A családtól megfosztva sínylődik sok ember,
vívódik önmagával, s minden bajával,
nyugodalmat pedig nem lel.
Bezártan, otthonokban, a szeretteiktől távol,
mélabúsan, bánatosan, s szomorúan,
eszükbe jut mindez százszor.
Egyedüllétre kárhoztatva, idegenek körében,
átgondolják az eddigi életük tetteit,
s félve remegnek a sötétben.
A kórházakban oly kiszolgáltatva fekszenek,
alig jut idő rájuk, a dolgozók fáradtak,
hiszen ők is csupán emberek.
Elbúcsúzásra gyakorta lehetőség biz nincsen,
nem foglalkoznak ott senki bajával,
s ez folyik az összes szinten.
Az eddig összetartó családokat sanyargatják,
egymás ellen fordítják, s uszítanak,
a sorsukat biza kavargatják.
Megfosztják őket a reménytől, s a lelküktől,
a munkahelyüktől, a tartalékaiktól,
s a végén még a testüktől.
A családtól megfosztva bárki senkivé válik,
nem veszi körül más, csak a gonosz,
a sorsukkal a sötétség játszik.
Szeretet nélküli világban élni komoly teher,
a rettegés, a fenyegetés mindennapi,
az élet, a remény padlón hever.