Saját alkotásaim
Magunkba nézni legtöbbször nehéz nagyon,
mivel szembesülnünk kell a tetteinkkel,
s a hibáinkkal is, ugyanazon a napon.
Lelkünk mélyében izzik az igazság parazsa,
s bármikor fellobbanhat ismét és újfent,
és jobban fog égetni, mint valaha.
Szörnyen súlyos teher a hibánkat beismerni,
pedig anélkül meglehet végleg vesztünk,
és ideje lenne mindezt felismerni.
Magunkba nézni olyan rettenetesen kemény,
ám ha végre megtesszük tiszta lélekkel,
talán ismét miénk lehet a remény.
Búcsú a megszokottól és az eddigi tettektől,
a világ fondorlatosan csalafinta a kezdettől.
Számtalan változás kíséri az élet útját végig,
sokan a bűn mocsarában taposnak el a célig.
Vannak, akik az eddigi létüket másra váltják,
s az elképzeléseiket, a hitüket az újban látják.
Meg vannak, kiknek nem tetszik soha semmi,
s nem tudnak az eddigiekből tanulságot tenni.
Búcsú a homálytól és a gonosz sötét erejétől,
s igen sokan kezdenének mindent az elejétől.
Azonban kitartás és küzdőszellem kell hozzá,
csak az értelem, s a tiszta szív tehet biz jobbá.
Gondolatok sokasága lebeg a térben,
tán kimondásra is kerülnek részben.
Legnagyobb részük a sötétben lapul,
őket az iszonyú félelem ejtette rabul.
A kudarctól való, oly rettegő félelem,
mely ellen soha nincs igazán védelem.
Biztosan a bizonytalanság, mi biztos,
a lelkekben parázsló érzelem titkos.
A szavak hazudhatnak, a száj járhat,
a testbeszéd azonban mindent áthat.
Megmutatja a valós érzést, a vágyat,
melyre csak az ölelésre váró vágyhat.
A tettek mégis sokszor csak lapulnak,
hibáikból igencsak nehezen tanulnak.
Gátlás, félénkség ereje uralja a teret,
a szív érzi, ennél sokkal jobb is lehet.
