Lélek nélküli világban érdemes élni,
és állandó csak a borzalmaktól félni?
A félelembe és a rettegésbe fulladni,
mindenkit az őrület határára juttatni?
Elhagyni a régi álmokat és vágyakat,
s hagyni, hogy a létünkkel játszanak?
Megtagadni az önnön valónkat rútul,
amíg a hazugság a nyakunkba zúdul?
Lemondani a családunkról, bárkiről,
elhinni a szemfényvesztést bármiről?
Megadni magunkat a sötét halálnak,
s eltűrni, hogy a csipekbe bezárnak?
Elszenvedni a kísérleti állat szerepét,
és növelni a meggyilkoltak tömegét?
Magára hagyni a gyengéket, árvákat,
s megtölteni a koporsó nevű ládákat?
Tétlenül nézni a gyermekek halálát,
eltitkolva a szívre gyakorolt hatását?
Bezártan kushadni, a végzetre várva,
ostobán hinni, ez tán elmúlik, hátha?
Szembefordulni az érzelmek sorával,
és leszámolni a régi értelem korával?
Feladni mindent, amik csak vagyunk,
s a jövőre akad vajon, amit hagyunk?
Lélek nélküli világban nincs szeretet,
tett ez ellen bárki, bármilyen keveset?
Érzések nélkül csakis nullák lehetünk,
tényleg ez lenne, amit most tehetünk?
