Ha mindenki csak vár a sült galambra tátott szájjal,
s a szemeit behunyva álmodozik a jóról,
akkor ki is törődne bárki mással.
Vár, miközben telnek a percek, az órák és a napok,
kezd türelmetlen lenni, s korog a gyomra,
érzi, ideje alkotni valami nagyot.
Érzi, ám mégsem tesz semmit, tegyék meg mások,
azonban ez a gondolkodás a vég felé visz,
s kútba eshetnek a szép álmok.
Ha mindenki tétlenül ül, s bambán bámul maga elé,
biz csalódhat, mert a többi ugyanezt teszi,
s mind haladnak az éhhalál felé.
