Majd más megteszi

Majd más megteszi, gondolják ezt oly sokan,

és legyen szó bármiről is, csinálják mások,

s az lényegtelen milyen módon, hogyan.

 

A nehézségekkel, bajokkal, nehéz együtt élni,

mindenki szeretne kibújni a felelősség alól,

s a legtöbb rettegő még önmagát sem érti.

 

Sokszor olyan jó lenne ez, vagy esetleg amaz,

ám kockázatosnak bizonyulhat a cselekedet,

és végül szokás szerint marad a panasz.

 

Ki kellene harcolni a szabadságot és a békét,

a nyugalmat, a család biztonságát, a jólétet,

de most nem hagyhatjuk magára a tévét.

 

Majd más megteszi, csupán türelem, az a fő,

ez a hozzáállás szégyenletes és siralmas is,

és nem csoda, hogy a sötétség ideje jő.

elmosódás, közeli, lány-1867402.jpg

Mindig másra várva

Mindig másra várva eltunyul az ember,

s reméli, túlélheti néhány kisebb sebbel.

A lelkében belül érzi, túl sokat hibázik,

s éppen ezért ha lehet, nem igen vitázik.

 

A viták megmutathatnák az igazi énjét,

s felfednék önmagának is valódi lényét.

Örökké kísértene az elvesztegetett múlt,

mely néha a kelleténél hosszabbra nyúlt.

 

Számtalan lelki seb, s rengeteg érzelem,

megbánt tettek, amiket tagad az értelem.

Elszalasztott lehetőségek, forró vágyak,

olyan gyakorta a haladás útjában álltak.

 

Mindig másra várva feladjuk az esélyt,

és nem biztos, hogy túléljük a veszélyt.

Küzdenünk kell, amíg a vérünk folyik,

s végig, míg a levegőnk el nem fogyik.

woman 2003647 340
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.