Buck ügynök az órájára pillantott. Kilenc óra lesz két perc múlva. Már fél órája üldögél ebben a falatozóban. Mióta itt van, megevett két hamburgert és most a kávéját szürcsölgetve kifelé tekintget az ablakon. A húgát várja. Ide beszéltek meg találkát péntek délelőtt kilencre.
Egyre türelmetlenebbül fészkelődik a széken.
Végre nyílt az ajtó és egy barna hajú, formás testű, szép arcú nő lépett be rajta. Óvatosan körbepillantott, majd elindult Buck irányába. Nagyot sóhajtva leült vele szemben.
– Szia! Pontos voltam? – köszönt oda az ügynöknek.
– Igen, mint mindig. Mi a gond? Nyilván nem véletlenül hívtál ide. Kérsz valamit? –
– Nem, köszi. Igazad van. Nagy bajban vagyok. El fogyott a pénzem és nem tudom kifizetni a legutóbbi adagomat. Tudnál segíteni? Kérlek! –
– Megbeszéltük, hogy abbahagyod ezt az életmódot. Nem? Hányszor kértelek már? Segíteni tudnék, de nem adok pénzt Neked. El kell menned egy elvonókúrára. Rossz fényt vetne rám az FBI-nál, ha kiderülne, hogy az egyetlen húgom kábítószerezi magát. Mit gondolsz, mit szólna ehhez Anya ha még élne és hogy néznének rám azután odabent az ügynökségnél? Apánk meg jól tudod, hogy a baleset óta csak egy élő roncs. –
– Igazad van, tudom, de nem bírok ellenállni. Gyenge vagyok. Nem segítene a társad? –
– A társam Taylor le is lőne. Ő az igazság megszállottja. Nagyon jó ember, remek kolléga, de hajthatatlan a bűnözőkkel és a bűnnel szemben. Különben is mit mondhatnék neki? Bocsi Robert, de a húgom kábítószeren él és nem tud szabadulni a hatása alól. Nem adnál neki egy kis pénzt? Így gondolod? –
– Nem tudom, mit is gondoljak, de amennyiben nem tudok fizetni vasárnapig, akkor biztosan megölnek. Ezt nem hagyhatod! –
– Mondd meg ki az a szemét és utánanézek, mit tehetek. –
– Inkább nem mondanám meg, mert akkor Te is bajba kerülhetsz. –
– Vagy megmondod, vagy tűnj el innen! Megmondtam, nem adok pénzt arra, hogy teljesen tönkretedd magadat! Nézz a tükörbe! Még mindig szép vagy, de nem is olyan régen gyönyörű voltál. Azért mert a szüleink autóbalesetet szenvedtek és Anya meghalt, még nem kellett volna így kezelned a helyzetet! Én is szerettem őket és mégsem süllyedtem idáig. Különben is Apánk még él és lehet, hogy lassan rendbe jön. Ezzel szembesüljön ha kijön a kórházból? Ezzel, hogy az imádott leánygyermeke kábítószerezik, hogy a bűnözők világát járja? Térj már észre! Bele is halna a szégyenbe és az aggódásba! Ezt akarod? –
– Nem, dehogyis. Minek képzelsz engem? Egy szívtelen dögnek? –
– Annak nem, de egy megfontolatlan, gyenge akaratú, sérülékeny nőnek igen. Kiváló eredménnyel végezted el az egyetemet, megszerezted a doktori címet és jó ügyvédi állásod lehetne. Minderről lemondanál, csak azért, mert nincs erőd és akaratod leszokni arról az átkozott kábítószerről? Igen? –
– Nem, dehogyis. Megígérem Neked, hogy leszokom, csak most, még ez egyszer segíts! Esküszöm, hogy elmegyek elvonóra. Kérlek bátyám! –
– Rendben. Meglátom mit tehetek, de ha nem állod a szavad, többé ne kerülj a szemem elé az életben! Megértetted? –
– Igen. –
– Beszélek Roberttel. Nem lesz könnyű dolgom az biztos. A végén még miattad fejez le. – nevetett kissé megkönnyebbülten Buck.
– Neki sok ismerőse van a kábszereseknél is és biztosan hatékonyabban tudja kezelni az ügyedet. Persze, ha egyáltalán meg tudom győzni, hogy segítsen rajtad, rajtunk. –
– Köszi! Igazán jó tesó vagy. Nagyon szeretlek! –
– Én is szeretlek! Most azonban meg kell mondanod nekem, hogy kinek tartozol. Értsd meg, muszáj tudnom! –
– Jól van. Egy olasz dillertől szoktam vásárolni. Úgy hívják, hogy Bartalómeó Manchini. –
– Manchini? Te jó ég! Tudom, ki az. Ő nemcsak diller, hanem az olasz maffia bérgyilkosa is. Évek óta figyeli az FBI. Így még bonyolultabb a helyzet. Sürget bennünket az idő. –
