Saját alkotásaim
A Húsvét szelleme hamarosan tovasuhan,
egykettőre szertefoszlik a csodás álom,
és visszatér a rémség, huzamosan.
Visszavonul a szeretet, lepihen a békesség,
a megértés is búcsút int mindenkinek,
és immár a jóság sem lesz ékesség.
A Húsvét szelleme megcirógatja a lelkeket,
és biztatja őket, ne adják fel a reményt,
igyekezzenek leküzdeni a terheket.
Minden perccel egyre rövidebb lesz az életünk,
egy jó ideig ez nem számít, s nem zavaró,
ám később már a végtől félhetünk.
Gyorsabban suhan az idő, az érzékeink szerint,
és semmi nem működik úgy, mint valaha,
egy fiatal persze erre csak legyint.
A Nap vigasztal és sok-sok felhő reánk kacsint,
virágok illata igyekszik elvonni a figyelmet,
s mindez, az érzékenyünkre tapint.
Minden perccel messzebb szállnak az álmaink,
és kezd elmúlni az egykori csodás varázs is,
végül elköszönnek tőlünk a vágyaink.
Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,
fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.
Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,
e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.
Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,
s megismétli a soha le nem zárt vitákat.
Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,
és folyamatosan újabb kihívást teremt.
Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,
egy valami tartja a magasban, a remény.
A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,
míg ismételten el nem lobban a fáklyája.
Másodpercek, percek, órák,
mind a végtelen útját róják.
Sebesen szállnak a széllel,
küzdenek a nyárral, s téllel.
Útjukat nem állhatja semmi,
mindig előre fognak menni.
Adnak örömöt, meg bánatot,
ismerik a galaktikus járatot.
A múlt emléke fennen lebeg,
a jelen szemeink előtt pereg.
A jövő sok kérdőjel, s talány,
az ember ehhez képest parány.
Idő. Sokszor kevés jut belőle,
bárki bármit gondoljon felőle.
Drágább az aranynál, pénznél,
gyorsabb az elménél, fénynél.
Gazdálkodni igen nehéz vele,
a zseb hiába van pénzzel tele.
Mégis elvesztegetik oly sokan,
holott a pillanat nem vár, rohan.
Érzéseket repít szárnyain tova,
ha hibázol sem állhat meg soha.
Érdemtelenekre pazarolni hiba,
efelől nem lehet kétség, sem vita.
Mi az a szépség? Mit is jelent?
Érzések nélküli világot teremt.
Csupán a külcsíni látszat számít,
hosszú éveken át mégis elámít.
Eleinte nem fontos mi van belül,
csaló érzékek írnak mindent felül.
Közben telnek a napok és az évek,
melyek nem lesznek mindig szépek.
Végéhez közeledik a ködös varázs,
mely nem volt igaz, csakis csalás.
Kopik minden, s ráncosodik az arc,
az élet sohasem volt más, csak harc.
Az út kanyargós, ámde sajna véges,
az igazság kemény, s mi több rémes.
A szépség mulandó. Emlékké válik,
A sors az emberrel kegyetlenül bánik.
