerepel több leleten,

jobbra nem is számított.

 

Harmattal frissítette magát,

vidáman felfelé szökkent,

szépséggel töltötte a hasát,

kíváncsisága nem csökkent.

 

A szépség alant tárult elé,

dús mezők, illatos virágok,

méhek, sasok szálltak felé,

csodásnak látta eme világot.

 

Mosolyogva folytatta útját,

az állatok menetét követte,

felidézte ifjúságát és múltját,

kenyere javát immár megette.

 

Bárányfelhők legeltek körötte,

patakok, tavak vize csillámlott,

az élővilág pihenni tért mögötte,

nyugat felé dörgött és villámlott.

 

A vidéket igen sötét vihar dúlta,

gaz lepte be a termékeny talajt,

régi rétjét a posvány felülmúlta,

némává téve az életteli kacajt.

 

Ezt látva a Nap szomorúvá vált,

magába fordulva vörösen izzott,

mindaz mit látott igencsak fájt,

bizodalma e világban megingott.

sun, clouds, sky

Sült csirke

Bendő Bálint régóta sült csirkére éhezett,
korgott a gyomra, mire ma hazaérkezett.
Van a hűtőmben csirke?-kérdezte magától,
újabban alig fér el konyhájában a hasától.

Irány a hűtő! Biz gyorsan át kell kutatni!
Elkezdett az élelmiszerek között matatni.
Pakolt jobbra-balra, végezetül megtalálta.
Kevés híján majdnem nyersen megzabálta.

Előkapta a szakácskönyvet, jó recept után,
olvasta a leírtakat, ám csak bámult bután.
Hogy értsem ezt? Mi a fene kellene bele?
Az erőltetett gondolkodástól belilult a feje.

Befűszerezte és a tepsiben tolta a sütőbe,
utána jó kis innivalóért nyúlt be a hűtőbe.
Iszogatott, s egyszer lecsukódott a szeme.
Mire ébredt, a sütő csak szénnel volt tele.

tips for crispy chicken skin HomeMedium