A Húsvét szelleme

A Húsvét szelleme hamarosan tovasuhan,

egykettőre szertefoszlik a csodás álom,

és visszatér a rémség, huzamosan.

 

Visszavonul a szeretet, lepihen a békesség,

a megértés is búcsút int mindenkinek,

és immár a jóság sem lesz ékesség.

 

A Húsvét szelleme megcirógatja a lelkeket,

és biztatja őket, ne adják fel a reményt,

igyekezzenek leküzdeni a terheket.

image 1775469261978 compressed

Minden perccel

Minden perccel egyre rövidebb lesz az életünk,

egy jó ideig ez nem számít, s nem zavaró,

ám később már a végtől félhetünk.

 

Gyorsabban suhan az idő, az érzékeink szerint,

és semmi nem működik úgy, mint valaha,

egy fiatal persze erre csak legyint.

 

A Nap vigasztal és sok-sok felhő reánk kacsint,

virágok illata igyekszik elvonni a figyelmet,

s mindez, az érzékenyünkre tapint.

 

Minden perccel messzebb szállnak az álmaink,

és kezd elmúlni az egykori csodás varázs is,

végül elköszönnek tőlünk a vágyaink.

time 2980690 1280

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

 

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

 

Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

tűz, fáklya, sötét-2293607.jpg

Idő

Másodpercek, percek, órák,

mind a végtelen útját róják.

Sebesen szállnak a széllel,

küzdenek a nyárral, s téllel.

 

Útjukat nem állhatja semmi,

mindig előre fognak menni.

Adnak örömöt, meg bánatot,

ismerik a galaktikus járatot.

 

A múlt emléke fennen lebeg,

a jelen szemeink előtt pereg.

A jövő sok kérdőjel, s talány,

az ember ehhez képest parány.

 

Idő. Sokszor kevés jut belőle,

bárki bármit gondoljon felőle.

Drágább az aranynál, pénznél,

gyorsabb az elménél, fénynél.

 

Gazdálkodni igen nehéz vele,

a zseb hiába van pénzzel tele.

Mégis elvesztegetik oly sokan,

holott a pillanat nem vár, rohan.

 

Érzéseket repít szárnyain tova,

ha hibázol sem állhat meg soha.

Érdemtelenekre pazarolni hiba,

efelől nem lehet kétség, sem vita.

pocket watch, clock, time

Szépség 2

Mi az a szépség? Mit is jelent?

Érzések nélküli világot teremt.

Csupán a külcsíni látszat számít,

hosszú éveken át mégis elámít.



Eleinte nem fontos mi van belül,

csaló érzékek írnak mindent felül.

Közben telnek a napok és az évek,

melyek nem lesznek mindig szépek.



Végéhez közeledik a ködös varázs,

mely nem volt igaz, csakis csalás.

Kopik minden, s ráncosodik az arc,

az élet sohasem volt más, csak harc.



Az út kanyargós, ámde sajna véges,

az igazság kemény, s mi több rémes.

A szépség mulandó. Emlékké válik,

A sors az emberrel kegyetlenül bánik.

girl, woman, beauty
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.